„Bűncselekmény” változatai közötti eltérés

A bűncselekmények [[Magyarország]]on súlyukat tekintve lehetnek bűntettek és vétségek. Korábban volt, hogy hármas, kettes illetve egyes felosztást követett hazánkban a felosztása. Bűncselekményt lehet [[szándékosság és gondatlanság|szándékosan, illetve gondatlanságból]] elkövetni, büntetésének mértéke pedig ehhez mérten alakul, bizonyos esetekben pedig a törvény nem rendeli büntetni a gondatlanságot. A felelősségre vonás fontos kritériuma az, hogy az elkövető 14 évnél idősebb legyen, illetve ne álljon fenn semmilyen [[büntethetőséget kizáró ok]].

 

Először az 1810-es francia ''Code Pénal'', majd az annak nyomán keletkezett európai [[büntető törvénykönyv]]ekben jelent meg a bűncselekmény fogalma: az számít bűncselekménynek, amit a törvény annak nyilvánít. Ez azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogy a törvény milyen szempontok alapján nyilvánít egy cselekményt büntetendőnek, valamint nem adott olyan ismérveket sem, amivel megállapítható volt a határ a tiltott és a szabad magatartások között. Ennek kiküszöbölésére a 19-20. század folyamán került sor, [[jogcsalád]]onként eltérő módon: míg az angolszász jogcsaládban nem foglalkoztak ezzel, addig különböző megoldások születtek a latin jogcsaládban és a közép- és kelet-közép-európai országokban, amelyekre a német [[jogtudomány]] fejtett ki nagy hatást.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=119, 120}}</ref>

 

A német jogi irodalom már a 18. században eljutott oda, hogy nincs jogtalanság bűnösség nélkül. [[Rudolf von Jhering]] német jogtudós 1867-ben jutott arra a következtetésre, hogy a jogellenesség objektív kategória, nem függ sem a büntethetőségtől, sem az elkövető bűnösségétől. A kialakuló klasszikus bűncselekmény-fogalom alapját a cselekményben láttak, amit az elmélet követői akaratlagos, a külvilágban változást okozó testmozgásként határoztak meg. Ezzel szemben állt a bűnösség, mint szubjektív kategória. A pszichikai bűnösséget úgy határozták meg, mint a cselekvő által végzett objektív okozás, amely annak elméjében visszatükröződik, tudatállapotától függően lehet [[szándékosság és gondatlanság|szándékosságként vagy gondatlanságként]]. Vagyis a cselekmény felbontásra került egy tárgyi (jogellenesség) és alanyi (bűnösség) oldalra. [[Ernst von Beling]] határozta meg a tényállásszerűséget, mint a bűncselekmény részét. Ha valaki a bűncselekmény tényállásai elemeit (ismérveit) kimerítette, akkor az tényállásszerűnek volt tekinthető.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=120}}</ref>

 

A fogalom [[Pozitivizmus|pozitivista]], minden kérdésben jogi fogalmakkal igyekszik közelíteni, a pszichikai és [[szociológia]]i értékelést pedig kizárni vagy minimálisra csökkenteni. A fő célnak azt tekintették kidolgozói, hogy a jogalkalmazó olyan fogalmakhoz legyen kötve, amiket könnyű ellenőrizni. Ezzel együtt számos hiányosságára is fény derült később, mint például, hogy a cselekmény meghatározásánál nem vette figyelembe a tiszta mulasztásos cselekményeket, és a bűnösség nem szűkíthető le pusztán szándékosságra és gondatlanságra.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=121}}</ref>

 

== Források ==