„Rezervációs ár” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
ND (vitalap | szerkesztései) aNincs szerkesztési összefoglaló |
ND (vitalap | szerkesztései) aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
6. sor:
[[Kép:Rezervációs ár.png|thumb|350px|A rezervációs ár szemléletesen: a keresleti görbe alatti terület]]
# Tekintsük a fogyasztó adott jószágra vonatkozó [[kereslet]]i görbéjét, amely minden egyes árhoz az emellett fogyasztani kívánt mennyiséget rendeli. A keresleti görbét „fordítva” szokás ábrázolni, vagyis a függőleges tengelyen az árat, a vízszintesen pedig a keresett mennyiséget tüntetjük fel. Belátható, hogy ha kijelölünk két mennyiségi szintet a vízszintes tengelyen, akkor a görbe alatti terület ebben az intervallumban (vagyis az inverz keresleti függvény [[határozott integrál]]ja) éppen az intervallum hosszának megfelelő jószágmennyiség rezervációs árát mutatja meg. Ha pedig egyetlen mennyiségi szintet választunk ki, és emellett tekintjük a görbe vízszintes tengelytől vett távolságát<!-- tudom, hogy ez így nem pontos matematikailag, de másképp nem tudom mondani, hogy még érthető is legyen -->, az az adott mennyiség mellett egy pótlólagos jószágegység rezervációs árával lesz egyenlő. A rezervációs ár gyakorlatban történő méréséhez tehát elegendő a keresleti függvényt ismernünk, amely viszont kellő számú megfigyelés esetén például [[regressziószámítás]]sal becsülhető.
# Ha a [[pénz]] határhasznát állandónak feltételezzük, egy pótlólagos jószágegység rezervációs ára egyenesen arányos lesz a jószág ''határhasznával'', amely azt mutatja meg, hogy a fogyasztó hasznossága milyen mértékben nő a pótlólagos egység elfogyasztásának következtében. Ez a megállapítás a [[neoklasszikus közgazdaságtan]] [[19. század]]i képviselőiig vezethető vissza, és érvet szolgáltatott a számukra ahhoz, hogy a keresleti függvény negatív [[meredekség]]ét megmagyarázzák. Ugyanis a határhaszonról szokás (volt) feltenni, hogy a jószágmennyiség növelésével folyamatosan csökken – ezt az [[axióma|axiomatikus]] megállapítást fogalmazza meg [[Gossen törvényei|Gossen I. törvénye]]. Ekkor viszont, mivel a határhaszonnal arányos, a pótlólagos jószágegységek rezervációs ára is egyre kisebb lesz, vagyis a keresleti görbe a fogyasztott mennyiség emelkedésével „egyre közelebb” kerül a vízszintes tengelyhez. (Az okfejtés persze csak akkor igaz, ha a pénz határhasznát állandónak feltételeztük – ez olyan javaknál, amelyekre a jövedelmünk viszonylag kis részét költjük, megközelítőleg igaz lehet. Az úgynevezett [[Giffen-javak]] viszont ellenpéldát szolgáltatnak.) Az előbbiekben ismertetett elméleti jelentősége mellett a rezervációs ár határhaszonnal való kapcsolata a gyakorlatban is rendkívüli fontosságú. A rezervációs ár ugyanis – az 1. pont végén leírtaknak megfelelően – mérhető, a határhaszon pedig közvetlenül nyilvánvalóan nem. A kettejük közti kapcsolatnak köszönhetően azonban a határhaszon, egyáltalában a [[hasznosság]] változásai is mérhetővé válnak.
A rezervációs árat néha ''bruttó fogyasztói többletnek'' is hívják, mert végső soron azt a pénzben kifejezett „többletet” mutatja meg, amire a fogyasztó a jószág megszerzésével tesz szert. (Hiszen legfeljebb ennyi pénzt hajlandó a jószágra elcserélni.) Nem szabad azonban ezt a ''nettó [[fogyasztói többlet]]tel'' – vagy egyszerűen ''fogyasztói többlettel'' – összetéveszteni; ez ugyanis a rezervációs árnak és a jószág tényleges árának a különbségével egyenlő.
| |||