„Cnaeus Pompeius Magnus” változatai közötti eltérés

Caesar határozottan szerette volna a két hadvezért a néppárt, és saját ügyéhez kötni, és ez ideiglenesen sikerült is neki. Pompeius és Crassus consulsága mégsem volt zökkenőmentes. A nép [[plebs]] kegyének hajhászása élesebben egymás ellen fordította a két riválist. Pompeius gyenge előrelátásról téve tanúbizonyságot, nagyszabású győzelmi játékokat rendezett, melyek azonban csupán hetekig tartottak. Ezzel szemben Crassus megvendégelte saját asztalainál a tömegeket, és nagy mennyiségű gabonát osztott köztük szét, aminek hála sokáig nem éheztek. A nép utóbbi figyelmességét többre értékelte. Ez nagyon bántotta Pompeius önérzetét. Consulságuk – bár több törvény született a Sulla által eltörölt néptribunusi jogkörök visszaállításáról ([[lex Pompeia-Licinia]], [[lex Aurelia]]) – meddőnek bizonyult, hiszen nem tudtak egymás jelenlétében meglenni. Utolsó napján hivatali idejüknek, a leköszönő beszédek megtartása előtt, egy alig ismert lovag, Aurelius felpattant a rostrára, és felszólította a consulokat, utolsó hivatali napjukon béküljenek ki, vagy [[Iuppiter]] beváltja álmában igért csapását. Előbb Crassus engedett, utalt Pompeius ifjúságára, és ezzel ellentmondó rendkívüli eredményeire (diadalmenet, consuslság stb.), majd kezét nyújtotta felé. Pompeius viszonozta a kézszorítást, majd hangos tapsvihar és éljenzés közepette, összeölelkeztek, ezután mindkettőt hazakísérte a nép.

 

 

A kalózok az ókorban is ugyanolyan tevékenységet folytattak, mint a népszerű [[18. század]]i kalózfilmekben. Loptak, erőszakoskodtak, hajókat csáklyáztak meg, tűszokat szedtek, hogy pénzért váltsák meg magukat (fiatal korában magát Caesart is fogságba ejtették) és zavarták a békés kereskedelmet, ami miatt a gabonát nagyban igényló Róma éhezett. Ebben az évszázadban több hadvezér is harcolt ellenük ([[Marcus Antonius Orator]] a híres tirumvir nagyapja, [[Publius Servilius Vatia Isauricus (i. e. 79)|Publius Servilius Vatia Isauricus]], [[Marcus Antonius Creticus]] a tirumvir apja)több kevesebb sikerrel. Mikor a kalózok egy csoportja arra vetemedett, hogy Róma kikötőjét, Ostiát támadták meg, és két római tisztviselőt [[lictor]]-aikkal együtt elraboltak, a senatusban betelt a pohár. Arról azonban nem tudtak dönteni, hogy kit küldjenek ellenük. Ekkor [[Aulus Gabinius]], egy tehetséges [[plebeius]] származású politikus, néptribunusként törvényjavaslattal állt elő Kr. e. 67-ben, amit a senatorok nagy része ellenzett, de mivel tenni nem tudtak a régi hatalmával bíró nép akarata ellen, így a törvény felhatalmazta Cnaeus Pompeius Magnust a háború vezetésével, és alvezérei megválasztásával. Ez volt a [[lex Gabinia]].