„Egocentrizmus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: ar:التمركز حول الذات |
Egocentrikus világkép bedolgozása, apróbb szövegbeli javítások |
||
1. sor:
Az '''egocentrikus''' (én-központú) [[viselkedés]] a [[pszichológia]] által leírt [[magatartás-zavar]]ok
A latin "ego" szóból származik az alap jelentés, amelynek jelentése énmagam a "centrikus" szó pedig központút jelent.
▲Az '''egocentrikus''' (én-központú) [[viselkedés]] a [[pszichológia]] által leírt [[magatartás-zavar]]ok egy fajtája. Azt a jelenséget, hogy egocentrikus viselkedés létezik, illetve magát az egocentrikus viselkedésformát is, '''egocentrizmus'''nak is nevezzük.
Egocentrikusnak azt a személyt tartjuk, aki mindig önmagából indul ki és önmagába tér vissza. Mindent ''csak'' a saját szemszögéből képes átélni (e tekintetben az egocentrizmus az [[empátia]] hiánya is egyben); mások véleményét tekintetbe venni, a mások által megfogalmazott vagy megfogalmazható szempontokra odafigyelni az egocentrikus személyiség képtelen.
Az egocentrikus gondolkodás önmagában nem személyiségzavar, de annak társtünete lehet.
Mindenki mindaddig egészséges értelemben egocentrikus, amíg megfelelő társhatások nem érik más személyek részéről, amik által az ''ego'' "mértani szerkezete" ill. "minősége" önmagában és parallelitásában is deformitást szenvedhet, de ettől függetlenül elérheti
Taglaltabb értelmezésben egocentrikusnak nevezhetjük azt, aki egy magasabb értelemben mindig az énközpontúság elkötelezettje, noha tisztában van az általános önzés és kishitűség negativizmusával, azon felül is tud emelkedni, de vallja és gyakorolja, hogy az életben csak az a fontos, "ami nekem jár, és amit én szerzek meg".▼
[[Jean Piaget]] fejlődéselmélete szerint óvodáskorban (az ún. „műveletek előtti szakasz”) a nagyfokú egocentrikusság teljesen normális. A személyiség kialakulásának [[fejlődéslélektan]]i és [[pedagógia]]i szempontból egyik legfontosabb eleme épp az, hogy a korai, gyermekkori egocentrizmust fokozatosan felváltja - az egyre magasabb fokú érettség jeleként - az egyre nagyobb fokú empatikus képesség. Ez bizonyos szempontból épp az ego érdeke is: a végletekig egocentrikus – kóros esetben [[pszichopátia|pszichopata]] – személyiség sokszor destruktív, testileg és lelkileg paradox módon önromboló; a társadalmi értéktermelésben részt venni nem képes életvezetést valósít meg.▼
A nyugati pszichoterápia szerint az érett személyiség érdekeit érvényesítve sikeresen alkalmazkodik, mert reális képe van a világról, és így reális célkitűzések esetén képes kontrollálni sorsát. A [[Buddhizmus|buddhista]] álláspont ezzel szemben az, hogy a személyiség csak egy egocentrikus illúzió, az eredmények csak látszólagosak és átmenetiek, ezért nem érdemes vágyakozni és ragaszkodni semmi után és semmihez, mert az csak szenvedést okoz - az erkölcsös és bölcs életet kell gyakorolni, így jön létre az igazi boldogság.▼
▲Egocentrizmusra utaló jelek: az ilyen személy mondatszerkezeteit általában az "[[én]]" személyes névmással kezdi, rendkívül gyakoriak nála az önexpresszív kommunikációs elemek, [[Lev Szemjonovics Vigotszkij|Vigotszkij]] és [[Deme László]] vizsgálatai szerint mondatszerkesztése az összes többi mondatrész hátrányára elsősorban az [[állítmány]] köré épül.
== Kialakulása ==
Nem lehet pontos évszámot hozzá csatolni, lényegében a fogyasztói társadalom kialakulásához köthető a tömeges beindulása. Amióta ember él a földön mindig voltak olyan emberek, akik felsőbbrendűnek tartották magukat a többieknél. Ezek az emberek általában olyanok voltak, akik megszerezték a hatalmat, de később beleőrültek. Néhány neves ókori uralkodó, akikről írásos forrás alapján lehet bizonyítani, hogy már tényleg elhitték magukról, hogy ők felsőbbrendűek többi ember társuknál: [[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]] ([[III. Alexandrosz makedón király|III. Alexandrosz]]), [[Néró]]. Nagy Sándort a hatalom mellett a perzsa uralkodói szokások mámorították meg. A XX. században leginkább [[Adolf Hitler]] hasonlítható a fentiekhez.
▲Mindenki mindaddig egészséges értelemben egocentrikus, amíg megfelelő társhatások nem érik más személyek részéről, amik által az ''ego'' "mértani szerkezete" ill. "minősége" önmagában és parallelitásában is deformitást szenvedhet, de ettől függetlenül elérheti ellentettje vagy minőségileg magasabb szintű állapotát, az altruizmust.
▲[[Jean Piaget]] fejlődéselmélete szerint óvodáskorban (az ún. „műveletek előtti szakasz”) a nagyfokú egocentrikusság teljesen normális. A személyiség kialakulásának [[fejlődéslélektan]]i és [[pedagógia]]i szempontból egyik legfontosabb eleme épp az, hogy a korai, gyermekkori egocentrizmust fokozatosan felváltja - az egyre magasabb fokú érettség jeleként - az egyre nagyobb fokú empatikus képesség. Ez bizonyos szempontból épp az ego érdeke is: a végletekig egocentrikus – kóros esetben [[pszichopátia|pszichopata]] – személyiség sokszor destruktív, testileg és lelkileg paradox módon önromboló; a társadalmi értéktermelésben részt venni nem képes életvezetést valósít meg.
▲Taglaltabb értelmezésben egocentrikusnak nevezhetjük azt, aki egy magasabb értelemben mindig az énközpontúság elkötelezettje, noha tisztában van az általános önzés és kishitűség negativizmusával, azon felül is tud emelkedni, de vallja és gyakorolja, hogy az életben csak az a fontos, "ami nekem jár, és amit én szerzek meg".
== A modern korban ==
A XX. századra a posztmodern fogyasztói társadalom megjelenésével gyakorlatilag elkezdte virágkorát élni ez a fajta gondolkodásmód. Főleg a gyerekkorukban elkényeztetett gyerekekre jellemző, akik azt hiszik később is, hogy bármit megkaphatnak, mivel az nekik jár. A másik jellemző csoport a magas életszínvonalon élő emberek, szintén azt gondolják, hogy a pénznek köszönhetően már bármit megtehetnek bárkivel. A fogyasztói társadalomnak ezt a formáját több írás és parodista jellegű film is bírálja. Körvonalazás nélkül, teljes egészében először{{forr}} [[Sarnyai Benedek]] vetette papírra ennek kritikáját és ennek a jelenségnek törvényszerűségeit.
== Források ==
▲A nyugati pszichoterápia szerint az érett személyiség érdekeit érvényesítve sikeresen alkalmazkodik, mert reális képe van a világról, és így reális célkitűzések esetén képes kontrollálni sorsát. A buddhista álláspont ezzel szemben az, hogy a személyiség csak egy egocentrikus illúzió, az eredmények csak látszólagosak és átmenetiek, ezért nem érdemes vágyakozni és ragaszkodni semmi után és semmihez, mert az csak szenvedést okoz - az erkölcsös és bölcs életet kell gyakorolni, így jön létre az igazi boldogság.
*[[Plutarkhosz]]: [[Párhuzamos életrajzok]]
*[[Sarnyai Benedek]]: [[A posztmodern társadalom embere és korunk bírálata]]
*[[Dr. Eisler Olga]], [[Dr. Lajtai László]]: A vipassana és a pszichotherápia
[[Kategória:Személyiségpszichológia]]
| |||