„Agnáció” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.6.4) (Bot: következő módosítása: nl:Patrilineaire afstamming |
a clean up AWB |
||
3. sor:
<!-- A CÍMERDOBOZ KEZDETE -->
<div class="keretjobb" style="width:35%; border:1px; background-color:#ebf9fe">
"Atyankrol valo atya[n]kfiai: agnati" [Verbőczi István: Magyar decretum (fordította Veres Balázs). Debrecen 1639. Szótár 2.
(1. kiadás 1565)] (NySz. I. 841.)
<br />
en: Agnation, agnatic line, la: agnatio, cognatio civilis, cs: agnace
<br />[http://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Rövidítések Rövidítések:]
</div>
<!-- A CÍMERDOBOZ VÉGE -->
19. sor:
A régi [[római jog]]ba a fogalom szintén ilyen értelemben került be, mely különbséget tett az agnátusi (a házasság útján létrejövő férfiági) és a [[kognáció|kognátusi]] (általános) vérrokonság között. A hagyományos ókori családban elsősorban az apai hatalom (patria potestas) volt örökletes, mellyel csak férfiak rendelkezhettek. Ettől függött a család tagjainak és elsősorban elhunyt őseinek sorsa. Ha a család folyama megszakad, az ősök áldozat nélkül maradnak és túlvilági életüknek vége szakad. A római jogban ezért az adopciót egyenrangúnak tartották a vérségi [[leszármazás]]sal. Később, a császárkorban ez a különbségtétel egyre jobban elhalványult és ekkor már a kognátusok, sőt bizonyos megszorításokkal a nők is örökölhettek. Az agnátusi rokonság jelentősége a [[feudalizmus]]ban ismét megnövekedett, ahol fontosnak tartották az örökösök egyértelmű meghatározását.
A római jogban az agnáció (agnatio, cognatio civilis) két vagy több személy kapcsolata, mely az apai és házastársi hatalmon (patria potestas et manus mariti) alapul. Ennek az összes, egymással agnátusi viszonyban álló személy alá ban vetve, egészen addig, amíg a [[Nemzetség (társadalmi csoport)|nemzetség]] feje (a tágabb értelemben vett [[apa]]) életben van. Ez a viszony nem mindig egyezett meg a teljes vérrokonság (cognatio naturalis vagy egyszerűen cognatio) fogalmával, mivel az agnáció vonalába beletartoztak a családba befogadott idegen gyermekek is, de nem voltak agnátusok azok a vérszerinti gyermekek, akiket már felszabadítottak az agnáció kötelékei alól, emancipálták őket (la: emancipatio). Az egyazon őstől [[eredet|eredő]] különböző agnátusi viszonyok a [[Nemzetség (társadalmi csoport)|nemzetséget]] (gens) alkotta, mely [[államjog]]i szempontból is alapvető fontossággal bírt. Az agnátusi viszonya régi római jogban elsősorban a [[gyámság]] és az [[öröklés]]i jog szempontjából volt fontos.
A modern társadalomban az öröklés jelentősége lesökkent ezért az agnátusi rokonság sem játszik már olyan fontos szerepet, mint korábban. Mára csak az az általános szokás maradt meg belőle, hogy a feleség és a gyermekek az [[apa]] nevét veszik fel. Az örökség a [[végrendelet]] értelmében szabadon száll át az adott személyekre, valamint a rokonokra, a törvény által meghatározott sorrendben.
[[Genealógia (történelem)|Genealógiai]] értelemben agnátusnak számítottak mindazok, akik az apai hatalom alatt álltak. Így a [[Család (szociológia)|család]] női tagjait is fel lehet tüntetni az agnátusi [[családfa]] tagjai között, utódaik azonban már nem folytatják a családi agnációt. A genealógiában a tetszőleges [[férfiág]]i közös [[ősapa]] oldláról vizsgált [[leszármazás]]i vonalat, vérrokonságot jelenti. Az agnáció férfitagját ''agnátus''nak (en: agnate, cs: agnát) nevezzük. Elsősorban az [[öröklés]]nél játszott szerepet, ezért a vizsgált közös [[ős]]höz képest megkülönböztették a [[primogenitúra|primogenitúrát]] (az [[elsőszülött]] [[fiú]] [[ág (genealógia)|vonalát]]), a család legidősebb [[férfi vonal|férfitagjának]] vonalát ([[senior]]) avagy a [[majoresco]]t, az [[Íz (genealógia)|ízben]] legközelebb állót, illetve az egy ízen ([[generáció]]ban) állók közül a legidősebb fiút, ami általában az [[elsőszülött]]séggel azonos. A férfiágak közti agnáció leggyakrabban a [[hitbizomány]]oknál kapott szerepet.
Eltekintve az ősi korokból fennmaradt egyes elvektől, melyek szerint az [[anya]]i ágú [[rokonság]] bizonyos helyzetekben elsőbbséget élvezett a férfiággal szemben, a középkori német és osztrák jogban az apai ág, azaz a férfiág rokonsága mindig is fontosabb volt a [[nőág]]nál, főképpen a birtoköröklésnél. A német jogban a férjhez menő nemes lányoktól kifejezetten megkövetelték, hogy házasságuk előtt a saját maguk és utódaik nevében mondjanak le a családi birtok örökléséről, egészen addig az esetig, amikor a [[hitbizomány]] alapítójának összes agnátusi ága ki nem hal. (Ez volt a nemesi leányok renunciációja.)
Az agnáció tekintetében a magyar jog is a német jog elvén állt, amikor kizárta a [[lány]]okat az öröklésből és lemondásukat igényelte a családi birtokról az apától számított legtávolabbi férfiági rokonok javára is (Werbőczy, Tripartitum, I. 18., 40. Stat. Jur. IV.). Az apai örökségből viszont [[hozomány]]ként ún. [[leánynegyed]]et juttatott számukra.
== Jegyzetek ==
| |||