|
== Élete ==
A [[romhány]]i csata után ([[1710]]. [[január 22.]]) meg volt győződve arról, hogy a háborút az általános nagy kimerültség miatt lehetetlen folytatni. Részt vett a [[szatmári béke]]kötés kieszközölésében és létrehozásában.
Mindössze 18 éves, amikor atyja 1687. augusztus 4-én átadta neki a [[Szatmár vármegye]]i [[örökös főispán]]sági címet, melyet ő is még életében, 1722-ben engedett át Ferenc fiának. [[1699]]-ben a felső-magyarországi főtörvényszék bárója. Főispánként a rendi érdekek védelmezője volt, többször összeütközésbe került a császári tisztekkel, és megoldást keresett a bujdosó végváriak, katonaszökevények problémáira is.
[[Pfalz-Neuburgi Eleonóra magyar királyné|Eleonóra özvegy császárné]] már [[1711]]. [[szeptember 15.|szeptember 15-én]], majd az új császár és király, [[III. Károly magyar király|III. Károly király]] [[1712]]. [[január 12.|január 12-én]] kinevezte altábornaggyá, [[április 5.|április 5-én]] pedig grófi méltóságra emelte. Később ([[1740]] után) [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Terézia császárné]] tábornaggyá nevezte ki, ezzel Károlyi elnyerte a legmagasabb katonai rangot is.
1697-ben, még a [[hegyaljai felkelés]] kitörése előtt elfogatta [[Esze Tamás]]t és [[Kis Albert]]et, a mozgalom [[Tisza]]-vidéki szervezőit, akik a lázadás leverése után komolyabb felelősségrevonás nélkül szabadultak. [[1703]]-ban a [[breznai kiáltvány]] kibocsátását követő és a [[Rákóczi-szabadságharc]]ot előkészítő [[tiszaháti felkelés]]t (Esze és Kis Albert csapatait) Károlyi Sándor verte szét június 7-én [[Dolha|Dolhánál]] a megyei felkelőkkel és császári katonákkal. A győzelemről személyesen tett jelentést [[Bécs]]ben, egyúttal szorgalmazta az adóterhek csökkentését, hogy elejét vegyék egy szélesebb körű mozgalomnak. Miután azonban [[II. Rákóczi Ferenc]] személyesen állt a felkelők élére, és néhány hét leforgása alatt sikerült kijutnia az [[Alföld]]re, augusztusban már Károlyi birtokai is kuruc kézre kerültek. Bécsben az újabb hírek hatása alatt Károlyi győzelmi jelentése hiteltelenné vált, s a titokban ellene intézett áskálódások és gyanúsítgatások miatt az udvarnál sem bíztak meg benne. Károlyi mindezek hatása alatt 1703. október 9-én csatlakozott Rákóczihoz, aki már 18-án ''mezei generális''sá nevezte ki.
[[FájlKép:C7 Károlyigr.Kátolyi Sándor (1668-1743) hadvezérkoporsója.jpgJPG|bélyegkép|balrajobbra|Károlyi Sándor arcképe<br>koporsója a [[Muhi Sándorkaplony]]i grafikájacsaládi kriptában.]]
A legmagasabb állásokra és befolyásra jutva – mely sok gyanúsítást vont hazafiúi jellemére –, határozottan és következetesen az üldözött ügyefogyott kurucok javára használta fel hatalmát, számtalan külföldi bujdosó részére eszközölt ki hazatérési engedélyt, a segélyre szorulókat védte, támogatta. Nagy összegeket fordított jótékony intézetek, [[egyház]]ak és [[iskola|iskolák]] alapítására és segítésére, fényes emlékeket hagyott maga után, mint valódi, nemes lelkű magyar főúr, jobbágyai atyai jótevője. [[Nagykároly]]ban a [[piaristák|kegyesrendi szerzet]] egyháza és társas lakhelye, valamint a szegények ottani kórháza is, [[Pest]]en pedig a [[klarisszák]] részére alapított zárda, a nyírbátori és [[miskolc]]i [[Minorita templom (Miskolc)|minorita-rendház]], a [[Nagymajtény|majtényi]], [[csenger]]i, [[kaplony]]i, [[erdőd]]i stb. templomok és iskolák neki köszönhetik létüket. [[Kaplony]]ban, a Károlyi család kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Előbb a [[Duna–Tisza köze|Duna–Tisza közén]], majd a [[Felvidék]]en hadakozott, 1704. januártól a [[dunántúl]]i hadjárat vezetője, márciustól altábornagyi rangban. [[Sigbert Heister]] császári tábornagy március végére kiszorította a Dunántúlról. Az év nyarán, [[Forgách Simon]] újabb hadjárata idején Károlyi is visszatért az országrészbe, s 1704. július 4-én a [[szentgotthárdi csata (Rákóczi-szabadságharc)|szentgotthárdi ütközetben]] fényes győzelmet aratott Jacob Josef Rabatta császári generális csapatai felett. Miután a kurucok szeptemberben ismét kiszorultak a Dunántúlról, Károlyi 1705 elején még egyszer kísérletet tett az [[Esterházy Antal]] által találóan „végzetes földnek” ''(„fatalis terra”)'' nevezett országrész meghódítására. Kezdeti sikerek után, 1705. március 31-én [[Balatonkiliti]]nél ismét vereséget szenvedett Heistertől, s végleg elhagyta a Dunántúlt.
Ekkor (1705. január 2-ától) már tábornagy és kinevezett tiszántúli főgenerális. A [[szécsényi országgyűlés]]en [[Kuruc szenátorok listája|szenátorrá]] választották. 1705 végén tiszántúli vezénylő generálisi beosztása mellé megkapta az [[Erdély]]ből kiszorult kuruc csapatok főparancsnokságát és a fejedelemség visszafoglalásának terhes feladatát is. Ez utóbbi tisztségében 1706 nyarán [[Pekry Lőrinc]] altábornagy váltotta fel.
1706 nyarán megerősítették tiszántúli főkapitányságában, egy évvel később pedig a [[kassa]]i főkapitányság [[adminisztrátor]]a, majd főkapitánya lett a fogságra vetett [[Forgách Simon]] helyett. 1708. február 8-án Rákóczi ismét erdélyi főparancsnokká nevezte ki a kudarcot vallott Pekry helyett, de már csak az ország határvidékén ért el helyi sikereket, s a kurucok az év végére végleg kiszorultak a fejedelemségből.
A szatmári béke megkötése miatt Károlyiban még a [[20. század]] végén is többen árulót láttak. Az idők folyamán számtalan feltételezés keletkezett, amelyek szándékos árulását akarják bizonyítani. Leggyakrabban azt hangoztatták, hogy a Rákóczi-vagyon megszerzésére törekedett, de miután III. Károly elkobozta a fejedelem vagyonát, abból csak kisebb részt folyósítottak Károlyinak. A másik elterjedt feltevés a Rákóczival való nézeteltérése és rá való féltékenys
#REDIRECT [
#REDIRECT [[[Céllap nev]]
#REDIRECT [[
{| class="wikitable"
|-
! Fejléc szövege !! Fejléc szövege !! Fejléc szövege
|-
| Cella szövege || Cella szövege || Cella szövege
|-
| Cella szövege || Cella szövege || Cella szövege
|-
| Cella szövege || Cella szövege || Cella szövege
|}
]]
e]]
A [[romhány]]i csata után ([[1710]]. [[január 22.]]) meg volt győződve arról, hogy a háborút az általános nagy kimerültség miatt lehetetlen folytatni. Részt vett a [[szatmári béke]]kötés kieszközölésében és létrehozásában.
| 