„Rendszeres hangmegfelelések törvénye” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
<blockquote>»A szanszkrit nyelv, akármekkora is legyen antikvitása, bámulatos szerkezettel rendelkezik; tökéletesebbel, mint a görög, bőségesebbel, mint a latin, és még rendkívüliebben kifinomult a másik kettőnél, egy erősebb affinitást mutatva mindkettőjükhöz, mind az igék tövében, mind a nyelvtani alakokban, minthogy ez csupán a véletlen csalódása; csakugyan igen reménytelen, hogy egy nyelvész hármójukat anélkül vizsgálja, hogy el ne hinné, mindegyik egy közös forrásból fakadt, ami, talán, többé nem létezik. Van egy hasonló érv, habár nem túl erélyes, hogy a gót és a kelta, noha igencsak eltérő nyelvezettel rendelkezik, a szanszkrittal közös eredettel bír, és az óperzsát is a családhoz kellene adni.«</blockquote>
 
Jones bepillantása az ősnyelvalapnyelv gondolatának kieszelése felé vezető út első lépése volt; azt is felismerte, hogy a nyelveket családokba lehet rendezni (egy ősnyelvalapnyelv számos leszármazott nyelvre bomlott fel, és ezek közül néhány még továbbiakra).
 
Tehát a rendszeres hangmegfelelések törvényét alkalmazó eljárás célja nem más volt, mint az [[ó-indoeurópai nyelv]] &ndash; amelyet a már említett Jones is feltételezett &ndash; helyreállítása. Az indoeurópai nyelvek kapcsolatait tudományos szakszerűséggel legelőször a német nyelvész, [[Franz Bopp]] vizsgálta 1816-ban. Ugyan nem tett próbálkozást az ősnyelvalapnyelv rekonstruálására, megkísérelte bebizonyítani, hogy a [[görög nyelv|görög]], a [[latin nyelv|latin]] és a [[szanszkrit nyelv|szanszkrit]] egymással rokon &ndash; érvei szerint azért, mert hasonló szerkezettel és közös szókicsi elemekkel is rendelkeznek.
 
A szintén német [[Friedrich Schlegel]] 1808-ban megállapította, hogy fontos az összehasonlított nyelvek ''lehető legrégebbi'' bizonyosan ismert alakját alkalmazni kapcsolataik meghatározására. Tíz esztendővel később, 1818-ban, a dán [[Rasmus Christian Rask]] leírta a szabályos hangváltozások alapelvét, amikor a [[germán nyelvek]] bizonyos szavainak latin és görög megfelelőit vizsgálta. Mint nem egy a korábbi kutatók közül, szintén német volt [[Jacob Grimm]] is &ndash; akit inkább meséíről ismernek &ndash;, aki a ''Deutsche Grammatik'' (Német nyelvtan) című művében már a korszerű eljáráshoz igen hasonlatos úton próbálta demonstrálni azt, hogy a germán nyelvek egy alapnyelvből fejlődtek ki.
 
{{csonk-szakasz}}
 
==A törvény alkalmazása==
3 847

szerkesztés