„Rendszeres hangmegfelelések törvénye” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
8. sor:
<blockquote>»A szanszkrit nyelv, akármekkora is legyen antikvitása, bámulatos szerkezettel rendelkezik; tökéletesebbel, mint a görög, bőségesebbel, mint a latin, és még rendkívüliebben kifinomult a másik kettőnél, egy erősebb affinitást mutatva mindkettőjükhöz, mind az igék tövében, mind a nyelvtani alakokban, minthogy ez csupán a véletlen csalódása; csakugyan igen reménytelen, hogy egy nyelvész hármójukat anélkül vizsgálja, hogy el ne hinné, mindegyik egy közös forrásból fakadt, ami, talán, többé nem létezik. Van egy hasonló érv, habár nem túl erélyes, hogy a gót és a kelta, noha igencsak eltérő nyelvezettel rendelkezik, a szanszkrittal közös eredettel bír, és az óperzsát is a családhoz kellene adni.«</blockquote>
Jones bepillantása az ősnyelv gondolatának kieszelése felé vezető út első lépése volt; azt is felismerte, hogy a nyelveket családokba lehet rendezni (egy ősnyelv számos leszármazott nyelvre bomlott fel, és ezek közül néhány még továbbiakra)
Tehát a rendszeres hangmegfelelések törvényét alkalmazó eljárás célja nem más volt, mint az [[ó-indoeurópai nyelv]] – amelyet a már említett Jones is feltételezett – helyreállítása. Az indoeurópai nyelvek kapcsolatait tudományos szakszerűséggel legelőször a német nyelvész, [[Franz Bopp]] vizsgálta 1816-ban. Ugyan nem tett próbálkozást az ősnyelv rekonstruálására, megkísérelte bebizonyítani, hogy a [[görög nyelv|görög]], a [[latin nyelv|latin]] és a [[szanszkrit nyelv|szanszkrit]] egymással rokon – érvei szerint azért, mert hasonló szerkezettel és közös szókicsi elemekkel is rendelkeznek.
==A törvény alkalmazása==
| |||