„Szent István Társulat” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Külső hivatkozások: DEFAULTSORT AWB (8350) |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
11. sor:
A szabadságharc leverése után [[1852]]-ben vette fel a kiadó a [[I. István magyar király|Szent István]] nevet. Az éveken át tartó elnyomás alatt törekedtek a nemzeti nyelvet ápolni. A [[kiegyezés]] után tankönyvkiadó tevékenységbe kezdett a társulat, valamint oktatási segédeszközöket, tanári segédkönyveket jelentettek meg. Ekkor számos Magyarországon élő kisebbség nyelvén is adtak ki műveket. A kiadó fő alakja ebben az időben [[Ipolyi Arnold]], későbbi [[besztercebánya]]i, majd [[nagyvárad]]i püspök volt. Újabb folyóiratot is elindítottak ''Családi Lapok'' címmel, negyedévente pedig a ''[[Katholikus Szemle]]'' hagyta el a nyomdát.
A századfordulóra a társulat az ország egyik nagy cégévé vált. A bevételek lehetővé tették, hogy a társulat magának egy székházat építtessen. Ezt 1898 decemberében adták át. Ebben az épületben kezdte meg működését néhány hónappal később a saját nyomdaüzem, a Stephaneum. Ezzel a beruházással a kiadók közt a [[Franklin Társulat]] mögött a második helyen szerepelt a társulat. 1923-ban [[XI. Piusz pápa]] az ''Apostoli Szentszék Könyvkiadója'' címmel tüntette ki a társulatot, ezzel a kor legnagyobb egyházilag elismert kiadói közé került. 1935-től a társulat szerkesztette és adta ki az ''Élet'' című szépirodalmi képes hetilapot.
Jelentős változást hozott a társulat életében a [[második világháború]]t követő időszak. A lapkiadást betiltották, egyedül a ''Katholikus Szemle'' maradt életben külföldön. Új iskolatípust vezettek be, a nyolcosztályos általános iskolát. Ehhez új könyveket kellett írni. Ám erre nem kerülhetett sor, hiszen a közoktatásról szóló rendelet előírta, hogy az összes iskolatípusban csak állami tankönyvekből lehetett tanítani. Csak 1992-ben tudta folytatni a társulat a hagyományos tankönyvkiadói tevékenységet. A nyomdát és a székházat államosították, a kiadó helyzetét ellehetetlenítették. A kéziratokat az [[Állami Egyházügyi Hivatal]] (ÁEH) munkatársai bírálták, és hagyták jóvá. Csak a 70-es évek végétől enyhült egy kicsit a nyomás, míg 1989-ben megszűnt az ÁEH, ennek hatására a kiadott példányszám ugrásszerűen megemelkedett.
| |||