„Romániai magyar összehasonlító irodalomtudomány” változatai közötti eltérés

Az [[1950-es évek]]től újra publikáló idősebb kutatók közül [[Kakassy Endre]] ''[[Mihai Eminescu]]ról'' (1959, 1962) és ''[[Mihail Sadoveanu]]ról'' (1964) szóló magyar könyvei szem előtt tartják a magyar vonatkozásokat, párhuzamokat. A műfordítóként is jelentős, 1938-tól Budapesten élő [[Gáldi László]] az összehasonlító verstan és stilisztika alkalmazásával írt könyveit Mihai Eminescu stílusáról (1964), a román verselés történetéről (1971), a román irodalmi stilisztikáról (1976) [[román nyelv]]en [[Bukarest]]ben, míg ''[[Lucian Blaga]] költészetéről'' írott könyvét [[francia nyelv|franciául]] [[Budapest]]en (1972) adják ki. A kolozsvári egyetem professzorai közül [[Jancsó Elemér]] az, aki magáról az összehasonlító módszerről, ennek erdélyi feladatairól ír ([[Utunk]], 1963/31). Két komparatisztikai dolgozata ''[[Emil Isac]] és a modern magyar irodalom'', valamint ''[[Madách Imre|Madách]] és a világirodalom kapcsolatáról'' bekerült az Irodalomtörténet és időszerűség (1972) c. gyűjteményes kötetébe. Az előbbi szerepel [[román nyelv]]ű ''Studii literare'' (''Irodalmi tanulmányok'', 1983) c. tanulmánykötetében is. Bár [[Csehi Gyula|Csehi Gyulát]] tekintették az itteni magyar komparatisztika hivatalos képviselőjének, tanulmányköteteiben alig bukkan fel az összehasonlító irodalomtudományi módszer; két késői könyvében nagy világirodalmi műveltségét hasznosítva a történetírás és szépirodalom (''Klió és Kalliopé''. 1965), illetve a regény és valóság (''Modern Kalliopé''. 1969) viszonyát vizsgálja. Szigeti József a régi magyar irodalom tanulmányozásában alkalmazza az összehasonlító irodalomtudományi módszert. Így összeveti a Zrínyiászt horvát átdolgozásával (1965), megállapítja a Balassi-Comoedia valószínű szerzőjét (1967). Ezek a tanulmányai ''A mű és kora'' (1970) c. kötetében is megjelennek. [[Sőni Pál]] a romániai magyar folyóiratokban jelentkező [[avantgárd]]-jelenségeket, majd az írók műveire gyakorolt avantgárd-hatást vizsgálja tanulmányok sorában. Eredményeit összegző kötete az ''Avantgarde-sugárzás'' (1973). A klasszika-filológus Szabó György 1969-ben a ''[[Iaszón]] és [[Médeia|Médeia]]-téma'' világirodalmi jelentkezéseinek feldolgozásával szerez irodalomtudományi doktorátust. Tanulmányozza a Napkelet külföldi irodalmi anyagát ([[Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények|NyIrK], 1965/1), ''[[Publius Ovidius Naso|Ovidius]] költészetének erdélyi visszhangját'' (Studia Univ. Babeş-Bolyai. Philologia 1959), a Prométheusz-monda világirodalmi jelentkezését (Színházi műsorfüzet, 1968), a görög-római antikvitás nyomait [[Szemlér Ferenc]] költészetében ([[Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények|NyIrK]] 1975/2).

 

 

A romániai magyar összehasonlító irodalomtudomány legeredményesebben a magyar-román kölcsönhatást kutatta. Ennek szórványos előzményei még a 19. század végére vezethetők vissza, de a két világháború között Bitay Árpád és Rajka László esetében már tervszerű munkáról beszélhetünk. A több százados erdélyi együttélés elősegítette a hatásterjedést, a kölcsönös román-magyar nyelvtudás pedig megkönnyítette ennek kutatását. A tudományos érdeklődés mellett a folyóiratok ilyen irányú állandó igénye is ösztönözte a feltáró munkát. A leggyakoribb tanulmánytípus egy-egy író műveinek elterjedését mutatja be a másik nyelvű sajtóban, irodalomban, esetleg azt, hogy valamely nép hogyan jelentkezik a szomszédos nép valamelyik szerzőjének műveiben. Az ez irányú összegzéseket az [[1960-as évek]]től néhány igen átfogó bibliográfia is segítette: [[Domokos Sámuel]] elkészítette a román irodalom 1831-1970 közötti magyar könyvészetét (1966, 1978), a több magyar-román részbibliográfiát publikáló [[Réthy Andor]] és [[Váczy Leona]] pedig ([[Köllő Károly]] közreműködésével és bevezető tanulmányával) a magyar irodalom 1830-1970 közti román bibliográfiáját (1983). Ezekhez társítható még Dorothea Sasu-Zimmermann ''Petőfi în literatura română'' 1849-1973 (=Petőfi a román irodalomban, 1980) c. analitikus könyvészete.