„Szociográfia” változatai közötti eltérés

Az erdélyi magyar szociográfia az [[1930-as évek]]ben, a magyarországi népi írók és a [[Braun Róbert (szociológus)|Braun Róbert]] nevével jelezhető társadalomkutatások ösztönzésére, részben a [[Falukutatás Erdélyben|falukutatás]] részeként, részben azzal párhuzamosan bontakozott ki. Kisebb cikkek, riportszerű tudósítások mellett 1931–32-ben nagyobb, önálló munkák is megjelentek: az [[Erdélyi Fiatalok]] Falu-füzetei ([[Gyallay-Pap Zsigmond]]: ''A nép és az intelligencia'', [[Demeter Béla]]: ''Hogyan tanulmányozzam a falu életét?'', [[Mikó Imre (jogász)|Mikó Imre]]: ''Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés''), majd a magyarországi népi írókéhoz hasonló szociográfiák: [[Balázs Ferenc (író)|Balázs Ferenc]]: ''Rög alatt'' (1936) és ''Zöld árvíz'' (1937); [[Nagy István (író)|Nagy István]]: ''Külváros'' (1938); [[Vámszer Géza]]: ''Szakadát'' (1940), amelyek már nem csak egy-egy település helytörténetének megírására, hanem a kiválasztott közösség társadalmi szerkezetének, belső viszonyainak feltárására is vállalkoztak; a [[Korunk]]ban [[Kovács- Katona Jenő]] (''Egy kallódó szilágysági falu.'' 1937/10; ''Cigánysor.'' 1983/12), a [[Hitel (politikai folyóirat)|Hitelben]] [[Bözödi György]] (''A [[Székelyföld]] kapujában.'' 1937/3), [[Parajdi Incze Lajos]]: ''Parajd község és népe'' (1938/3), [[Nonn György]] (''Telepes község a határ mentén.'' 1938/2).

Az 1945 utáni romániai magyar irodalmat, egy, a [[szocialista realizmus]] körébe tartozó fogalom, a „valóságirodalom” jelszóvá emelése jegyében, a hazai társadalmi valósággal szembenéző szociográfiák helyett az [[1960-as évek]] közepéig a „vívmányriport” uralta: a napfényesnek álmodott jövő felé való haladásnak az ideológiai elvárások szerinti felmutatása. A fordulat az „írói falurajz” műfajából kiindulva, de a korábbi időszak vívmányriportjait valós tartalommal megtöltve, az [[1970-es évek]] fordulóján jött el. Úttörő és mindmáig meg nem haladott műve [[Sütő András]] könyve, az ''Anyám könnyű álmot ígér'' (Bukarest, 1970) volt, s ezt követte [[Horváth István (költő)|Horváth Istvántól]]tól a ''Magyarózdi toronyalja'' (1971), másfelől [[Beke György]] [[riport]]könyvei, amelyekben a szemrevételezett közösségek vagy nagyobb tájegységek társadalmi viszonyaira, mozgásaira is figyelt. Így követte egymást a sorozatnyitó ''Szilágysági hepehupa'' ([[Bukarest]], 1975) után a Fehér megyei szórványokba, ill. Beszterce-Naszódba, majd Máramarosba és Szatmárba, végül Biharba kalauzoló ''Nyomjelző rokonság'' (1978), ''Búvópatakok'' (1980), ''Boltívek teherbírása'' (1983) és ''Itt egymásra találnak az emberek'' (1984), majd a [[cenzúra]] tiltása miatt a már [[Magyarország]]on kiadott ''Csángó passió'' (Budapest, 1988). (Ezek a kötetek 1996-tól Budapesten jelentek meg újra a szerző ''Barangolások Erdélyben'' című sorozatában, kiegészítve a ''[[Bartók Béla|Bartók]] nyomában'' című, a hatóságnál elveszett és újraírt Temes megyei kötettel, amely sorozatban a szerző helyreállította a cenzúra által megtépázott szövegeket.)

Magyarországon már 1963-tól mutatkozik a szociográfiai irodalom fellendülése, előbb [[Féja Géza]] ''Sarjadása'' és [[Kodolányi János (író)|Kodolányi János]] ''Második baranyai utazása'', majd az 1970-ben újraindított ''Magyarország felfedezése'' sorozat új kötetei ([[Csák Gyula]], [[Csalog Zsolt]], [[Márkus István (szociográfus)|Márkus István]]); párhuzamosan a lapokban, folyóiratokban egyre több szociográfiai írás látott napvilágot: [[Bartis Ferenc]] ''Mező­panitról'' ([[Korunk]], 1973/10), [[Boldizsár Zeyk Imre]] ''Tordaszentlászlóról'' (Korunk, 1980/8), [[Herédi Gusztáv]] ''Barót­ról'' (Korunk, 1973/3), [[Egri László (szakíró)|Egri László]] ([[Korunk Évkönyv]], 1979) és [[Pillich László]] (Korunk Évkönyv 1982) a kolozsvári ''Hóstátról'', [[Kovách Géza]] a simonyifalvi ''Újtelepről'' (Korunk, 1983/12), [[Sztojka Tamás]] ''Kászon népességéről'' (Korunk, 1980/12), [[Tófalvi Zoltán]] a ''Temesváron meggyökeresedett atyhai közösségről'' (Korunk Évkönyv, 1982), [[Vetési László]] a Szeben megyei ''Bürkösről'' (Korunk, 1977/12, Korunk Évkönyv, 1982) hozott feltáró erejű életsorsokat, [[Nagy Olga]] egy Maros megyei faluból „szociográfiai jegyzetek”-et (''Lányok és asszonyok Udvarfalván.'' I–II. Korunk, 1975/4, 5).