„II. Luciusz pápa” változatai közötti eltérés

[[1144]] [[június]]ának elején [[Ceprano]] városa mellett találkozott Roger királlyal, hogy tisztázzák a Laterán és a királyság viszonyát. Lucius a korábbi egyházi szerződéseket vette alapul, aminek értelmében [[Puglia|Apulia]] és [[Capua]] egyházi hűbérbirtokok voltak, és ezért Rogernek is hűbéresküt kell tennie a pápának. Erről a szicíliai uralkodó hallani sem akart, ezért seregét a pápa ellen küldte, aki nyomás alatt elfogadta a király által diktált feltételeket. Roger tehát független királyságot alapíthatott, amelyet a pápa is elismert.▼

<br />A kudarc mellett Lucius több nemzetközi sikert is elért, hiszen [[Portugália]] uralkodója, [[I. Alfonz portugál király|I. Alfonz]] hűbéresküt tett neki. Ezzel Alfonz is jól járt, mert [[Kasztília]] rákényszerült, hogy független királyságnak ismerje el Portugáliát. <br />1144 májusában egy lateráni zsinaton sikerült megszüntetnie a [[Toulouse]] és [[Dol]] között fennálló egyházszakadást. Pontifikátusára jellemző volt, hogy támogatta a szerzetesrendeket, főként a [[premontrei rend]]et, amelynek több [[kolostor]]t is alapított [[Itália|Itáliában]] és német területen. Ezen kívül [[1145]]. [[január 19.|január 19-én]] levelet írt Péternek, a [[clunyi kolostor]] [[apát]]jának, hogy küldjön számára tizenhárom szerzetest, akik Rómában az Aventinus lábánál felépült ''Szent Sabas-monostorba'' költözhettek, és ezzel az örök város és az egyház javát szolgálhatják.▼

Mégis Lucius uralkodását beárnyékolta a Roger által kicsikart szerződés. A szent várost már a kezdetektől fogva a [[szenátus]] irányította, a pápáknak nem volt világi hatalmuk a városban. Elsőként II. Ince nyírbálta meg a szenátus jogait, de Lucius úgy döntött, hogy teljesen megszünteti a testületet. A szicíliai uralkodó győzelme erőt adott a város [[köztársaság]]i pártjának az ellenálláshoz, és megválasztották Anacletus bátyját, Giordano Pierleonit a szenátus élére, és azt követelték, hogy a pápa minden világi hatalmat az ő kezébe rakjon le. A várost ismét a Pierleoni család tartotta forrongásban, és Lucius nem számíthatott [[III. Konrád német-római császár|III. Konrád]], német királynak írt levelei segítő hatásában sem. Ezek után Lucius úgy döntött, hogy maroknyi serege élén szembeszáll a lázadókkal. A Palatinusra kivonuló ellenfelek között kitört harc végül újabb kudarcot hozott Lucius pontifikátusának. A csatában a krónikák szerint kövekkel dobálták meg a pápát, aki [[1145]]. [[február 15.|február 15-én]] sérüléseibe belehalt.▼