„Károlyi Sándor (hadvezér)” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 188.143.49.47 (vita) szerkesztéséről Mkalman szerkesztésére |
|||
7. sor:
== Élete ==
Mindössze 18 éves, amikor atyja 1687. augusztus 4-én átadta neki a [[Szatmár vármegye]]i [[örökös főispán]]sági címet, melyet ő is még életében, 1722-ben engedett át Ferenc fiának. [[1699]]-ben a felső-magyarországi főtörvényszék bárója. Főispánként a rendi érdekek védelmezője volt, többször összeütközésbe került a császári tisztekkel, és megoldást keresett a bujdosó végváriak, katonaszökevények problémáira is.
1697-ben, még a [[hegyaljai felkelés]] kitörése előtt elfogatta [[Esze Tamás]]t és [[Kis Albert]]et, a mozgalom [[Tisza]]-vidéki szervezőit, akik a lázadás leverése után komolyabb felelősségrevonás nélkül szabadultak. [[1703]]-ban a [[breznai kiáltvány]] kibocsátását követő és a [[Rákóczi-szabadságharc]]ot előkészítő [[tiszaháti felkelés]]t (Esze és Kis Albert csapatait) Károlyi Sándor verte szét június 7-én [[Dolha|Dolhánál]] a megyei felkelőkkel és császári katonákkal. A győzelemről személyesen tett jelentést [[Bécs]]ben, egyúttal szorgalmazta az adóterhek csökkentését, hogy elejét vegyék egy szélesebb körű mozgalomnak. Miután azonban [[II. Rákóczi Ferenc]] személyesen állt a felkelők élére, és néhány hét leforgása alatt sikerült kijutnia az [[Alföld]]re, augusztusban már Károlyi birtokai is kuruc kézre kerültek. Bécsben az újabb hírek hatása alatt Károlyi győzelmi jelentése hiteltelenné vált, s a titokban ellene intézett áskálódások és gyanúsítgatások miatt az udvarnál sem bíztak meg benne. Károlyi mindezek hatása alatt 1703. október 9-én csatlakozott Rákóczihoz, aki már 18-án ''mezei generális''sá nevezte ki.
[[
Előbb a [[Duna–Tisza köze|Duna–Tisza közén]], majd a [[Felvidék]]en hadakozott, 1704. januártól a [[dunántúl]]i hadjárat vezetője, márciustól altábornagyi rangban. [[Sigbert Heister]] császári tábornagy március végére kiszorította a Dunántúlról. Az év nyarán, [[Forgách Simon]] újabb hadjárata idején Károlyi is visszatért az országrészbe, s 1704. július 4-én a [[szentgotthárdi csata (Rákóczi-szabadságharc)|szentgotthárdi ütközetben]] fényes győzelmet aratott Jacob Josef Rabatta császári generális csapatai felett. Miután a kurucok szeptemberben ismét kiszorultak a Dunántúlról, Károlyi 1705 elején még egyszer kísérletet tett az [[Esterházy Antal]] által találóan „végzetes földnek” ''(„fatalis terra”)'' nevezett országrész meghódítására. Kezdeti sikerek után, 1705. március 31-én [[Balatonkiliti]]nél ismét vereséget szenvedett Heistertől, s végleg elhagyta a Dunántúlt.
Ekkor (1705. január 2-ától) már tábornagy és kinevezett tiszántúli főgenerális. A [[szécsényi országgyűlés]]en [[Kuruc szenátorok listája|szenátorrá]] választották. 1705 végén tiszántúli vezénylő generálisi beosztása mellé megkapta az [[Erdély]]ből kiszorult kuruc csapatok főparancsnokságát és a fejedelemség visszafoglalásának terhes feladatát is. Ez utóbbi tisztségében 1706 nyarán [[Pekry Lőrinc]] altábornagy váltotta fel.
1706 nyarán megerősítették tiszántúli főkapitányságában, egy évvel később pedig a [[kassa]]i főkapitányság [[adminisztrátor]]a, majd főkapitánya lett a fogságra vetett [[Forgách Simon]] helyett. 1708. február 8-án Rákóczi ismét erdélyi főparancsnokká nevezte ki a kudarcot vallott Pekry helyett, de már csak az ország határvidékén ért el helyi sikereket, s a kurucok az év végére végleg kiszorultak a fejedelemségből.
A [[romhány]]i csata után ([[1710]]. [[január 22.]]) meg volt győződve arról, hogy a háborút az általános nagy kimerültség miatt lehetetlen folytatni. Részt vett a [[szatmári béke]]kötés kieszközölésében és létrehozásában.
|