„Arisztotelész filozófiája” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Keep (vitalap | szerkesztései) helyesírás |
wikisítés |
||
118. sor:
A lélek érzéki működései: az észrevevés (aisztézis), mely hű képét adja a tárgynak. Az érzékek nem csalnak. De minden érzék csak a tárgy ama tulajdonságairól értesít, melyre egyenesen vonatkozik; a test általános tulajdonságairól nem az egyes érzékek útján szerzünk tudomást, hanem ezek összessége („közérzés”) által, melyben minden érzéki benyomás találkozik. Ennek segítségével hasonlíthatjuk össze az érzékek benyomásait, melyekből azután a tárgy képét alkotjuk. Ennek a székhelye a szív.
Arisztotelész a képzelőerő, emlékezet, álom, érzés és akarás fogalmait is alapvető módon elemezte. Ezek mind az állati lélek funkciói. Az emberben ehhez a gondolkodás ereje, az '''ész''' járul, mely nem vész el a testtel, mint amaz, melynek nincs testi szerve, mely nem szenved változást. De Arisztotelész mégis kettős észt különböztet meg, cselekvőt és szenvedőt; a szenvedő mintegy lehetősége annak, amivé az ész lesz; ez a testtel keletkezik és enyészik, míg a cselekvő örökké van. A kettő közti viszonyt Arisztotelész nem tisztázza eléggé, nevezetesen nem fejti ki, miképp lehetséges ilyen módon a lelki élet egysége, miben gyökerezik az egyéniség, és mit jelent ilyen módon a ''núsz'' halhatatlansága az egyéniségre vonatkozólag.
A családon belüli hasonlóságokról (a tulajdonságok öröklődéséről) kora [[patriarchális]] felfogásával teljes összhangban úgy vélte, hogy a születendő gyermekhez az apa adja a mintát, az anya szerepe mindössze annyi, hogy eleinte méhében, majd a szülés után azon kívül dajkálja magzatát. Úgy vélte, azért kell gondosan feleséget választani, mert a jó talajba vetett mag is jobban kihajt. A gyerekek azért nem pontos másolatai apáiknak, mert az anyaméhben különböző dolgok akadályozzák normális fejlődésüket. Ez az akadályoztatás lehet csekély, aminek eredménye a más színű haj, szem stb. és lehet komolyabb, aminek következtében egyesek torzszülöttnek vagy lánynak születnek. Arisztotelésznek ebből az elképzeléséből fejlődött ki a [[homunkulusz]], a készre formáltan a nőbe oltott kicsiny lény gondolata. Ez a gondolat olyan sokáig tartotta magát, hogy [[Anton van Leeuwenhoek]] még a 18. század elején is kicsiny, összekuporodott emberkéket vélt felismerni a spermák fejrészében.
124. sor:
== Etika ==
{{bővebben|Arisztotelész etikája}}
Az emberi tevékenység legfőbb célja a boldogság. De miben keressük ezt? Abban, ami az emberi tevékenység sajátosságát teszi, tehát az észbeli működésben. Az ember feladata a lélek észbeli tevékenysége. Ezen tevékenységet kíséri és betetőzi a legfőbb élvezet. Így válhatatlan kapcsolat van az erény és a bátorság közt, mely utóbbit Arisztotelész így határozza meg: Tökéletes gyakorlati tevékenység tökéletes életben vagyis erényes tevékenysége a léleknek. A boldogsághoz különben érett kor kell és egyéb gátló körülmények (szegénység; betegség stb.) hiánya; a fődolog azonban a belső derekasság, minden egyéb testi meg lelki jó csak negatív föltétel. Az élvezet nem önálló alkotó része a legfőbb jónak, értéke függ attól, hogy mily tevékenységből származik. Az etikai erény definíciója: az akarat oly állandó iránya, mely a természetünknek megfelelő
Az erény e definíciójában, az akarat iránya, Szókratész ellen fordul, ki az erényt tudássá teszi; Szókratész elfelejti, hogy az erény nem az
162. sor:
Arisztotelész akárcsak logikai rendszerével, szépészeti és művészeti elveivel is kétezer éven át uralkodott a szellemeken. Tekintélyére nemcsak a francia klasszikus színműirók hivatkoztak (noha félreértés alapján, mikor az úgynevezett három egységet – a cselekvés időbeli és helybeli egységét – állították fel a drámai szerkezet sarkelvéül), hanem még a németek is, kiválóképen Lessing (Hamburgische Dramaturgie) matematikai bizonyosságúnak hirdették Arisztotelész ''Poétiká''-ját. Ily mértékű befolyás a művészet történetére gyaníthatóan magvas tartalomból ered, így indokolhatatlan az a kicsinylés, mely műtanait a mai korban éri. Ellenkezőleg, a ''Poétika'' és részben az azt kiegészítő ''Retorika'' és ''Politika'' nemcsak hogy páratlan becsű képét adja az antik műízlésnek, hanem sokban még máig is kiaknázatlan kincseket nyújt az esztétika alapvető rendszerének megalkotásában.
A ''Poétiká''
A szép mű Arisztotelésznél kettős föltételtől függ: a '''forma''' (alak) és a '''tartalom''' szépségétől. Arisztotelész nagyon erős formalista, amit eddigi értelmezői elegendő mértékben nem méltattak. Oly rendszeres ész, mint Arisztotelészé, nem is mellőzhette amaz „arany tapasztalatokat”, melyek az antik szobrászat, festészet, építészet és költészet remek formáiban érvényre jutottak. Ennélfogva fősúlyt helyez a ''Poétiká''ban is a képzőművészetektől örökölt formai szépségre: a rendre, arányra, az összhangra, a szerves kifejtésre, a kezdet-, közép- és vég szerinti összerkezetre, s a részek és az egész közti egyensúlyra.
Az ő ''kezdete'', a mai expozíció úgyszólván alapja, logikai
A dráma eme szerves tagolása teljesen megfelel a régi plasztikai felfogásnak és Arisztotelész formalizmusának. A formalisztikus szépészet mellett Arisztotelész állapította meg a legmagvasabb tartalmi esztétikát is. Ámbár a tartalomra nézve abban megegyezik Platónnal, hogy a művészet utánzás, ezt mégis tágabb értelemben kell venni azért, mert magát az utánzást háromfélének jelzi, olyannak, mely az eredetit szépíti, olyannak, mely az eredetihez hű, és olyannak, amely az eredetit eltorzítja, mely három nemben az olvasó megtalálhatja a mai idealizmust, realizmust és naturalizmust.
173. sor:
Ezért szerepelnek Arisztotelésznél a ''szánalom és félelem'', ezek a lágyabb indulatok, nem mint végcéljai, hanem mint eszközei a tragédiának a szenvedélyek megtisztítására nézve.
Arisztotelész a tragédiában csak az egy cselekvény egységét ismeri, az erélyes cselekvést követeli, és a jellemeket a cselekvés forrásának és nem öncélnak tekinti. A jellemzésben következetességet és kor, nemzet, foglalatossághoz való alkalmazottságot kíván; javasolja a párbeszédnek Logikai és etikai alapra fektetését; a verset díszítésnek, a karéneket és zenét édes vigasztalásnak nézi, végül a megokolást a dráma lelkének tartja. Mindmegannyi aranymondat, mely a ''Poétiká''-ban található, de melynek mélyebb értelmét csak az találhatja ki, aki Arisztotelész egész rendszeréből és annak alapeszméiből tud következtetéseket vonni esztétikái elveire. Egyáltalában bizonyos formalisztikus szellem lengi át Arisztotelész összes műveit, és esztétikájának elvei úgy etikájában, politikájában,
A ''Retorika'' egyike a legbecsesebb műveknek, melyek Arisztotelész neve alatt reánk maradtak, ám melyet sokkal kevésbé olvasgatnak, mint a hogyan megérdemli. Arisztotelész ''Retoriká''-ja nemcsak a dialektikát és etikát foglalja magában dióhéjban, de egyúttal a poétikát kiegészítőileg a legjobb ízléses irálytant, kapcsolatban az ó-görög emberismerettel, melyből az egész, épp oly emelkedett, mint praktikus hellén szellemet rekonstruálni lehet. A ''Retorika'' természetszerűen három részre oszlik, ezek elseje a meggyőzést v. rábeszélést, a bizonyítást és cáfolást, másodika az érzelmek és indulatok felgerjesztését vagy csillapítását, harmadika pedig az alkalmas és szép formákat tanítja. A magyar irodalom még eddig kevéssé foglalkozott Arisztotelész ''Retoriká''jával és ''Poétiká''jával, noha éppen e két mű volna a legjobb eszköze annak, hogy Arisztotelész szellemével, s egyszersmind az egész ógörög világnézettel megbarátkozhassunk.
== Forrás ==
* Arisztotelész: ''Organon I. [[Kategóriák|Katégoriák]] – Herméneutika''; Szalai Sándor előszavával. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979
* Arno Anzenbacher: ''Bevezetés a filozófiába''; Cartaphilus Könyvkiadó, 2001 ISBN 9639303275
* David Ross: ''Arisztotelész''. Historia philosophiae sorozat. Osiris Kiadó,
* A Pallas nagy lexikona
* [[Bryan Sykes]]: Éva hét leánya. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. p. 221. ISBN 963-07-7268-X
| |||