„Romániai magyar szabadkőműves irodalom” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Romániai magyar szabakőműves irodalom |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
{{építés alatt}}
'''Szabadkőműves irodalom''' – A magyar szabadkőműves mozgalom kezdetei [[Bécs]]be, [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Terézia]] udvarába nyúlnak vissza. 1742-ben itt avatták be az udvar köréhez tartozó első [[magyarok]]at, köztük [[Báróczi Sándor]] testőrírót. A felvilágosodás ismert alakjai közül még a századvég előtt a mozgalomhoz tartozott a [[Magyar jakobinus mozgalom|Martinovics-féle összeesküvés]] legtöbb tagja. A birodalomban igen hamar elterjedt: 1749-ben már [[Brassó]]ban, 1765-ben [[Nagyszeben]]ben is alakult páholy, ez utóbbihoz tartozott [[Brukenthal Sámuel]] és [[Bánffy György (1661–1708)|gróf Bánffy György]] gubernátor. Az 1770-es években páholy alakult [[Temesvár]]on (1772-től), [[Csíkszereda|Csíkszeredában]] (1780-tól), [[Kolozsvár]]on (1782-től), [[Nagyvárad]]on (1790-től). Az [[erdély]]i páholyokhoz az akkori szellemi élet számos ismert alakja ([[Aranka György (író)|Aranka György]], [[Gyarmathi Sámuel]], [[Sipos Pál]]) is hozzátartozott.
A jakobinus mozgalom vérbe fojtása s a [[II. József magyar király|II. József]] halálát követő visszarendeződés után a [[reformkor]]ban indul meg újra [[Magyarország]]on is, [[Erdély]]ben is a páholyok szervezése (olyanokat említhetünk tagjaik sorában, mint [[Cserey Farkas (1773–1842)|Cserei Farkas]], [[Festetics György (mezőgazdász)|gróf Festetics György]], [[Kölcsey Ferenc]], [[Széchényi Ferenc|gróf Széchényi Ferenc]]), igazi lendületet azonban az 1867-es [[kiegyezés]] után kapott a mozgalom, amikor a polgárosodás kibontakozásával az új polgári réteg nagyszámban kapcsolódott be a gyorsan szaporodó páholyok munkájába.
6. sor:
Az [[első világháború]] küszöbén, 1913-ban Magyarországon már 115 páholy s azoknak kb. 19 000 szabadkőműves tagja volt, s 18 erdélyi városban alakultak rövidebb-hoszszabb élettartamú páholyok: Temesváron (1864-ben), Aradon és Újaradon, Karánsebesen és Lippán (1871-ben), Szamosújváron és Szatmárnémetiben (1872-ben), Nagyszebenben és Resicán (1874-ben), Nagyváradon és Oravicán (1876-ban), Máramarosszigeten (1877-ben), Brassóban (1886-ban), Kolozsváron (1886-ban), Sepsiszentgyörgyön (1892-ben, majd újra 1912-ben), Désen (1900-ban), Lugoson és Orsován (1903-ban), Marosvásárhelyen (1905-ben), Petrozsényben (1909-ben), Medgyesen (1910-ben), Déván (1911-ben), Zilahon (1914-ben), Székelyudvarhelyen (1915-ben).
Mivel az első világháborút megelőző radikális polgári mozgalmakban, majd a magyar [[őszirózsás forradalom]]ban számos szabadkőműves exponálta magát, s többen a [[Magyarországi Tanácsköztársaság|kommün]] alatt is szerepet vállaltak, Magyarországon 1920 után betiltották a páholyokat. [[Románia|Romániában]] viszont szabadon működött, sőt a korábban alakult magyar páholyok önállóan, saját kereteiket újraépítve tevékenykedhettek. A legaktívabbak közé tartozott ebben az időben a [[kolozsvár]]i Unió páholy (főmestere [[Janovics Jenő]]), a marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy (főmesterhelyettese [[Molter
Tevékenységük a szélsőjobboldal agresszív előretörése miatt az [[1930-as évek]] derekára egyre több nehézségbe ütközött, s noha az önművelésen és a szolidaritáson kívül főképp humanitárius – sőt kisebbségvédelmi – feladatokat helyeztek előtérbe, nyílt támadásoknak, provokációknak voltak kitéve. Emiatt [[1937]] [[február]]jában a romániai központi szervezet feloszlott, s ez a magyar páholyok önfeloszlatását is maga után vonta.
| |||