„Justus Lipsius” változatai közötti eltérés

 

[[Rotterdami Erasmus]] mellett Lipsius számít a [[humanizmus]] legjelentősebb levélírójának. Nemcsak sok, korának szellemi életét meghatározó egyéniséggel állt levelezésben, hanem egyben egy, az uralkodó „ciceroizmus”-sal szemben álló stílust is igyekezett meghonosítani, ami Tacitus „rövidsége”, lényegre törése felé orientálódott. Lipsius mindkét irányzatra hatással volt. Leveleit ő maga ( Leiden, 1586-90, két kötet) és Pieter Burmann (Amszterdam, 1725, öt kötet) gyűjtötte össze.

Lipsius latin nyelvű írásmódja az archaikus latin nyelvet olvasztotta össze [[Apuleius]], [[Tertullian]], [[Cyprian]] és [[Arnobius]] latinságával és több tudós nézete szerint negatív befolyást gyakorolt a későbbi filológusok stílusára. Mások Lipsiust ezzel ellenkezőleg a modern „Tacitizmus” példaképének tartják.

Lipsius a kiadói tevékenysége mellett filozófiai írások egész sorát is megjelentette. A „''De constantia in malis publicis libri duo''” (Amtwerpen 1584) című műve egy párbeszédes értekezés a kitartásról és a sztoikus gondolkodás fontos elemeit emeli át a kortársi jelenbe, hogy a válságos időkben vigaszt és állhatatosságot nyújtson. A szórakoztató mű nagy sikert aratott és befolyást gyakorolt többek között a barokk szomorújátékra, melynek mártír alakjai maguk az állhatatosság eszményképében tűnnek fel. Lipsius későbbi munkái („''Manuductio ad Stoicam Philosophiam''” és „''Physiologiae stoicorum''”) arra tesznek kísérletet, hogy a sztoikus gondolkodást még rendszerezettebben mutassák be. A „''Politicorum libri''” egy politikai-etikai tan, ami az államjog fontos alapkövének és az abszolutizmus szellemi szálláscsinálójának számít.