„IV. Rajmund toulouse-i gróf” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
49. sor:
=== Úton Jeruzsálembe ===
Rajmund a keresztesek kis-ázsiai hadjáratában aktív részt vállalt. [[Nikaia]] volt az első célpont, amelyet vissza kellett szerezni a szeldzsuk törököktől. Rajmund a város déli falat előtt táborozott le. Az első török felszabadító csapatokat Rajmund sikeresen visszaverte. A fősereg a szultán, [[I. Kilidzs Arszlán|Kilidsz Arszlán]] vezetésével 1097. május 21-én érkezett meg. A keresztesek súlyos vereségeket szenvedtek, miközben Bizánc a hátuk mögött a vár megadásáról tárgyalt a szultánnal.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 146. oldal</ref> Nikaia a [[I. Alexiosz bizánci császár|császár]] kezébe került. Július elején Rajmund és a többi keresztes vezér útnak indult Dorülaion felé, amelyet 1097. július elején szintén megszereztek a törököktől.
A kis-ázsiai hadjáratot követően a keresztesek tovább vonultak délre és ostrom alá vették [[Antiókhia|Antiókhiát]]. Rajmund tervét, hogy a várost módszeres bekerítés nélkül, kézitusában, azonnali támadás során vegyék be, a többi vezér — nyilván a vele járó nagy kockázatok miatt — elvetette.<ref>Walter Zöllner: ''A keresztes háborúk története''; Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980; 35. oldal</ref> <ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 172. oldal</ref> Az ostrom elhúzódott és további széthúzást okozott a keresztes vezérek között. Végül árulás révén sikerült a kereszteseknek a várba bejutni, ahol lemészárolták a török lakosságot. Körben Kerboga bég is megérkezett a vár felmentésére. Az éhínség miatt és az ellenséges túlerő láttán a keresztesek hangulata mindjobban romlott. A keresztesekbe némileg új erőt öntött, amikor egy Péter Bertalan nevű provence-i látnok víziónak hatására megtalálták a [[A_végzet_lándzsája|Szent Lándzsát]] a Szent Péter-bazilika padlózata alatt. A lándzsa keresését Rajmund jelenlétében végezték, aki a későbbiek folyamán is hitt annak valódiságában.{{forrás}} A keresztesek végül kiharcolták a győzelmet, de el kellett dönteniük, kié legyen. A sors fintora, hogy Rajmund volt az egyetlen, aki nem esküdött fel arra, hogy a meghódított területeket visszaszolgáltatja Bizáncnak, mégis, az antiókhiai győzelmet követően ő állt egyedül a mellett, hogy a [[Bizánci Birodalom]] fennhatósága alá kerüljön Antiókhia. Ez az álláspont tükrözheti a Bohemund iránti ellenszenvét, aki elsőnek merült fel lehetséges várbirtományosként, de felveti annak lehetőségét is, hogy Rajmund bölcsen felmérte, hogy szükség van Alexiosz támogatására.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 195. oldal</ref> Az 1098. november 1-jei gyűlésen hangot is adott véleményének.
Antiókhia bevétele után a vezetők húzták-halasztották a jeruzsálemi utat. Rajmund elfoglalta az [[Orontész]] mellett fekvő Rugiát, valamint Albarát. A város püspöke Rajmund egyik papja, Narbonne-i Péter lett. A [[Maarrat an-Numán]] elleni ostrom során Rajmundnak együtt kellett működnie [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Bohemunddal]], aki elősegítve saját sikerét, kihirdette, hogy aki megadja magát neki, annak az életét megmenti. A valóságban lemészároltatta közülük a férfiakat, a nőket és gyerekeket pedig eladta rabszolgának. A katonák elégedetlensége nőtt, és képviselőik jelezték Rajmundnak, hogy elismernék őt a sereg vezetőjének, ha megszervezné a jeruzsálemi indulást. Rajmund az ajánlatot nem utasította vissza. Bohemund erre visszatért Antiókhiába, Maarrat an-Numánt pedig az albarai püspök gondjaira bízták. Rajmund Rugiába hívta a keresztes vezéreket, ahol megkísérelte megvásárolni a támogatásukat. A felajánlott összegek valószínűleg megfeleltek az egyes vezetőknek tulajdonított hatalom mértékének. Bohemundnak azonban semmit sem szánt. A sereg közben Maarrat an-Numán falainak lebontását tervezte, mert kínozta őket az éhség és mielőbb útra akartak kelni. 1099. január 13-án a sereg végre útnak indult. Rajmund gróf mezítláb, zarándokként vezette a sereget [[Jeruzsálem]] felé.
{{csonk-szakasz}}
| |||