„Nyelvjáráskutatás Erdélyben” változatai közötti eltérés

A telepítések következtében nem egységes [[bánság]]i nyelvjárásszigetek tájszólásaival [[Vöő István]] foglalkozott, feltérképezte ezek tájszólásait, s miután megjelentette a bánsági tájszavakat ([[Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények|NyIrK]] 1958; 1975/2; 1976/1), e gyűjtés anyagából írta meg ''A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzórendszere'' (1975) c. monográfiáját.

 

 

Az egész romániai magyar nyelvjárásterületet átfogó általános [[Nyelvatlasz (Erdély)|nyelvatlasz]] anyaga lehetővé tette egy-egy nyelvjárási jelenség valamennyi tájegységre vonatkozó bemutatását. Ennek alapján kerített sort a gyűjtő, Murádin László – általában a NyIrK hasábjain – a nyelvjárások egészére vonatkozó jelenségtanulmányok megírására a [[hangtan]] és [[Morfológia (nyelvészet)|alaktan]] köréből, elemezve az í-zés állapotát, a -ni, -nitt, -nul és -nül határozórag-csoport funkcióját és elterjedettségét, a -nók, -nők igerag használatának nyelvjárási hátterét, a -suk, -sük ragozás nyelvjárási állapotát. Ezekben a tanulmányokban nagy szerepet kap a nyelvjárási [[szókincs]], így a muskátli, burgonya, kukorica elnevezése, az ekés földművelés, a rétgazdálkodás, a népi gyermekjátékok terminológiája, a rovarnevek, növény- és virágnevek, az állathívogatás és -űzés, az állathangutánzó igék változatossága. A romániai magyar nyelvterület egészére vonatkozik [[Márton Gyula]], [[Péntek János]], [[Vöő István]] nagyszabású [[Jövevényszó|jövevényszó]]-monográfiája: ''A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai'' (1977).