„Kabdebó Lóránt” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pataki Márta (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
akt., +kat.
3. sor:
 
== Életútja ==
 
Szülei Kabdebó János és Farkas Magda. 1964 óta nős, felesége Dobos Marianne. Két gyermeke van, Tamás (1965) és György (1966).
 
Már fiatalon kitűnt szorgalma, tudományos érdeklődése, iskolás korában számos tanulmányi versenyt megnyert. 1958-ban végez az [[ELTE]] BTK magyar–történelem szakán.
 
1958–701958–1970-ben [[Miskolc]]on dolgozott középiskolai tanárként, 1962 és 841984 között a ''Napjaink'' című folyóirat rovatvezetője, illetve főszerkesztő-helyettese volt. Karikatúrákon is megörökítették, ahogy Kabdebó tanár úr „küzd” a feltörekvő fiatal írókkal. 1962-ben megszerezte az egyetemi doktori fokozatot, 1969-ben pedig az irodalomtudomány kandidátusa lett.
 
1970-ben a [[Petőfi Irodalmi Múzeum]] főmunkatársa ltt, 1972-től 89-ig osztályvezetőként dolgozott, majd 1989–911989–1991-ben tudományos tanácsadó. Itt kezdte el azt a több évtizedes munkát, amelynek eredménye a háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfia ''(Szabó Lőrinc lázadó évtizede'', 1970; ''Útkeresés és különbéke'', 1974; ''Az összegezés ideje'', 1980) és a ''Vers és valóság'' című visszaemlékező kötet. Bábáskodott az irodalomtörténet szempontjából fontos gyűjteményes kötetek, visszaemlékezések kiadásánál is. 1990-ben szerezte meg az irodalomtudomány doktora címet.
 
1989 és 1993 között a [[Pécsi Tudományegyetem|JPTE]] Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője volt, 1991-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. Kulcsszerepe volt a [[Miskolci Egyetem]] [[Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar|Bölcsészettudományi Karának]] létrehozásában, a magyar irodalmi, történelmi és modern filológiai tanszékek megalapításában. 1993 és 1997 között igazgatta a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetét, 1997-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja lett. 1990–91-ben a [[Magyar Irodalomtörténeti Társaság]] főtitkára volt.
19 ⟶ 18 sor:
 
== Díjai ==
 
*Miskolc Város Irodalmi Díja (1969)
*A Mikes Kelemen Kör Díja (1983)
30 ⟶ 28 sor:
*Bölcsészettudományi Karért: Kari kitüntetés (2001)
*[[Toldy Ferenc-díj]] (2007)
*[[József Attila-díj]] (2012)
 
== Főbb művei ==
 
=== Kötetek ===
*''Dayka Gábor költői pályája'' (1968)
50 ⟶ 48 sor:
*''Szabó Lőrinc „pere”'' (2006)
*''Rögeszmerend: Turczi István művének tragikus derűje'' (2007)
 
=== Interjúkötetek ===
*''A háborúnak vége lett'' (1983)
56 ⟶ 53 sor:
*''Sorsfordító pillanatok'' (1993)
*''Elveszett otthonok'' (2003)
 
=== Életmű-interjúk ===
*Szentkuthy Miklóssal: ''Frivolitások és hitvallások'' (1988)
*Határ Győzővel: ''Életút I–III.'' (1993–95)
 
=== Szabó Lőrinc-dokumentumok ===
*''Naplók, levelek, cikkek'' (1974)
70 ⟶ 65 sor:
*''Huszonöt év'' (2000)
 
== KülsőTovábbi hivatkozásokinformációk ==
*http://www.szabolorinc.hu
*[http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/kereses.phtml?id=5636&sub_id=1&table=dc_creator&megnevezes=%27szerzo%27&mezoertek1=Kabdeb%F3&mezoertek2=L%F3r%E1nt| Kabdebó Lóránt művei a MEK-ben]
 
[[Kategória:Magyar irodalomtörténészek]]
[[Kategória:Magyar kritikusok]]
[[Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók]]
[[Kategória:József Attila-díjasok]]
[[Kategória:1936-ban született személyek]]