„Muszlim Testvériség” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
ZéroBot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: ckb:ئیخوان موسلمین
7. sor:
Az 1928-ban [[Hasszán al-Banna]] által alapított Egyiptomi Testvériség hamarosan jelentős ellenzéki erővé vált, harcolva a [[Brit Birodalom|brit gyarmati uralom]] és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, és azt a koncepciót hirdetve, hogy az iszlám az az erő, ami összekapcsolja a tradíciót és a modernséget. Céljuk a társadalom, az állam, a kultúra és a vallás egyetlen "totális és teljes" egésszé olvasztása. Az általuk áhított társadalmi rend nem ismer ellentmondásokat, hisz nincsenek benne politikai pártok, mert azok megtörik a Hívők Közösségének egységét és ezáltal gyengítik azt az iszlám ellenségeivel szemben. A Testvériség híveit a városi alsó kispolgárság soraiból szerezte elsősorban, de szívélyes kapcsolatokat ápolt [[Fáruk]] egyiptomi király környezetével is. Az [[1940-es évek]] végére már mintegy egymillió tagja volt.
 
Néhány kivételtől eltekintve minden vezető és tag az [[erőszakmentesség|erőszakmentes]], [[reformizmus|reformista]] iszlám-megközelítést vallotta. A Testvériség paramilitáris ága, a Titkos Szervezet azonban terrorista tevékenységet folytatott. Az 1954 őszén elkövetett [[Gamal Abden-Nasszer|Nasszer]] elleni merénylet óta, melyet a testvériségnek tulajdonítottak, a szervezet tagjai [[Szaúd-Arábia|Szaud-Arábiában]] találtak menedéket, illetve illegalitásba vonultak. A Szaud-Arábiába menekültek közül sokan meghatározó szerepet játszottak az 1961-ben alapított medinai egyetemen is,ahol az egész világból érkezett muzulmán hallgatók között terjesztették a testvériség eszméjét. Többek nagy vagyonra tettek szert, melyet Nasszer halála (1970) után Egyiptomban fektettek be, hozzájárulva ezzel az "olajiszlám" kialakulása kapcsán a militáns mozgalmakat finanszírozó iszlám bankszektor létrejöttéhez. A mai napig gyakran tartóztatják le tagjait. Ennek ellenére továbbra is Egyiptom legnépszerűbb ellenzéki csoportja, amely minőségben a kormányzat demokratizálásáért száll síkra. A [[2005]]-ös [[parlament]]i választásokon függetlenül induló jelöltjei 88 helyet, az összes 20%-át nyerték el a szavazás többszöri megsértése – így a Testvériség több száz tagjának letartóztatása – ellenére. A legális ellenzéki erők alig 14 helyet szereztek, így feléledt a vita, hogy legalizálják-e a Testvériség működését.
 
== Szíria ==