„Német idealizmus” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Ré (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
7. sor:
A német idealizmus megteremtője [[Immanuel Kant]] (1724-1804) volt. Írt a felvilágosodásról, pedagógiáról, de főként az ész kritikáját fektette le a három ''kritikai'' művében. Kant filozófiájának hibáit igyekezett kiküszöbölni [[Johann Gottlieb Fichte]] (1762-1814). [[Schelling]] (1775-1854) kezdetben Fichtét követte, majd a természetfilozófia felé fordult és lefektette az ''azonosságfilozófia'' alapjait. Schelling tanulótársa, [[Hegel]] jelenti a német idealizmus csúcspontját, ő az abszolut idealizmus megalkotója. Hegel az összes tudományt felhasználta filozófiájában, főként a vallást, a művészetet, a jogot és a történelmet.
A klasszikus német filozófia jellegzetes gondolatmenete: objektum és szubjektum különböznek egymástól, azonban egymásra vonatkoznak; a szubjektum mint szubjektum mindig az objektumhoz való viszonyában létezik szubjektumként, és fordítva. Az egymásra vonatkozás meg kell, hogy előzze a tapasztalatot, mert a tapasztalat a megismerés egyik formája és már előfeltételezi az egymásra vonatkozás lehetőségeit. Ebből az követketik, hogy a szubjektum és az objektum egymáshoz viszonyítva ''a priori'' léteznek. Ez az a priori [[létezés]] úgy magyarázható, hogy létezik egy transzcendentális szubjektum (a fichtei ''abszolut én'', a schellingi ''abszolútum'', a hegeli ''Szellem''), amelyben az objektum és a szubjektum egybeesik. Filozófiát művelni azt jelenti, hogy különböző dialektikai közvetítő lépéseken keresztül eljutni a transzcendentális szubjektumig.
{{filozófia}}
| |||