Főmenü megnyitása

Módosítások

kisebb kiegészítések, javítások
[[Kép:Flag of Germany 1933.svg|25px]][[Ritter von Thoma]]<br />
[[Kép:Flag of Italy (1861-1946) crowned.svg|25px]][[Ettore Bastico]]
|erők1={{szám|220000}} katona<br />{{szám|1029}} [[harckocsi]]<ref>Playfair, 9. o. - {{szám|1029}} üzemképes harckocsi: 170 [[M3 Grant]], 252 [[M4 Sherman]], 216 [[Crusader II]], 78 [[Crusader III]], 119 [[M3 Honey]], 194 [[Valentine]]. A forrás szerint további 200 tank állt készenlétben, legénység nélkül és több, mint 1000 harckocsi állt javítás, felújítás vagy átépítés alatt.</ref><br />750 repülőgép (530 bevethető)<br />900 közepes- és nehéztüzérségi fegyver<ref name="Pg9">Playfair, 9. o.</ref><br />{{szám|1401}} páncéltörő ágyú<ref>Playfair, 9 o. 552 db 2 fontos, 849 6 db fontos</ref>
|erők2={{szám|116000}} katona<ref name="Buffetaut">Buffetaut</ref><br />249 német és 298 olasz [[harckocsi]] <ref>Playfair, 9.-11. o. 31 db [[Panzer II]], 85 db [[Panzer III]] (rövid csövű 50mm-es), 88 db [[Panzer III]] (hosszú csövű 50mm-es), 8 db [[Panzer IV]] (rövid csövű 75mm-es), 30 db [[Panzer IV]] (hosszú csövű 75mm-es), 7 db parancsnoki tank, 278 db [[M13/40]] és 20 db könnyű harckocsi. A forrás szerint további 23 német tank állt javítás alatt</ref><br /> 275 német (150 bevethető) <br /> 400 olasz (200 bev.) repülőgép<br />225 (130 bev.) német közepes bombázó olasz és görög repülőtereken<ref>Playfair, 3. o.</ref><br />496 páncéltörő ágyú<ref>Playfair, 10. o. - 68 db 7,65cm-es, 290 db 5 cm Pak 38, 138 db 88 mm-es ágyú</ref>
|veszteségek1= 2350 halott <ref name="Playfair78">Playfair, Major General I.S.O., 78. o.</ref><br /> {{szám|8950}} sebesült<ref name="Playfair78"/><br /> {{szám|2260}} eltűnt<ref name="Playfair78"/><br />500 harckocsi megsemmisült<ref>''Carver'' és ''Playfair'' szerint kb. 500 tank semmisült meg, ''Barr'' szerint legalább 332</ref> (300 később kijavítva<ref name="Playfair78"/>)<br /> 97 repülő<ref name="Playfair78"/> <br /> 111 ágyú <ref name="Playfair78"/> <br />'''Összesen: {{szám|13560}}'''<ref>Playfair, 78 o. a veszteségek bontása: brit csapatok 58%, ausztrálok 22%, Új-Zéland 10%, Dél-Afrika 6%, India 1%, Egyéb szövetséges 3%</ref>
Eközben a vele szemben álló 8. brit hadsereg fokozatosan erősödött – a jól szervezett egyiptomi német kémhálózat beszámolt minden egyes beérkező konvojról.
 
Rommel tehát védelemre rendelkezett be, és – főként a Tobruknál zsákmányolt nagy mennyiségű brit akna és robbanószer felhasználásával – több kilométer mélységű aknamezőt telepített a vonalak elé. Több, mint félmillió harckocsiaknát raktak le, és nem fukarkodtak a gyalogsági aknákkal sem.
 
Mivel a szövetséges megtévesztő manőverek jól működtek, Rommel kénytelen volt csapatait egyenlően elosztani a védelmi vonal mentén. Felváltva telepített német és olasz egységeket, a tartalékot pedig két német páncéloshadosztály és egy gépesített hadosztály adta, valamint egy ugyanilyen szervezésű olasz csoport. A tartalékok mozgékonyságát azonban súlyosan befolyásolta az üzemanyaghiány.
=== Első fázis: Kitörés ===
 
Október 23-án este 9 óra 40 perckor a nyugodt, tiszta, teliholdas sivatagi éjszakát 882 szövetséges ágyú tüze törte meg. 20 perces általános bombázás után, amikor a 60&nbsp;km-es front teljes szélességében hullottak a gránátok, a tüzérség átváltott a kijelölt célpontok támadására, ami 5 és fél órán keresztül tartott. A közhiedelemmel ellentétben, a 882 ágyú soha nem tüzelt egyszerre, így a csatát nem "1000 ágyú fülsiketítő dörgése" nyitotta meg, mint arról a korabeli sajtó beszámolt.
 
10 órakor 4 gyaloghadosztály indult meg az aknamezőkön keresztül. Mivel az aknák többsége harckocsi-akna volt, a szétszórt formációban előrenyomuló gyalogosok súlya alatt nem robbantak fel. Amint a gyalogság áthaladt az első aknamezőkön, az utászok megkezdték a mindössze 8m széles folyosók megtisztítását, és éjjel 2-kor az első 500 tank lassan megindult előre. A keskeny folyosókon a tankok csak lassan, egyes sorban tudtak haladni. Hajnali 4-re a felvert por olyan sűrű lett, hogy az élen haladó tankok nem látták a folyosókat jelző zászlókat, és az előrenyomulás elakadt. Az aknamező sokkal mélyebb volt, mint azt a szövetséges felderítés feltételezte, ezért reggelre nem sikerült a folyosókat teljes hosszúságukban megnyitni. A napfelkelte ott találta a brit harckocsikat egyes sorban ácsorogva a sivatag és az ellenséges aknamező közepén.
 
Mindeközben délen a 7. brit páncéloshadosztály (soraiban az 1. szabad francia dandárral) megtévesztő támadást indított a 21. német páncéloshadosztály és az olasz ''Ariete'' (Kos) hadosztály ellen. Hasonló akcióba kezdett a ''Ruveiszat'' hegygerincen védekező olasz ''Bologna'' hadosztály ellen a 4. indiai gyaloghadosztály.
 
=== Második fázis: A védelem megroppan ===
Október 24-e reggele szomorú eseményekkel köszöntött be a németek számára: a tüzérségi támadás elvágta a telefon-összeköttetéseket, Rommel [[Németország]]ban volt, és helyettese, [[Georg Stumme]] tábornok a támadás hírére szívrohamot kapott és meghalt. A parancsnokságot ideiglenesen [[Ritter von Thoma]] páncélostábornok vette át.
 
A szövetséges harckocsik ekkor még benn álltak az aknamező közepén, tehetetlenül. A gyalogság már elérte a kijelölt vonalat, és a szövetséges tüzérség ennek előterét ágyúzta nagy távolságból, hogy megakadályozza az ellentámadást. A szövetséges légierő több, mint 1000 bevetést repült ezen a napon, szintén minden erőfeszítést megtéve az ellentámadás megnehezítésére.
Napfelkelte után sebtében összeszedett német páncélosok támadták az 51. brit gyaloghadosztályt, azonban a skót gyalogosok sikerrel védték pozícióikat.
 
A brit harckocsik centiméterenként, kínos lassúsággal kúsztak előre egész nap. Este 6 körül a brit 1. páncéloshadosztály előőrsei felértek az aknamezők mögött húzódó hegygerincre, és a lemenő Nappal a hátuk mögött a 15. német páncéloshadosztály és az olasz ''Littorio'' (a.m. Fasiszta) hadosztály tankjai rontottak rájuk. A csata első páncélos-összecsapásában kb. 100 harckocsi vett részt. A részt vevő tankok fele felmorzsolódott, de sem a szövetségesek nem nyertek területet, sem a német-olasz csapatok nem tudták a briteket visszaszorítani.
 
'''D-2. nap, október 25 vasárnap:''' A csata nyitánya lezárult, mindkét fél két teljes napja állt kimerítő harcban. A szövetséges páncélosok északon átjutottak az aknamezőkön, és egy 9&nbsp;km széles és 8&nbsp;km mély részen benyomultak az ellenséges védővonalba, azonban ezzel csak a német-olasz csapatok fő védvonalát érték el, az áttörést ezután kellett kiharcolni. Montgomery ezért leállította a délen folyó hadműveleteket, és északra küldte a 7. brit pc. hadosztályt. Leállította az 1. dél-afrikai és 2. új-zélandi hadosztály támadását is a front középső részén lévő ''Miterija'' gerincen védekező az olasz ''Trento'' hadosztály ellen.
 
Északon a 15. német pc. ho. és az olasz ''Littorio'' hadosztály tovább támadta a brit tankokat, ésde egyik fél sem tudott előrenyomulni. Az éjszaka leszálltával a szövetséges gyalogság ismét támadásra indult: a 51. brit hadosztály három támadást is indított, de az általános kavarodásban semmit sem értek el, 500 katona elvesztésén kívül. A hadosztályban egyetlen tiszt maradt akcióképes.
 
Eközben innétinnen pár km-re délnyugatra ausztrál csapatok indítottak rohamot egy dombtetőn (29-es magaslat) lévő ellenséges megfigyelőállás ellen, amit a német 164. könnyű hadosztály védett, nagy létszámú olasz gyalogsággal megerősítve. A szövetséges légierő 115 tonna bombát dobott le a dombra, és az ausztrálok az éjszaka folyamán elfoglalták a kulcsfontosságú magaslatot, 240 hadifoglyot ejtve.
 
=== Harmadik fázis: Rommel ellentámadása ===
 
'''D-3. nap, október 26 hétfő:''' Rommel október 25-én este ért vissza a csapataihoz, és gyorsan áttekintette a helyzetet. A ''Trento'' hadosztály elveszítette gyalogságának felét, a német 164. könnyű hadosztály pedig két teljes zászlóaljat veszített, az egész seregben nem akadt egy teljes létszámú egység, a katonák már régóta a szabvány élelmiszer-javadalmazás felét kapták, sok volt a beteg és már csak három napra elegendő benzin maradt.
 
Ennek ellenére a szövetséges előrenyomulás nem haladt előre. Churchill őrjöngött: ''"Tényleg nincs egy tábornokom sem, aki képes megnyerni egy csatát?"''.
A szövetségesek további jelentős sikere volt Tobruk kikötőjében a ''Proserpina'' tankhajó elsüllyesztése, amelyet a RAF torpedóvető bombázói hajtottak végre. Ezzel Rommel az utolsó reményt is elvesztette, hogy jelentős mennyiségű benzinhez jusson.
 
'''D-4. nap, október 27 kedd:''' A csata változatlan hevességgel tombolt az északi arcvonalon. Az 1. brit pc. ho. egyik gyalogsági ezredének egységei védtek egy '''Snipe''' fedőnevű pozíciót azon a hegygerincen, amelyen a támadás megakadt. A katonák páncéltörő ágyúkat ástak be az egész nap tartó, folyamatos tüzérségi és aknavetőtűzben. Délután négykor brit tankok ágyúzták őket tévedésből. Délután ötre már csak négy ágyú maradt üzemképes, amikor megindult Rommel ellentámadása, 40 német harckocsival az élen. A négy ágyú 37 német tankot lőtt ki, a maradék három visszavonult, majd kis idő múlva erősítésekkel újra támadtak. Az ezred ezt a támadást is visszaverte, ekkoraekkorra már csak 3 ágyú maradt, összesen 9 db lőszerrel, de a németek feladták a támadást.
 
'''D-5-6. nap, október 28-29. szerda-csütörtök:''' Az ausztrálok tovább támadtak északnyugati irányban, ''Tell el EisaEisá''-nál a parton húzódó vasútvonaltól délre, de megakadtak egy ''Thompson's Post''-nak nevezett ellenséges erődítménynél. A nap végére a britek erők 800 üzemképes tankot számoltak össze, míg a németeknek 148, az olaszoknak 187 bevethető harckocsijuk volt. A szövetségesek újabb tankhajót süllyesztettek el Tobruk kikötőjében. Rommel ezt mondta parancsnokainak: ''"Már nincs elegendő üzemanyagunk a visszavonuláshoz. Egy lehetőségünk van, harcolni a végsőkig, itt El Alameinnél."''.
 
'''D-7-9. nap, október 30-november 1. péntek-vasárnap:''' Péntek éjjel, háromszor megismételt támadás után az ausztrálok végre kijutottak a tengerparti úthoz. Szombaton Rommel négy ellentámadást vezényelt az immár elfoglalt Thompson's Post ellen, de elkeseredett közelharc árán sem sikerült az ausztrálokat visszaszorítani. Másnap, vasárnap újabb ellentámadásra küldte katonáit, de az ausztrálok ezt is visszaverték. Rommel feladta a további küzdelmet, és maradék erőivel megkezdte a visszavonulást a pár km-rekilométerre, nyugatra lévő ''Fuká''hoz.
A visszavonulás megindulása után érkezett be 1200 tonna benzin-utánpótlás, amit a katonák legnagyobb elkeseredésére kénytelenek voltak felrobbantani.
 
=== Negyedik fázis: Áttörés (a ''Supercharge'' hadmûvelet) ===
 
A csatának ez a fázisa november 2-án indult, a Mongomeryre jellemző alapos előkészítés után. Célja az volt, hogy nyílt terepen csatára kényszerítse Rommel megmaradt páncélosait, felőrölje erőit és szétverje a visszavonuló ellenséges csapatokat. Az utánpótlás nélkül, de az életükért harcoló németek keményebben verekedtek, mint az összecsapás során eddig bármikor. A hadművelet közvetlen célpontja a német-olasz védelem kulcspontját képező ''TellTel el Akkakir'' elfoglalása volt, a tengerparti út mellett.<ref>http://panzercentral.com/forum/viewtopic.php?f=103&t=41553</ref>
 
Az akciót 7 óraórás, hosszú légitámadás vezette be – a bombázók elsõsorbanelsősorban TellTel el Akkakirt és a szomszédos településeket támadták, majd ezt 360 ágyú pergőtüze követte, minekaminek során 15.000 gránát csapódott be a német-olasz védőállásokba. A támadást a 2. új-zélandi hadosztályhoz tartozó 151. és 152. gyalogdandárok indították meg, a brit 9. páncélosdandár támogatásával. [[Bernand Freyberg]] tábornok, az új-zélandiak parancsnoka hiába kérte, hogy ne az ő leharcolt és kimerült alakulatainak kelljen vezetnivezetniük a támadást, Montgomery nem változtatott kiadott parancsán.
 
A támadás hasonlóképpen indult, mint az egész csata: a gyalogság az éjszaka leple alatt sikerrel nyomult előre, de nem sikerült időben megtisztítani az aknamezőkön keresztülvezető folyosókat. A leharcoltlepukkant gyalogsági egységek közül reggelre csak kevesen érték el az ellenséges védőállásokat, azonban ellentámadástellentámadás nem kaptak atörtént szintén kimerült ellenfeleiktől.
 
A 9. páncélosdandár este 8-kor kezdte meg felzárkózását az El Alamein-i vasútállomástól, de az erőltetett menetnek köszönhetően a dandár 130 harckocsijából csak 94 érte el a támadás megindítására kijelölt vonalat. Még így is elkéstek, és az eredetileg 5:.45-re tervezett támadást el kellett halasztani fél órával. 6 óra 15 perckor a dandár mind a három ezrede széles vonalban rohamozta meg a páncéltörõ ágyúkkal jól ellátott ellenséges védvonalat.<ref name="Playfair67">Playfair, Major General I.S.O..67. o.</ref>
Ez pontosan az a fajta hadművelet volt, amit Montgomery el akart kerülni. Freyberg szavaival: ''"Mindannyian„Mindannyian jól tudjuk, hogy az ellenséges páncéltörő ágyúk vonalát páncélosokkal megtámadni öngyilkos vállalkozás. Ez gyalogsági feladat. De jelen pillanatban nem áll rendelkezésre erre gyalogság, tehát a páncélosoknak kell támadnitámadniuk."''.<ref name="Barr386">Barr, Niall. 386. o.</ref>
Currie tábornok, a harckocsizók parancsnoka megpróbálta megmenteni csapatait, és azzal érvelt, hogy a támadás során több, mint 50%-os veszteségek várhatók, ami elfogadhatatlan. Freyberg Montgomeryre hivatkozott, aki azt mondta, hogy tisztában van a veszélyekkel, de a 9. harckocsizódandár 100%-os elvesztését is el tudja fogadni, ha áttöri a német-olasz védelmet, mert ezután lehetőség lesz az ellenség teljes megsemmisítésére. Montgomery ugyanakkor úgy vélte, hogy a leharcolt németek ellen a támadás nem ennyire esélytelen.<ref name="Barr386"/>
 
A támadás megindult, és a német és olasz páncéltörő ágyúk, amelyek között 24 db rettegett 88mm-es is volt, tüzet nyitottak a felkelõ Nappal a hátuk mögött a hajnali sivatagi égboltra tisztán kirajzolódó tankok ellen. Egyik rohamozó tankot a másik után lõtték ki, a támadás azonban elsöprőnek bizonyult, a tankok betörtek a védelmi vonalba, és fél óra alatt 35 ágyút semmisítettek meg, és több száz hadifoglyot ejtettek. A dandár 94 tankjából, amellyelamelyek a támadást megindítottamegindították, 24 maradt és a támadásban részt vevõ 400 harckocsizóból 230 elesett, megsebesült vagy fogságba esett.<ref name="Wa24">Watson (2007), 24. o.</ref>
 
A támadás után ''Gentry'' tábornok, a 6. új-zélandi dandár parancsnoka elõrement, hogy felmérje a helyzetet. Rábukkant Currie tábornokra, aki tankjai mellett kimerülten aludt egy hordágyon. ''"Elnézést„Elnézést John, hogy felébresztettelek, de tudni szeretném hol vannak a páncélosaid ?"'' Currie a mellettük álló maroknyi harckocsi irányába mutatott. ''"Nem„Nem a parancsnoksághoz beosztott csapatokra gondoltam, John, hanem a teljes dandárra. Hol találom őket ?"''. ''"Ez„Ez a teljes dandár, Bill. Ennyi maradt."'' válaszolta Currie.<ref>Lucas-Phillips (1962), 358. o.</ref> (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel a szövetségesek nyerték meg a csatát, késõbb a kilőtt harckocsik jó részét meg tudták menteni és ki tudták javítani).
 
A brit páncélosok önfeláldozásával kiharcolt rés azonban nem volt elég széles ahhoz, hogy azon keresztül Montgomery a tartalék 1. brit páncélosdandárt átküldje, és klasszikus "villámháborús"„villámháborús” hadmûveletben kerítse be az ilyen manőverek nagymesterét, Rommelt. Ő azonban nagyon is jól tudta, mitől kell tartania, így a réshez küldte ellentámadásra az összes megmaradt német és olasz harckocsit. November 2-án délelőtt 11-kor ütközött meg a német 15. és 21. és az olasz ''Littorio'' páncéloshadosztály a 9. brit dandár maradékával és az erősítésükre felvonuló 1. brit páncélosdandárral. Az ellentámadás kudarcot vallott, és mindkét fél kb. 100 páncélost veszített.<ref name="Wa24"/> A veszteség brit szemmel nem volt jelentős, viszont Rommelnek estére (az erősítésül idevezényelt ''Ariete'' olasz hadosztály tankjaival együtt) már alig 30 tankja maradt.
Az éjszaka leszálltával Rommel tovább folytatta a visszavonulás megszervezését.
 
A kétségbeejtő helyzet ellenére Rommel emberei hősiesen harcoltak. Teljes egységek semmisültek meg az utolsó emberig, de a németek nem hátráltak. Rommel, hogy elkerülje a hadsereg teljes pusztulását, megszegte Hitler parancsát és visszavonulást rendelt el.
 
'''D-12. nap, november 4., szerda:''' Megindult a végső szövetséges támadás a még kitartani próbáló, főleg olasz csapatok ellen. Három brit páncéloshadosztály törte át a már csak nyomaiban létező védvonalakat, és jutott ki nyílt terepre. A tengelyhatalmak csapatai visszavonultak, már amelyiknek sikerült. A nap során megsemmisült az ''Ariete'', ''Littorio'' és ''Trieste'' hadosztály. Rommel elsősorban a német csapatokat igyekezett menteni, és az olaszokkal fedeztette a visszavonulást. A legtöbb olasz hadosztály bátran, sőt hősiesen harcolt (az ''Ariete'' hadosztály szinte az utolsó emberig harcolt). Más olasz egységek katonái azonban, látva hogy a németek feláldozzák őket, nem voltak hajlandók tovább harcolni és tömegesen adták meg magukat.
 
A ''Bologna'' és ''Trento'' hadosztályok zöme harcolva vonult vissza, és csak napok után adták meg magukat, amikor a sivatagban a katonák hullani kezdtek a szomjúságtól és kimerültségtől. ''Dall'Olio'' ezredes, a ''Bologna'' parancsnoka mondta fogságba esésekor: ''Harcolnánk tovább, de már nincs mivel.'' ''Harry Zinder'', a ''Time'' magazin tudósítója írja: ''…az olaszok kitűnően, az utolsó töltényig harcoltak, de a németek nagyon csúnyán cserbenhagyták őket.''
== Eredmények, veszteségek ==
 
A csata után [[Winston Churchill|Churchill]] így értékelte a sikert: ''"szinte„szinte azt mondhatjuk, el-Alamein előtt soha nem győztünk, el-Alamein után soha nem szenvedtünk vereséget."''
 
Montgomery "első„első világháborús"világháborús” felőrlő stratégiája sikeresnek bizonyult. A hatékony felderítésnek köszönhetően jól ismerte az ellenség erejét és pozícióit, így meglepően pontosan jósolta meg a csata előtt a várható veszteségeket és a küzdelem időtartamát. Különösen jól használta ki tüzérségi fölényét. A szövetséges légierő működése lehetett volna eredményesebb, de összességében hatékonyan támogatták a földi csapatokat, sokkal jobban, mint a szintén jelentős német és olasz légierők, akikamelyek alig-alig tudtak beavatkozni a csatába.
A szövetséges fegyvernemek összehangolása nemsem volt kielégítő (gondoljunk csak a hatalmas páncélos-veszteségekre), és a felőrlő harcmodor sikeréhez sokkal inkább hozzájárult az ellenséges csapatok rossz utánpótlása, mintsem a szövetséges csapatok harceredményei.
 
A tengelyhatalmak csapatai teljes vereséget szenvedtek. Katonáik több mint 30%-át veszítették el (37.000 fő), köztük a legütőképesebb egységeket. Rommel három büszke páncéloshadosztályának maradványai a csata után kevesebb, mint 5.000 katonát és 20 tankot számláltak. A szövetségesek kb. 13.500 fős, 10%-osnál kisebb vesztesége a harc jellegéhez képest (megerősített védelem elleni támadás) csekélynek mondható, és a veszteségeket viszonylag gyorsan pótolni is tudták.
 
== Következmények, a csata után ==
 
A háború során harmadszor vonultak vissza a tengelyhatalmak erői a nyugat-[[Líbia]]i [[El Agheila]] mögé. Ezúttal azonban Montgomery, tanulva elődei hibáiból, különös gondot fordított előrenyomuló hadserege utánpótlásának megszervezésére, és jó előre felkészült az elpusztult út- és kikötő-hálózat kijavítására. Decemberre a visszavonuló tengelyhatalmak által felrobbantott [[Bengázi]] kikötője már ismét napi 3.000 tonnás kapacitással üzemelt, és sikerült meglepően hamar üzembe helyezni a több, mint 200 helyen felrobbantott tengerparti vasútvonalat is.
 
Rommelnek El Agheilánál sem sikerült megvetnie a lábát: december elején a felzárkózó 8. hadsereg kivetette állásaiból. December 25-én elesett ''Szirte'', 370&nbsp;km-re keletre [[Tripoli (Líbia)|Tripolitól]], és január 23-án elesett Tripoli is. Rommel [[Tunézia|Tunéziába]] szorult vissza, ahol a német 5. páncéloshadsereg harcolt az angol-amerikai csapatokkal, akik az előző év őszén szálltak partra a [[Torch hadművelet|Fáklya -hadművelet]] során.
 
Rommel átvette az észak-afrikai német és olasz csapatok főparancsnokságát, átszervezte és megerősítette csapatait (végre újabb utánpótláshoz jutott) és újabb támadó hadműveleteken törte a fejét, amelyekre majd 1943 februárjában kerül sor, immár a Tunéziában harcoló amerikai csapatok ellen.
2 806

szerkesztés