„Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin” változatai közötti eltérés

 

== Élete ==

[[Fájl:Zveref and students.jpg|bélyegkép|Zverev tanítványai körében. Balról jobbra: Samuelson, Szkrjabin, Makszimov, [[Sergey Rachmaninov|Rahmanyinov]], Csernyajev, Keneman és Pressman.]]

 

Szkrjabin figyelme ekkoriban a szimfonikus művek felé fordult. 1900-ban mutatták be ''1. szimfóniáját'', amely hat tételre tagozódik, és zárótételében a kórus Szkrjabin saját szövegét énekli a művészet dicsőségéről. Ebben az időszakban misztikus-filozofikus gondolatok foglalták el figyelmét, ami egyre inkább elszigetelte a napi valóságtól, és gyakran hosszas, intellektuális, elvont jellegű polémiákba bonyolódott. Miszticizmusa révén zenei alkotásai bonyolultabbá, nehezen követhetővé, „egyre önállóbbakká, merészebbekké, valamint egyre összetettebbekké és disszonánsabbakká váltak”.<ref>John Stanley: Klasszikus zene. 188. old.</ref> 1905-ös ''3. szimfóniája'' egyetlen hatalmas tételből áll, amelyben lírai és igen dinamikus részek váltakoznak egymással. 1908-ra megírta ''Le Poème de l'Extase'' (Az extázis költeménye) című, terjedelmes saját szövegére készült zenekari kompozícióját, amely tulajdonképpen ''4. szimfóniájának'' számít. „Az elvont tartalmat sajátos eszközökkel kifejező kompozíció öt motívummal kíván öt különböző érzelmi-indulati állapotot érzékeltetni: a [[fuvola]] motívumával a vágyakozást, a [[Harsona|harsonáéval]] a tiltakozást, a [[Kürt (hangszer)|kürtökével]] a haragot; [[Trombita|trombitán]] szólaltatja meg az akarat és a magabiztosság motívumait.”<ref>Fidelio – Pándi Marianne</ref> Érdekesség, hogy a szerző a bemutató előtt eljátszott néhány részletet a darabból barátainak (Rahmanyinov, Glazunov, Rimszkij-Korszakov), akik egy őrült látomásainak értékelték.

 

 

== Zenéje ==