„Nicolas Poussin” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a →Életpályája: Betűhibák, pontosítás, link |
||
11. sor:
Külföldi festőként eleinte nagy nehézségei voltak Rómában, mivel a legtöbb megbízást a nagy nemesi családok és a [[pápa (egyházfő)|pápa]] adta, akik viszont a már ismert és hazai festőknek részesítették előnyben. 1627-ben [[Gian Lorenzo Bernini]] ajánlására és Barberini közvetítésére, akinek a megrendelésére éppen a híressé vált "Germanicus halála" című festményen dolgozott, megbízást kapott a [[Szent Péter Bazilika]] egy oltárképének megfestésére, amely [[Szent Erasmus]] mártírhalálát ábrázolja, de ez kevés pozitív visszhangot keltett és Poussin nem kapott több megbízást oltárkép festésére. [[1631]]-ben tagja lett az Accademia di San Luca-nak.
[[XIII. Lajos francia király|XIII. Lajos király]] meghívására 1641-ben [[Párizs]]ba ment, ahol fényes fogadtatásban részesült, elhalmozták megrendelésekkel. Ekkor festette az ''Utolsó vacsorá''t (St.-Germain-en-Laye kápolna), Xaveri szt. Ferencet a japániak között stb. Rajzokat készített a királyi szőnyeggyár és a [[Louvre]] nagy csarnoka falfestményei számára, de megunván ellenségei fondorlatait, 1642 szeptember havában végleg Rómába tért vissza. A következő időben festette legtökéletesebb műveit. 1643-ban készült ''Szent Pál látomása'' (Páris, Louvre), 1644 és 1648 között készítette el a ''Hét szentség'' második sorozatát (London, Bridgewater képtár), ugyanekkor keletkeztek még: a ''Mózes fölfedezése'', a ''Diogenes'', a ''Salamon ítélete'' (Louvre), a ''Polyphemus'', a ''Mózes forrást fakaszt a sziklából'' (Szt.-Pétervár), ''A horák tánca'' (London, Hartforg-House), ''A Parnasszus'' (
Követőinek és tanítványainak száma igen nagy, festményei után rendkívül sok metszetet készítettek. Poussinben a franciák legnagyobb festőjüket ünneplik és méltán. Korában, amikor a technika tökéletessége volt a fő szempont és az olasz mesterek utánzása mindenkit magával ragadott, finom, művészi érzékkel fordult az ókor és a természet felé, kiválasztván mindazt, ami világos, egyszerű, előkelő francia-klasszikus szellemének megfelelt. A rajzra fektette a fő súlyt, de alakjai sohasem válnak absztrakciókká és színezése, ha nem is ragyogó: egységes, heroikus tájképfestés megalapítása. Szigorú formaérzék és a természet bámulatos ismerete, nagyszerű hangulat és a légtávlat tökéletessége egyesülnek bennük.
| |||