„News of the World (album)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
109. sor:
|{{rating-5|3.5}}<ref name="amg">{{cite web|title=News of the World|language=angol|accessdate=2010-02-11|url=http://www.allmusic.com/album/news-of-the-world-r948464/review|first=Stephen Thomas|last=Erlewine|authorlink=Stephen Thomas Erlewine|publisher=''[[Allmusic]]''}}</ref>
|}
Megjelenésekor vegyesen fogadták a kritikusok, de kevés igazán kedvező kritikát kapott. „Queen, mit tettetek? Miért tűztétek ki a »Szintetizátorok kitiltva« jelet? Az A-oldal baljós jeleket mutat, a B-oldal, a kiábrándító »Get Down, Make Love«-on túljutva sokkal jobb. A befejezés ellenben nagyon szép, »My Melancholy Blues«. Édes álomvilág.” –írta a ''[[Sounds]]'', míg a ''[[Daily Mirror]]'' így vélekedett: „Ez az album több tekintetben is nagyon érdekes, a legjobb albumuk a ''Sheer Heart Attack'' után. De egyelőre nem látni, hogy a nyilvánvaló súrlódások az együttesen belül új dolgokhoz vagy a feloszlásukhoz vezetnek.”{{Gunn–Jenkins|1992|p=109}} Bart Testa, a ''[[Rolling Stone]]'' írója két és fél csillagosra értékelte a lehetséges ötből. Az albumról nem volt jó véleménnyel: „a legtöbb dal […] kihívást intéz a Queen művész ellenfeleivel szemben, vagy egy új rend felállítását képzeli el. [A] »We Will Rock You« […] atmoszférája egy politikai gyűlést idéz [[Leni Riefenstahl]] filmjében, egyszere rockhimnusz és csatainduló. A »Sheer Heart Attack« dallal a Queen az első nagyobb rockegyüttes, amely megkísérli demonstrálni a felsőbbrendűségét a punk rockkal szemben, azáltal, hogy a punk területére vonul. Ez működik, főleg mert a Freddie Mercury mögötti power trió maga is valóban primitív. Ha egyszer láttad a Queent a színpadon, messze a stúdió technikáitól, fájdalmasan tisztán látszik, hogy a »Sheer Heart Attack« egy kisebb probléma az egyenrangúan inkompetens zenészek közötti háború mellett.”<ref name="rs"/> A ''[[The Washington Post]]'' kritikusa nagyrészt kedvezően írt róla: „jól tükrözi, milyen feltételei vannak a jó rockzenének: energia, közösségi érzés, kitartó dobhangzás, ünnepélyes lázadás mindenféle norma ellen. És, szerencsére, vannak egyéb jelei is az albumon az intelligenciának, tehetségnek és hozzáértésnek.”<ref>{{cite journal|journal=[[The Washington Post]]|title=Queen: Less Flamboyance, More of the Beatles|date=1977-12-28}}</ref> Robin Smith a ''[[Record Mirror]]''ban három csillagosra értékelte a lehetséges ötből: „Igazi Queen, egészen a gyökerekig. Már a borítón sem egy szokásos ultra-elegáns művészi kép van, hanem egy képregény-szörnyet ábrázol, ahogy különböző rémtetteket követ el. […] A Queen a punk felé fordul? Nagyon úgy néz ki. Ha alámerülsz a [[Szimfonikus rock|sympho rockba]], egy idő után valami teljesen mást akarsz majd csinálni. De néhány dalt én túl nyersnek és fantáziátlannak találtam. Remélem a Queen az alkotói szféráján kívül tudja tartani a frusztrációit. Nem rossz album, de lehetne jobb is.”<ref name=rm/>
A visszatekintő kritikákban javarészt pozitívan értékelik. 1991-ben Jim Farber, az ''[[Entertainment Weekly]]'' kritikusa majdnem kiválóra értékelte,<ref name="ew"/> 2001-ben pedig Andy Robson a ''[[Classic Rock]]'' hasábjain négycsillagosra értékelte a lehetséges ötből, azt írva, hogy bár a dalok némelyike „megutáltatta őket szinte valamennyi kritikussal a földön”, mégsem „hátráltak meg a punk támadása elől, […] kiadva legnagyképűbb, legdekadensebb albumukat”.<ref name="classic"/> A 2004-es ''[[Rolling Stone Album Guide]]''-ban két és fél csillagot kapott az ötből, kiemelve, hogy az együttes két legemlékezetesebb slágerét tartalmazza.<ref name="rsag"/> Daryl Esla, a ''[[BBC]]'' kritikusa kedvezően írt róla 2007-ben, az együttes utolsó klasszikus albumának nevezte, és úgy vélte, hogy a maga furcsa módján képes volt lépést tartani a változó zenei ízléssel, és a punk előretörésével.<ref name="bbc"/> [[Stephen Thomas Erlewine]] az ''[[Allmusic]]'' oldalán három és fél csillagot adott rá: „masszív, földrengető rock & roll, annak a hangja, amikor egy együttes elkezdi élvezni a saját szupersztár státuszát”.<ref name="amg"/> [[Kurt Cobain]]nek, a [[Nirvana]] együttes énekesének gyermekkorában ez volt az egyik kedvenc albuma.<ref>{{cite book|first=Christopher|last=Stanford|title=Kurt Cobain|year=1996|isbn=0-786-703-946|pages=33|publisher=Carroll & Graf Pub}}</ref> 2004-ben a ''Rolling Stone'' magazin „[[Minden idők 500 legjobb dala (Rolling Stone magazin)|minden idők 500 legjobb dala]]” listáján a „We Will Rock You”-t a 330. helyre sorolták.<ref>{{cite journal|journal=[[Rolling Stone]]|title=The 500 Greatest Songs of All Time|date=2004-12-09|issue=963}}</ref> Az [[Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége]] által kezdeményezett „Az Évszázad Dalai” listán a „We Are the Champions”/”We Will Rock You” dalpárost a 146. helyre sorolták.<ref>{{cite web|url=http://archives.cnn.com/2001/SHOWBIZ/Music/03/07/list.top.365.songs/|publisher=[[CNN]]|title=Songs of the Century|date=2001-03-07|accessdate=2011-10-29|language=angol}}</ref>
| |||