„Thomas Wolsey” változatai közötti eltérés

Emelkedése innentől egyértelmű volt, mivel tehetségét és szervezőképességét mindenki elismerte, az ifjú Henrik király pedig nem fektetett korai éveiben túl nagy hangsúlyt országa kormányzásának ügyeire, így minden feladatot tanácsadóinak kellett megoldania. Az apja után megörökölt Lordkancellárok (Richard Foxe püspök, William Warham Canterbury érsek) túl konzervatívak és merevek voltak az új uralkodó vérmérsékletéhez, és világnézetéhez, így Wolsey, aki kiválóan tudott idomulni a Titkos Tanácsban Henrik elképzeléseihez, hamar előtérbe került, és tanácsadó, valamint adminisztratív feladatokat látott el a király mellett. Az 1511-es háborús hangulatú válságban Wolsey mereven a franciák ellen tervezett háború ellen beszélt, szembehelyezkedve Henrikkel, aki fiatalsága és vele járó harciassága miatt nagyon vágyott már a dicső győzelmekre. 1515 és 1516 között tehát értelem szerűen megint azon munkálkodott, hogy megakadályozza a háborút, és békére bírja a királyt. Ez azért is volt fontos számára, mert személye képviselte az udvarban a franciabarát politikai csoportot, míg a régi származású nemesek csoportja - Edward Stafford, Buckingham harmadik hercegének a vezetésével - a Német-Római szövetségbenBirodalom császárának(V. Károly alatt Spanyolországot is bele értve) szövetségében látták Anglia érdekét. Egyébként ezen években lett Wolsey Windsor kanonokja, Lincoln püspöke, és legfőképpen York érseke, mely igen magas egyházi méltóságnak számított. X. Leó pápa bíborosi rangra emelte 1515-ben, majd 1523-ban lett Durham hercegprímása.

Igazi jelentős hatalmat azonban a lordkancellári cím jelentett számára. Ez volt politikai pályájának csúcsa, amit Warham érsek lemondása után nyert el. Egyébként az idős Warham érsek túlélte Wolseyt, mint Canterbury érseke, és valószínűleg csak ez volt az akadálya annak, hogy ezt a címet nem sikerült megszereznie a törekvő Wolsey bíborosnak. Lordkancellárként Wolsey volt a korlátlan királyi hatalomnak korlátlan hatalmú minisztere. Henrik nagy bizalommal volt irányába, ésígy minden jelentős ügyet ő kezelt, nagyobb hatalmat tudott magáénak, mint az előtte szolgáló lordkancellárok. Külpolitikában és belügyben egyaránt kiválóan bizonyított, az ügyek intézésében és a diplomáciában kimagasló teljesítményt nyújtott, a király és a külföldi udvarok elismerését vívva ezzel ki. Ám a főnemesség, mely túlzottan irigyelte hatalmát és sikereit, féltékenyen nézte az udvaron belüli pozícióját. Főbb ellenségei között találjuk Buckingham hercegét, Thomas Howard 3. Norfolki herceget, Thomas Boleynt stb. Buckingham, a német-római szövetség képviselőjeként nyíltan szembehelyezkedett Wolseyval, akit szívből megvetett származása, és szerinte meg nem érdemelt pozíciója miatt. Nem is egyszer fenyegetőzött azzal, hogy ha VIII. Henrik esetleg meghalna, ő a bíborost rangja ellenére azonmód lenyakaztatná. Ezt Wolsey ravasz módon a király elleni felségárulásként értelmeztette a herceg ügyét tárgyaló bírósággal (peer-ek tanácsa), mire az halálra ítélte a vádlottat (annak ellenére, hogy tagjai mind nagy hatalmú lordok voltak). Buckingham hercegét 1521 május 17-én fejezték le a Tower Hillen, Londonban. Wolsey tehát megszabadult egy nagy ellenségétől, de Norfolk, és a többiek továbbra is keresték az alkalmat, hogy elmozdítsák a gyűlölt kancellárt.