„Simon mágus (film)” változatai közötti eltérés

a (kisebb formai javítások)
keresni, ott van már az első pillanatban. Hatással van Simonra, Simon pedig a kiabáló ellenőrökre. Egy kézcsók mégiscsak szívhez szólóbb…
 
A lány aztán eltűnik, más dolga van még mindkettőjüknek, de nem veszítjük őt szem elől, jelenléte folyamatos. Aztán az egyik kulcsjelenet következik a kicsiny kávézóban. Beszélgetésük szemkontaktusból, igen-nem válaszokból, egyoldalú fecsegésből és sok-sok félreértésből áll. A lány fiatal és csinos. Szemei és széles mosolyba húzódó szája végtelenül kifejezőek. Ahogy mászkál ő is a városban, kívülállónak, függetlennek érezzük. Egyenrangú társa Simonnak, hiszen ő nem a csodatevőt, hanem a férfit látja benne. Itt fonódik össze a nagy párbaj és a háromnapos felkészülés a következő randevúra. Péter feltámadásról beszél, pedig őt csak a harmadik nap utáni ünneplés élteti. Meg sem hal, csak konzerválja magát egy termo takaró alatt, hogy aztán még nagyobb fényben úszva bújjon elő. Erőfeszítéseket tesz a feltámadás tréning keretein belül. A siker a cél. Simon más, ő unja a felkészülést, nem kér semmiből, csak lefekszik, kabátja gallérját felhúzza, mintha aludni készülne. De nála sokkal több történik. Szüksége van erre az elmerülésre, hogy végképp elbújjon a világ szeme elől, mint csodatevő. Meghal, hogy feltámadhasson egy másik minőségben, a nagyobb, teljesebb csoda reményében. Míg a föld alatt nyugszik, álmot látunk. Simon egy kapu felől jön, majd a lány rohan felé, a távolban fény. A halál kapuját járta meg a szerelemért? A csoda megtörténik, a föld megmozdul. Az igazolást pedig a felragyogó szempár adja, mely többet lát, mint mi. De nekünk elég ez a szempár, ez a mosolyba húzódó száj. A zárás olyan gazdag mondanivalóval bír, mint [[François Truffaut|Truffaut]] ifjú szereplőjének kétséges jövőképe egy tekintetbe vésve. De itt a vég mást mond, egy kezdetről beszél, hiszen „Harmadnapra legyőzte a halált./ Et resurrexit tertia die.” ([[Pilinszky János]]: Harmadnapon)
 
{{Cselekmény vége}}