„Faragó Géza” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
6. sor:
== Életpályája ==
[[Fájl:Faragó Géza sírja.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Faragó Géza sírja [[Budapest]]en. [[Kerepesi temető]]: 34-11-21.]]
Rajzolási tehetsége már korán megmutatkozott, s jobb módú szülei támogatásával Bruck Miksa magántanítványa lett. Egy "Hansy" nevű zsokét ábrázoló rajza, nagy botrányt kavart, különösen akkor, amikor kiderült szabadidejét az ügetőpályán tölti főképp rajzolással. Az iskolából kicsapták. Gimnáziumi tanulmányai után, [[1897]]-ben tanulmányait [[Párizs]]ban folytatta. Kezdetben az Académie Colarossi hallgatója volt, s a tandíjra valót egy párizsi pliszégyárban dolgozva szedte össze. Később az Atelier Artistique Delay-ban folytatta tanulmányait, Alexandre Delay festő vezetése mellett. Roheim Ödön támogatásával tovább maradhatott Párizsban, s sikeres felvételit tett a Montparnasse-n működő nagy hírű iskolába Arts Décoratifs-ba. Két éven keresztül dolgozott [[Alfons Mucha]] műhelyében, a mester teljes megelégedésére, majd önálló műtermet nyitott Párizsban. Ekkoriban plakátok, reklámok tervezéséből élt, majd egy nap beteg lett, s rövidesen nem tudta fizetni a műterem bérét. Visszatért Budapestre.
Hazatérve a [[szolnoki művésztelep]]en [[Fényes Adolf]] mellett, majd [[1910]] körül a [[kecskeméti művésztelep]]en [[Iványi-Grünwald Béla]] körében alkotott. Szívesen örökített meg vidám, humoros jeleneteket, mestere volt a karikatúrának, sokat tett a plakátművészet alkalmazott grafikai szintű és európai színvonalon történő meghonosításáért.