„Szent Korona-tan” változatai közötti eltérés

a
Magyarországon is nagyon korán, már 1027-ben, az [[Intelmek]]ben a királyi hatalom jelképeként említi [[I. István magyar király]] a koronát. Az égi és a földi korona összekapcsolásával fia kötelességévé teszi a katolikus hit megtartását. A földi koronán az ''Intelmek'' szerzője a királyi hatalmat érti, mindazt, ami a királyi tisztséghez, az egyház által megszentelt uralkodói hivatáshoz tartozik.{{refhely|Eckhart 1941|10. oldal}}
 
A királyi hatalom Magyarországon az államalapítás idején és azt követően – a később kialakult romantikus-demokratikus elképzelésekkel szemben – igen keménykezű volt. Vajk/István, mint ismeretes, tűzzel-vassal érvényesítette hatalmát. 1147-ből pedig [[Freisingi Ottó]] püspök 1147-ből való beszámolójából tudjuk, hogy a magyar király szigorú egyeduralkodó. Ha valaki az ispánok rendjéből megsérti, vagy ennek csak a hírébe keveredik, az udvarból kiküldött bármilyen alacsony rendű szolga elfoghatja, megkínozhatja, nem fog ellenállást tanúsítani. A fejedelem nem kér véleményt, a vádlottnak nincs alkalma a védekezésre. Ez gyakorlatilag egybeesik a [[Dzsingisz kán]] későbbi nagy törvénykönyvében rögzített mongol gyakorlattal.{{refhely|Eckhart 1946|28-29. oldal}}
 
Később azonban az egyház hatalmának erősödése nyomán az egyházi vezetők, majd a felemelkedő vagyonos nagyurak, a világi arisztokrácia már korlátozni tudta a király hatalmát, aminek legfontosabb példája az [[Aranybulla]]. Az uralkodói hatalom korlátozásával párhuzamosan figyelhető meg a királyi korona mint jelkép és a király személyének elválasztása. 1225-ben, [[III. Honoriusz pápa]] [[II. András magyar király]]hoz intézett levelében arra inti a magyar királyt, hogy őrizze meg „koronája tisztességét”, utalva a király koronázási esküjére, amit az ország jogainak és a korona tisztességének megőrzésére tett. A pápa egyébként azért szólt bele – a kor szokásaiba beleillő módon – Magyarország belügyeibe, mert ekkoriban, az Aranybulla kikényszerítése idején, a magyar központi királyi hatalom meggyengült, és az uralkodó számos birtok eladományozására kényszerült, sőt arra is meg kellett esküdnie, hogy ezeket az adományokat nem vonja vissza. A pápa ez alól az eskü alól is feloldotta a királyt.{{refhely|Bertényi|151. oldal}} András fia, [[IV. Béla magyar király]] a pápai álláspontra is hivatkozva kezdte meg birtokrestaurációs politikáját. 1238-ban a [[Nagyszombat]]nak adott kiváltságlevélben úgy rendelkezett, hogy a város és annak lakói „különlegesen a koronához tartozzanak”, és adományozással vagy más módon se kerülhessenek más joghatósága alá.{{refhely|Bertényi|152. oldal|azonos=B152}}
A formálódó magyar szentkorona-tan nagy hatással volt a hasonló helyzetben lévő környező országok államelméletére is. Csehországban [[IV. Károly német-római császár]] 1347-ben készíttetett egy koronát, amit az államalapító [[I. Vencel cseh fejedelem]]re visszautalva [[Szent Vencel-i korona|Szent Vencel-i koronának]]{{Linkiw|Szent Vencel-i korona|Crown of Saint Wenceslas|en}} ''(Svatováclavská koruna)'' neveztek el, és a magyar „szentistváni” koronáéhoz nagyon hasonló szerepet kapott, valamint hasonló legendák is fűződnek hozzá. A szent korona eszméje tehát Csehországban is – legalábbis akkoriban – egy konkrét tárgyhoz kötődött.{{refhely|Pecze Ferenc|117. oldal}} Csehszlovákia szétválása után, 1992-ben pedig olyan cseh alkotmányt fogadtak el, amely a ''Corona Regni Bohemiae'' iránti hűségre hívja fel állampolgárait.{{refhely|Pecze Ferenc|116. oldal}}
 
Lengyelországban, 1383 januárjában „Nagy-Lengyelország nemesei és lakosai”, akik akkor még [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] [[Mária magyar királynő|Mária]] lányával akarták betöltetni a lengyel trónt, kikötötték, hogy a korona elfogadása esetén Lengyelországban kell maradnia, és a ''lengyel korona'' nem tartozhat ''Magyarország koronájához'' – tehát csak perszonálunióról, nem pedig az államok egyesítéséről lehetett volna szó.{{refhely|azonos=B154}}
 
===A korona mint emberi test===
Werbőczy Hármaskönyvének I. részében, a 3. és 4. címben egyesíti a koronaeszmét és az organikus szemléletet, kiegészítve a hatalom átruházásának gondolatával.{{refhely|Werbőczy}}
 
Werbőczy az elméletét [[Thuróczi-krónika|Thuróczy krónikájára]] alapozta, aki viszont [[Kézai Simon]]tól vette azt át az ősi egyenlőség, az ''una eademque libertas'', másképpen ''una et eadem libertas'' fogalmát, de azt a saját elképzelései szerint fogalmazta át. Kézainál még arról volt szó, hogy az ősi társadalom nem ismerte a nemes és a nem-nemes közötti különbséget. Mindenki egyformán tagja a közösségnek, és amely maga választja elöljáróit, és akit megválasztott, attól a megbízatást vissza is vonhatja. Werbőczy, aki a köznemesi érdekeket képviselte a főurakkal szemben, ebből csak a nemesek közötti egyenlőségre helyezte a hangsúlyt, ezt a gondolatot vette át.{{refhely|Eckhart 1941|123. oldal|azonos=E41-123}} Az ősi szabadság elképzelése, ami már a rómaiaknál szerepelt ''aurea libertas'' néven, természetesen a honfoglaláskori és azelőtti magyarság esetében sem létezett a valóságban, csakúgy, ahogy Nyugaton vagy más vidékeken sem. A magyaroknak már akkor is voltak szolgáik, rabszolgáik, mégpedig túlnyomórészt magyar népi eredetűek.{{refhely|Eckhart 1946|53. oldal}})
 
Az ősi egyenlőség megszűnését a történetírók nyomán Werbőczy is az egyházi gondolat laicizálásával, a bűnbeeséssel magyarázza. Itt azonban a bűnt nem az isteni törvény, hanem a nemzeti közösség ellen követték el azok, akik azután büntetésül szolgaságra vettettek.{{refhely|azonos=E41-123}} A lakosság nemességen kívüli döntő többsége nem került bele a Szent Korona tagjainak sorába, mert a régi magyaroknál ugyan mindenki egyenlő volt, de azokat, akik a hadba vonulás alól kivonták magukat, örökös szolgasággal büntették. Az ő utódaik a jobbágyok. A nemesek és nemtelenek elválásának folyamata Werbőczy szerint [[Géza magyar fejedelem|Géza fejedelem]] idején zárult le. A magyarok [[I. István magyar király|Istvánt]] „önként királyukká választották és megkoronázták”, azaz a közösség a nemesítés és a birtokadományozás jogát „a maga akaratából az ország szent koronájának joghatóságára és következésképpen” a királyra ruházta az uralkodással együtt.{{refhely|Eckhart 1941|124. oldal}} Magyarországon minden földtulajdonra vonatkozó jog gyökere a Szent Korona.{{refhely|Bertényi|159. oldal}}