„Kós Károly tér” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
15. sor:
A kialakítására kiírt pályázatot végül [[Kós Károly (építész)|Kós Károly]], mint meghívott építész nyerte meg. A teret körülvevő utcák sugaras rendszerét a központba vezető nyolc bekötőút köti össze.
 
Noha az általános kialakításáért Kós felelt, sem neki, sem más építésznek nem engedték meg, hogy kettőnél több épületet tervezzenek ide, így Kós csak a 2. és 3. számú épületet, valamint a keleti kapuépítményt (a „Kós-kaput”) tervezhette meg. A kor neves építészei közül szép épületet tervezett [[Schodits Lajos]] <ref>[{{MEK|00300/00355/html/ABC13280/13602.htm}} Schodits Lajos építész.]</ref>, [[Eberling Béla]] és [[Zrumeczky Dezső]] is. Néhány évvel később a tér 6. sz. épületét [[Wälder Gyula]] neobarokk jegyeket viselő épülete, majd [[Györgyi Dénes]] a tér 5-ös száma alatt, már későbbi kort idéző lakóháza követte. A teret a [[Heintz Béla]] által jóval később, [[1930]]-ban tervezett katolikus [[Munkás Szent József templom]] zárja le. Keleti és nyugati végén egy-egy kapu van, mely a telepet átszelő Hungária út két torkolata fölött ível át. A keleti kaput Kós Károly, a nyugatit pedig építésztársa, [[Zrumeczky Dezső]] tervezte.
 
Ahogy az utakat és az épületeket, úgy a középső parkosított részt és benne a növényzetet is teljesen tudatosan tervezték meg és alakították ki (akárcsak az egész Wekerletelepen).
 
Neve kezdetben Fő tér, később pedig Petőfi tér lett, végül [[1987]]-ben nevezték el kialakítójáról, Kós Károlyról a parkban [[1987]]. [[november 25.|november 25-én]] avatták fel egész alakos szobrát.
 
[[2010]]-ben a tér parkrészét, valamint az itt található [[Munkás Szent József templom]]ot Európai Uniós támogatásból teljesen felújították<ref>[http://www.kispest.hu/news/finisben_a_kos_karoly_ter_felujitasa/13321/139/ Finisben a Kós Károly tér felújítása], kispest.hu, 2010. október 17.</ref><ref>[http://nol.hu/budapest/20100909-kos_karoly_ter__korhu_szepseg Kós Károly tér: korhű szépség], [[Népszabadság]], 2010. szeptember 9.</ref>, [[2011]] szeptemberében pedig a tér összes lakóépületét és velük a templomot is műemlékké nyilvánították.