„Tokiói per” változatai közötti eltérés

A '''tokiói per''' 1946. május 5-től 1948. április 6-ig Tokióban folytatott peres eljárás, melynek tárgya a [[II.második világháború]] távol-keleti hadszínterein elkövetett háborús bűnöseinek elítélése volt. A 28 vádlottas perben 25 vádlott felett mondott ítéletet a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék ''(The International Military Tribunal for the Far East, IMTFE)'' 1948. november 12-én.

Míg a Nankingban történtekről már korábban is tudott a világ, a hadifogolytáborban elkövetett cselekményekről csak a háború után. Az [[ENSZ]] Háborús Bűnök Bizottsága (UNWCC) 1945. elején nyilatkozatban megállapította Tokió és a helyi tábornokok felelősségét. 1945. július 26-án az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]], [[Kína]] és [[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]] kapitulációra hívta fel [[Japán]]t, majd az UNWCC Fehér Könyvet adott ki, melyben nemzetközi katonai bíróság alakítására hívott fel a japán háborús bűnösök felelősségre vonására. A törvényszéket [[Douglas MacArthur]] amerikai hadseregtábornoknak, a távol-keleti szövetséges főparancsnoknak kellett létrehoznia. 1946. január 16-án jelentette be Mac Arthur a Törvényszék megalakulását. Ennek jogköre a béke elleni bűncselekményekre, a háború bevett szabályainak megsértésére és a civil lakosság ellen elkövetett embertelen cselekményekre terjedt ki. Egy-egy bírót jelölt a japán fegyverszüneti szerződést aláíró 9 állam ([[Ausztrália (ország)|Ausztrália]], [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]], [[Franciaország]], [[Hollandia]], [[Kanada]], [[Kína]], [[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]], a [[Szovjetunió]] és [[Új-Zéland]]), valamint később a [[Fülöp-szigetek]] és [[India]].

[[Hirohito japán császár|Hirohito]] [[Japán császárainak listája|császár]] nem ült a vádlottak padján a [[Kínai Köztársaság]] és [[Ausztrália (ország)|Ausztrália]] nyomása ellenére sem. MacArthur - aki Japán korlátlan urának volt tekinthető - az amerikai kormánnyal együtt ezt azzal indokolta, hogy ez olyan felzúdulást keltene a japán társadalomban, amely folytán akár egymillió fővel is növelni kellene a megszálló csapatok létszámát. A japánok ugyanis istenként tisztelték császárukat, és el sem tudták képzelni, hogy perbe fogható volna.