„Beszédaktus-elmélet” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
40. sor:
Mindegyik csoporthoz Austin igéket is rendelt, terjedelmi és relevanciai okokból ezekkel csak az említés szintjén kívánok foglalkozni. Az első csoporthoz az „elítél, tesz, osztályoz, jellemez…”, a másodikhoz a „kinevez, elvet, követel, megkegyelmez, sürget….”, a harmadikhoz az „ígér, szán, javasol, támogat…”,a negyedikhez a „köszönöm, ellenzem, tisztelem, bírálom….”, az ötödikhez az „állít, tudat, megmond, kérdez, elismer, rátér, lezár,….” igéket rendelte.
===Searle
====Searle osztályozása====
John R. Searle, Austin tanítványa, rámutatott mestere gyengéire, és a különböző igék osztályozása helyett a beszédaktusokat értelmük, céljuk, azaz illokúciós erejük felől közelítve rendszerezte, és a következő öt beszédaktus-típust különböztette meg:
114 ⟶ 116 sor:
Készült John R. Searle: Elme, nyelv és társadalom, Vince kiadó, 2000. 147-152. alapján.
====Közvetett beszédaktusok====
Léteznek olyan beszédaktusok, amelyeknek szó szerinti jelentése eltér a szándékolt-beszélő jelentéstől.
'''Példa'''
:''Nagy itt a huzat.''
:''Ideadnád a sót?''
:''Tudja, hogy mikor jön a következő vonat?''
Ezekben az esetekben sikeresek a beszédaktusok, elérik a céljukat, vagyis ha megkérdezem, hogy ideadná-e, akkor valószínűleg megkapom azt. Másrészt ezek nem állnak összhangban illokúciós indikátorokkal. Elvileg ki kellene zárnunk az ilyen eseteket a beszédaktus-elméletből, azonban ez hiba lenne, mivel egyértelműen nyelvi cselekvésekről van szó. Searle azokat az eseteket, ahol közvetetten hajtunk végre beszédaktusokat egy másik közvetlen végrehajtásával, '''közvetett beszédaktus'''nak nevezi. Más esetekben, amikor a mondat jelentése szisztematikusan eltér a szándékolt jelentéstől, metaforáról, iróniáról, szarkazmusról, túlzó kijelentésről, és eufemizmusról is beszélhetünk.
Közvetett beszédaktusok esetén a szó szerint kifejezett illokúció a másodlagos illokúció, a szándékolt pedig az '''elsődleges illokúció'''.
'''Példa'''
:''X: Menjünk el szórakozni éjszaka.''
:''Y: Holnap nagyon korán kell kelnem, sok dolgom lesz.''
A válaszmondat másodlagos illokúciója a megállapítás, hogy holnap korán kel, elsődleges illokúciója, az ajánlat visszautasítása.
Egy '''gyakorlati következtetés''' folyamata során érjük el az elsődleges illokúciót adott, nem semleges szituációban, a semleges kontextusban elvárható másodlagos illokúcióból:
:''1. lépés:'' Tettem egy javaslatot Y-nak, és ő egy megállapítást tett válaszként, ami szerint holnap korán kell kelnie.
:''2. lépés:'' Feltételezem azt, hogy Y együttműködik velem a beszélgetésben, és így a megjegyzését relevánsnak szánta.
:''3. lépés:'' A releváns válasznak például beleegyezésnek, visszautasításnak, ellenjavaslatnak, tárgyalásnak kell lennie.
:''4. lépés:'' Azonban egyik sem volt a szó szerinti megnyilatkozása, így nem volt releváns a válasz.
:''5. lépés:'' Így valószínűleg többet gondol, mint amennyit szavai mondanak. Mivel feltételezem, hogy releváns, elsődleges illokúciós mondanivalójának különböznie kell a szószerintitől.
:''6.lépés:'' Tudom, hogy ha sok a dolga, és korán kel, szüksége van arra, hogy ki tudja magát pihenni.
:''7. lépés:'' Ennélfogva valószínűleg nem teheti, hogy az éjszaka szórakozzon, és pihenjen is.
:''8. lépés:'' Egy javaslat elfogadásának feltétele a képesség a propozíciós tartalmi feltételben állított aktus végrehajtására.
:''9. lépés:'' Ezért tudom, hogy olyat mondott, aminek a következménye az, hogy valószínűleg nem tudja elfogadni a javaslatomat.
:''10. lépés:'' Tehát elsődleges illokúciós megnyilatkozása valószínűleg a javaslatom visszautasítása.
(Ezeket a okfejtéseket normális beszélgetés során természetesen nem járnánk végig.)
===Récanti===
| |||