„Bálint Tibor” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Élete |
|||
30. sor:
Bálint Tibor írói fejlődésének legjelentősebb állomása a ''Zokogó majom'' című nagyregény. A téma már a ''Sötétkamra'' című novellában feltűnik, jelezve, hogy az [[Angyaljárás]] a lépcsőházban „világtalansága” mögött milyen valóságfedezet, mekkora életismeret áll. A Zokogó majom önéletrajzi regény, egy lumpenkörnyezetből jött gyermek életútját követi figyelemmel a gyermekkori kilátástalanságtól az újságíróvá válásig. Ez a lumpenvilág, amely terjedelemben és esztétikai minőségben is a regény középpontjában áll, kiválóan alkalmasnak bizonyul perspektivikusabb mondanivaló közlésére, akárcsak Fejes Endre ''Rozsdatemető''-jében. A Zokogó majom kisembereinek feje fölött is elzúg a történelem, közülük lényegében csak Kálmánkának, a regény főhősének sikerül kiemelkednie, szembefordulva azzal a máról holnapra tengődő életformával, amely az egész „élhetetlen család kálváriájá”-t jellemzi, csupán az anyjától örökölt jóságot őrizve meg kamatozó értékként gyermekkorából. A regény többi központi figurája megszomorított, megalázott, eltorzult lélek; különösen a panoptikumi „szerelmespár”, a kajlafülű, izgága pincér, Hektor, s a vele meg-megszakadó vadházasságban élő Böske rajza sikerült remekbe. Az ő alakjában teljesedik ki a lírai groteszk, amellyel korábbi novelláiban is találkoztunk.
A [[19. század]]i realista próza és a [[20. század]]i modern irányzatok eredeti keveredéséből született Bálint Tibor nagyregénye. A részletek „az igazság alkatrészei”, vallja, e részletek tisztelete azonban nem fordul új tárgyiasságba, divatos érzelemnélküliségbe, a Zokogó majom írója hisz a valóság és az ábránd, az álomvilág egymást kiegészítésében. S noha a [[kolozsvár]]i lumpenvilág szociológiai pontosságú leírását, tipológiáját adja, erős pszichológiai hajlamának érvényesítésével a teljes élet illúzióját kelti. A külső és belső történések pontos időbeli rögzítését ugyancsak fontosnak tartja. A danzigi konfliktustól [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] haláláig ível a regény cselekményét magyarázó történelem, de ezt a harminc évnyi históriát Bálint nem akarja mesterségesen „egy élhetetlen család” hétköznapjaiba bevinni, s így rontani az ábrázolás hitelét. Írói szemléletmódját alátámasztó művészi megoldást talál: korabeli újságcikk-címekből, hírekből és apróhirdetésekből összevágott montázsokkal érzékelteti a cselekmény történelmi idejét. A montázsok önmagukban is sikerültek, korhangulatot árasztanak, ugyanakkor műfajilag is jelzik, hogy alakul a történelem a regény kisembereinek akaratától s jórészt tudatától is függetlenül. Részben éppen e [[montázs]]ok révén, szerkezetileg is eredeti alkotás a ''Zokogó majom''. A tárgyi részletek s a [[lélektan]]i finomságok iránt megnyilvánuló fogékonysága ellenére Bálint Tibor nem merül bele a regénykompozíciót szétbontó leírásokba, megőrzi a regényben is novelláinak tömörségét. A több szálon futó cselekményt hasonló fegyelemmel arányítja. Regényszerkesztése ennyiben tehát inkább hagyományos, mint formabontó, bár a lineáris építkezést helyenként időjátékkal szakítja meg, s a cselekményes fejezetek közé ékelődnek be az említett történelmi montázsok. Ismeri és alkalmazza a motívumismétléses szerkesztésmódot is, olykor pedig zárótételszerűen alkot meg egy-egy fejezetet. Sokféle elemből épült tehát az utóbbi huszonöt év romániai magyar irodalmának egyik legnagyobb könyvsikere.
A regény színpadi változata sikerrel menti át a Zokogó majom számos [[Etika (filozófia)|etikai]] és [[esztétika]]i értékét, sőt még inkább előtérbe állítja az ötvenes évek reális ábrázolásában úttörő valóságlátását. Bálint Tibor „drámai invokációja” műfajilag is érdekes kísérlet, figyelemre méltó pillanat a romániai magyar [[dráma]] megújulásában.
| |||