„Kézi kovácsolás” változatai közötti eltérés

A '''kézi kovácsolás'''kor a munkadarabot a '''kovácsok''' ''kovácsüllőn'' vagy ''kovácssatu''ban, általában kézi ''kalapáccsal'' vagy egyéb segédeszközök igénybevételével alakítják. Az alakítás célja egyrészt kialakítani a munkadarab megkívánt alakját, másrészt javítani a kiinduló anyag mechanikai tulajdonságait. A kovácsolás feltehetően a legrégebbi képlékeny alakító művelet, már a [[bronzkor]]ból is maradtak fenn erre utaló leletek. Évszázadokon át így állították elő a kéziszerszámokat, a háztartási és a gazdasági eszközöket a szegtől kezdve a kapáig, a fegyvereket és a páncélokat, dísztárgyakat. Az eljárás a gépi kovácsolás terjedése ellenére máig fennmaradt, például a patkolókovácsok (lókovácsok) és a művészi termékeket előállító díszműkovácsok esetében is. A kovács szakmából fejlődött ki a középkorban a lakatos, majd az újkorban a [[bádogos]] szakma, mely utóbbi átmentette az eredetileg használt kettős üllőhasználatból a szarvasüllő (tőkeüllő) alkalmazását.

 

 

[[Fájl:Smidse 2.jpg|bélyegkép|Falazott kovácstűzhely]]

A kovácsműhely berendezésének legfontosabb eleme a fújtatóval felszerelt kovácstűzhely. A kovács a [[szén]]- vagy [[koksz]]tüzelésű kovácstűzhelyen melegíti fel az alakítandó darabokat. A régi műhelyekben falazott kovácstűzhelyek voltak, később inkább az [[acél]]vázas tűzhelyeket használták. Ma már egyre elterjedtebben alkalmaznak más típusú melegítő kemencéket is, például gázfűtésű kamrás vagy réskemencéket, vagy elektromos fűtésű kemencéket.

A kovácstűzhelyekben kovács[[szén]]nel, [[Koksz|koksszal]], vagy faszénnel tüzelnek. A kovácsszén apróbb szemű, tisztított, a koksz közepes szemnagyságú és áthevített (kis kéntartalmú), hagyományosan pedig a kovácstűzhelyekben és ma az ötvözött acélok hevítéséhez pedig faszenet (is) használnak, mivel a faszén az elégése során a nagyobb széntartalmú vasanyagból a széntartalmat nem égeti ki annyira (azaz kisebb a dezoxidáció mértéke). A kovácstűzhelyeknél folyamatosan szükséges a tűztérben elhelyezett tüzelőanyag hatékony ellátása [[oxigén]]nel, ehhez fújtatót használnak. A régi bőrtömlős fújtatókat ma már a villamos motorral hajtott ventilátorok váltották fel.

 

 

A kovácstűzhelyek kezeléséhez szükséges szerszámok a ''szénlapát'', a ''piszkavas'' és ''salakszúró'', valamint a ''tűzlocsoló'' (pamat).

 

[[Fájl:Lüdenscheid - Bremecker Hammer 09 ies.jpg|bélyegkép|Tűzifogók]]

A kovácsolás kéziszerszámait a kovács általában maga készítette (készíti), így minden kovácsmesternek a saját műhelyére, erejére és segédeire jellemző méretű és alakú szerszámai vannak. Különösen érvényes ez a megállapítás a tűzifogókra. A legáltalánosabban használt fogó a ''lapos tűzifogó'', de a biztos darabfogáshoz – a kovácsolt darab formájához igazodó – ''alakos fogók''at is használnak. A tűzifogók szája erős, vastag, hogy ne rugózzon, a szárai különböző hosszúságban készülnek, itt is szempont a minimális rugózás. A biztos és állandó erejű darabfogás érdekében gyakran alkalmaznak a fogószárakon ''feszítógyűrű''t, főleg, ha a kovács egyedül dolgozik.

 

A kovácsműhelyekben használatos üllők acélból készülnek, tömegük 120 kg körül szokott lenni, de természetesen használnak ettől jóval kisebb és nagyobb tömegű üllőket is. Az üllők nagysága, méretei és alakja kortól és vidéktől függően eléggé változatos képet mutat. Ma legelterjedtebb az egy- és kétszarvú típus. Az egyszarvú (ún. német) üllő szarva közel kúp alakú, a kétszarvú (ún. francia) üllő egyik szarva szintén ilyen, a másik rész felülete viszont lapos, keresztmetszete szögletes. A ma használatos üllők munkafelülete (háta) edzve van, benne egy négyzetes lyuk található, amiben a különböző segédszerszámokat (alakítósablonokat vagy odorokat) helyezhetik el, vagy itt végzik a lyukasztást. Az üllőkben alul és oldalt lévő zsáklyukak az üllő szállítására, vagy a tuskón való rögzítésére szolgálnak. Az üllőt ''üllőtőkére'' erősítik, amely általában [[tölgy]]fa törzsből készül. A repedések kialakulása ellen a tőkét acélabroncsokkal erősítik meg.

<center>

</center>

 

[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-52313-0002, Sachsendorf, Schmiede der MTS.jpg|bélyegkép|Kovácsmester és ráverője]]

A kalapácsok nemcsak a kovács legfontosabb szerszámai, hanem a műhelyeik felől hallatszó csengő, ritmusos és olykor dallamos hangok eredetét is szolgálják.<ref group="J">Az üllőn adott hangokkal a mester a segédeknek jelez a következő munkafolyamatról. A jelzésekkel az ütés ritmusát, nagyságát és helyét határozták meg, de meg volt az általános ebédre hívó jelzés is.</ref> Alakjuk, nagyságuk rendkívül változatos. A vezetőkovács egyszerű, általában könnyű (1–3 kg-os) ''kézi kalapács''ot használ, ezzel diktálja a ritmusra és az ütések helyére vonatkozó utasításait a segédeknek (a ráverőnek vagy ráverőknek). A ''ráverő kalapács'' 6 kg körüli.<ref group="J">A 10 kg vagy afölötti súlyú kalapácsok egyedi neve ''Samu''.</ref> Alakja a kézi kalapáccsal megegyező, talpa enyhén domború, élei, sarkai lekerekítettek. Általában nyújtásnál használják. Az esetleges második ráverő kalapács (''haránt nagykalapács'') foka párhuzamos a nyelével.

*a '''légpárnás kalapácsok'''at is forgattyús hajtóműről hajtják meg, itt a hajtómű és a medve rugalmas kapcsolatát légpárna biztosítja.

 

[[Fájl:SmithsSwageBlock.jpg|bélyegkép|balra|Lyukasztólap]]

A kovács a kalapáccsal végezhető kovácsmunkákon kívüli műveletekhez speciális szerszámokat is használ. A ''tűzisatu''t (kovács- vagy stájer satu), a ''párhuzamsatu''t és a satuba befogható ''alakos szorítóbetét''eket például egyes hajlítási vagy csavarási műveletek elvégzésénél alkalmazzák. Egyéb szorító még a ''kézisatu'' (sikattyú vagy vasmarok). A ''lyukasztólap''ot (lyukastáblát) a nagyobb munkadarabok lyukasztásakor, vagy csapok kialakításakor használják. A lyukasztólapon ebből a célból különböző alakú és méretű lyukak, a szélein pedig eltérő alakú mélyedések vannak kialakítva. A ''szegfejező''t díszszegek kialakításakor használják.

A kovács a készített munkadarab méreteinek ellenőrzéséhez a szokásos mérőeszközökön kívül ''tűzi mérősablon''okat, hegyes jelölőket és körzőket is használ, amit az adott kovácsdarab alakjának és méretének megfelelően a kovács maga készít.

 

[[Fájl:Blacksmith at work.jpg|bélyegkép|Munkadarab hajlítása]]

 

== Források ==

* {{cite book||author=Dr. Gulyás József, Dr. Mecseki István|title=Kohászati alapismeretek II.|publisher=Tankönyvkiadó|location=Budapest|year=1991|pages=131–139}}

* {{cite book||author=Ernst von Wedel|title=Die geschichtliche Entwicklung des Umformens in Gesenken|publisher=VDI-Verlag|location=Düsseldorf|year=1960|pages=218}}

 

[[tr:Nalbantlık]]

[[uk:Ковальство]]

[[zh:鐵匠]]