„Halasi Andor” változatai közötti eltérés

'''Halasi Andor''' ([[Nyíregyháza]], [[1883]]. [[március 25.]] – [[Budapest]], [[1969]]. [[március 19.]]) kritikus, műfordító, jogász, [[Halasi Mária]] édesapja.

 

 

1906-ban doktorált jogtudományból a budapesti tudományegyetemen. Fiatalkorában is elismerték már, mint színikritikust. 1910-ben [[Kárpáti Aurél]]lal közösen indította útjára és szerkesztette ''Kritika'' című folyóiratot, később pedig az ''Irodalmi Élet''et. Bírálatai és irodalomtörténeti írásai realista igényűek voltak, ezeket a ''Jövendő'', ''A Hét'', és a ''[[Budapesti Napló]]'' c. lapok közölték. Dolgozott a ''[[Népszava|Népszavá]]''nál, és a ''Tett''nél. [[Kosztolányi Dezső]], [[Juhász Gyula (költő)|Juhász Gyula]] és [[Kassák Lajos]] is elismerően nyilatkoztak Halasi munkásságáról. A ''Nyugat'' című laptól távol maradt. A [[Tanácsköztársaság]] idején kivette részét az irodalomszervezésből. A [[Vígszínház]] műsorra tűzte ''Az utolsó álom'' című verses egyfelvonásos darabját. Később már nem kapott helyet a fővárosi irodalmi életben, így vidéki lapoknál dolgozott. 1930-tól Budapesten volt járásbíró. Dolgozott műfordítóként is, elősorban angol szerzők művei ültette át magyarra ([[William Makepeace Thackeray]], [[Oscar Wilde]], [[Charles Dickens]]). 1945 és 1947 között ítélőtáblai bíró volt, majd 1950-ben történt nyugdíjazásáig legfelsőbb bírósági tanácselnökként tevékenykedett. Ezt követően újból visszatért az irodalomkritikusi pályára. 1959-ben szerkesztője volt és értékelő tanulmányt is írt bevezető gyanánt a Tanácsköztársaság 40 éves évfordulójára készült visszaemlékezések antológiájához, mely ''Pirkadása a magyar égnek'' cím alatt jelent meg (Bp., 1959).

 

 

* Japánország (tanulmányok, Bp., 1905);