„Pozvakowski” változatai közötti eltérés

Még ez év őszén egy különleges cd-vel rukkol elő a csapat(zx.wtt.010). Melyen a bakelit lemez két dala re-masterelve, valamint a Microtron lemez három dalának remix változata hallható, valamint egy koncertfelvétel, mely a budapesti a38 hajón került rögzítésre.
 
2012 őszén sevenpeopleleft címmel jelenik meg negyedik stúdióalbumuk, mely minden korábbi lemezüknél összetettebb, zajosabb struktúrákat vonultat fel majd 60 percben. A lemezt egy kationaikatonai objektum folyosóján, élőben rögzíti a csapat, így a lemez megszólalása jól prezentáljareprezentálja a koncerteken megszokott lehengerlő energiát. Ahogy korábban a sinus lemezen track6, a microtron-on track7, itt is helyet kap egy track8 című kompozíció, mely visszafogott, lebegős hangulatában követi a korábbi "track"-eket, viszont érdekessége, hogy a hangszereket Grencsó István (gitár), Benkő Róber (nagybőgő), Miklós Szilveszter (dob) játszák fel.
 
== A zenekar tagjai ==
Névtelen felhasználó