„Antinómia” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.7.2) (Bot: következő hozzáadása: ky:Антиномия |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
Az '''antinómia''' <görög, ’ellentmondás a törvényben’> egy filozófiai fogalom, de emellett – hasonló értelemben – használatos a matematikában is, ahol az ellentmondás, a halmazelméleti antinómia és a paradoxon fogalmával kapcsolatos<ref>Magyar Nagylexikon. Második kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. 147.</ref>. A [[Matematika|matematikában]] az antinómia, mint ellentmondás annak a teljesülését jelenti egy [[Axiómarendszer|axiómarendszeren]] belül, hogy mind egy állítás, mind pedig annak a tagadása is egyszerre igaz [ennek fennállása esetén az adott axiómarendszer matematikai értelemben használhatatlan, viszont az axiómarendszerek antinómia-mentességének bizonyítása elvi nehézségekbe ütközik ([[Gödel-tétel]])]<ref>Magyar Nagylexikon. Hetedik kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998. 237.</ref>. A halmazelméleti antinómia (halmazelméleti ellentmondás) a 19. század végén kialakított un. [[naiv halmazelmélet|naiv halmazelméletben]] fellépő ellentmondás. Ilyen például az összes rendszámok halmazára vonatkozó Burali–Forti-féle antinómia és a [[Russell-paradoxon|Russell-paradoxon]]. A halmazelméleti antinómiák kiküszöbölése a halmazelmélet axiomatizálásával történt meg<ref>Magyar Nagylexikon. Kilencedik kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. 155.</ref>. A paradoxon végül olyan érvelés, amely ellentmondó, vagy a tényekkel összeegyeztethetetlen eredményekhez vezet<ref>Magyar Nagylexikon. Tizennegyedik kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. 516. </ref>.
'''Antinómiának''' nevezzük a bizonyított tételek közötti látszólagos ellentmondást, vagy pedig a látszólag bizonyított tételek közötti valóságos ellentmondást (ti. feloldhatatlan ellentéteket<ref>NYÍRI Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Ötödik, javított kiadás. Szent István Társulat, Budapest, 1998. (a továbbiakban: NYÍRI, 1998) 279.</ref>). A szó a [[paradoxon]] kifejezéssel rokon értelmű. <!--szvsz ugyanazt jelenti, ezt jó lenne tisztázni a szövegben-->▼
▲
Az ellentmondás látszatának lehetnek objektív alapjai, amennyiben [[Analógia|analógiák]] által megismerhető tárgyakról van szó. Habár az ellentmondás feloldása lehetővé teszi annak felismerését, hogy nem formális ellentmondásról van szó, azt már mégsem engedi felismerni, hogy magánvalóságuk alapján a tárgyak hogyan viszonyulnak egymáshoz. Így [[Isten]] szabadságának és változatlanságának fogalma nem zárják ki szükségszerűen egymást, viszont ez a nélkül igaz, hogy együttes fennállásuknak a lehetősége pozitív módon beláthatóvá válhatna.
13 ⟶ 14 sor:
#A világon léteznek szükségszerű dolgok, de lehetséges az is, hogy nem.
Kant ezen antinómiák feloldásával kívánta transzcendentális filozófiájának helyességét: az első két – ún. matematikai – antinómia téves (mert állításaik a világ egészére vonatkoznak, ami viszont nem képzelhető el), a harmadiknál a szabadságot az észre, a szükségszerűséget pedig a jelenségekre kapcsolja, végül a negyediknél az ész eszménye a szükségszerű és a jelenségek világa az esetleges (ez utóbbi kettő volt az ún. dinamikai antinómia)<ref>KANT, Immanuel: A tiszta ész kritikája. B 432–595.</ref>. A harmadik antinómia kérdését Kant ''[[A gyakorlati ész kritikája|A gyakorlati ész kritikájában]]''
Az antinómiákhoz hasonló típusú jelenségek az emberi ész kettős természetében gyökereznek: egyfelől mint ész a léthez tartozó feltétlenre, mint olyanra irányul, másfelől pedig mint emberi ész, közvetlenül az érzéki dolgokra korlátozódik, így még ha ezen felül is emelkedik, a fizikai-testi tárgyakat modellként használja. Brugger szerint Kantnak igaza van, hogy a látható világ mint egész sosem lehet egyetlen tapasztalat tárgya, és egy kiterjedt test feldarabolása nem képzeletben nem vihető végbe, de abban már nem, hogy a jelenségekből puszta képzeteket csinál ahelyett, hogy a magánvaló dolgok reprezentációjaként fogná fel őket<ref>BRUGGER, 2005: 60.</ref>.
==Russell==
Az antinómiákkal rövid ideig [[Russell]] is foglalkozott rövid ideig. Ekkor a filozófia fő feladatának bizonyos [[Aritmetika|aritmetikai]] antinómiák, így többek között a folytonossági és a végtelenségi antinómia megoldását tekintette. Ezeket [[McTaggart]] [[Hegelianizmus|hegeliánus]] idealizmusának szellemében igyekezett megkísérelni. Russel a tudományok dialektikájának sémája kidolgozásával próbálkozott, amely mind a matematikában, mind a fizikában, mind pedig az egyéb más tudományokban rejlő ellentmondásokat sorjában kidolgozva végül a monisztikus idealizmus metafizikájához vezetne el. Russel a matematika logicista értelmezésekor 1901 márciusában felfedezett egy paradoxont, amely aláásta korábbi eredményeit<ref>Filozófia, 2007: 1070–1071.</ref>. Az ún. Russel-paradoxon így hangzik:
„Bizonyos halmazok nem tagjai önmaguknak; ilyen például az összes teáskanál halmaza, amely maga nem teáskanál. Más halmazok viszont, mint például az összes nem-teáskanál halmaza, tagjaik önmaguknak, hiszen az összes nem-teáskanál halmaza sem teáskanál. Ha vesszük az összes olyan halmaz halmazát, amelyek nem tagjaik önmaguknak, akkor ahhoz a paradoxonhoz jutunk, hogy egy ilyen halmaz akkor és csak akkor tagja önmagának, ha nem tagja önmagának.”<ref>Uo. 1071.</ref>
==Jegyzetek==
| |||