„Oszaka ostroma” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
47. sor:
Október 11-én Tokugava Iejaszu mindössze 500 katona kíséretében elhagyta Szunput s 23-án Kiotóba érkezett. Fia, a [[sógun]], [[Tokugava Hidetada]] ugyanezen a napon indult el [[Tokió|Edóból]] {{szám|60000}} főnyi sereg élén s november 10-én érkezett meg Kiotóba, csatlakozva apjához. Az oda időközben összegyűlt hatalmas sereget két részre osztva 15-én egyszerre indultak meg Oszaka felé, Iejaszu Jamato, Hidetada pedig Kavacsi tartomány felől közelítve meg a várat. November 18-án a vártól délre eső magaslaton, a Csauszujamán építették ki parancsnoki állásukat, ahol aznap haditanácsot is tartottak. Iejaszu véleménye az volt, hogy az ostrom el fog húzódni egészen tavaszig, ezalatt az idő alatt ellenerődöket kell építeni és kitartani, tavasznál korábban nem kerülhet sor támadásra. Fia, a forrófejűségéről ismert Hidetada az azonnali roham mellett érvelt. Közben megérkezett minden mozgósított daimjó serege, az ostromló had így mintegy {{szám|200000}} főre bővült. A sereg befejezte az ostromgyűrű kiépítését, az ostrom elkezdődött.<ref name="ovada">Ovada Tecuo: Szengoku dzsúdaikasszen no nadzo. PHP Sinso, Tokió, 2004, pp. 228-242.</ref>
==
=== Kezdeti hadi események ===
Az első összecsapásra november 19-én került sor, amikor [[Hacsiszuka Josisige]] felderítői azt jelentették uruknak, hogy a védők annyira bíznak az erődítések áthatolhatatlanságában, hogy elhanyagolják a védelmet. Engedélyt kért és kapott Iejaszutól a támadásra. A Kidzugavagucsi-bástya volt a támadás célpontja, a roham sikerrel járt, a bástya elesett, amivel a Tokugava-haderő tengeri utánpótlása lehetővé vált.
November 26-án került sor a Sigino-bástya elleni támadásra. Iejaszu előző nap [[Ueszugi Kagekacu]]
A Tojotomi-hajóhad Imafukunál állomásozott, a kikötőt a Noda-erőd védte, Óno Harunaga öccse, Harutane (Dóken) parancsnoksága alatt. Az ostromlók következő célpontja ez volt, abban a reményben, hogy a hajók elpusztításával és a kikötő elfoglalásával elvághatják Ószaka tengeri kijáratát. A Tokugava-flotta [[Kuki Moritaka]] és [[Mukai Tadakacu]] vezetésével, száz hajóval indított támadást, amivel szemben a védők mindössze húsz hadihajóval tudtak felállni. November 28-án a Tojotomi-flotta megsemmisült, másnap pedig [[Ikeda Tadacugu]] 5000 katonával lerohanta az erődöt is.
November 30-án a Tojotomi-sereg elpusztította a maradék bástyákat is, a védelmet a vár közvetlen környékére összpontosítva visszavonult.
=== Csata a Szanada-sáncnál ===
Az
December 3-án Iejaszu [[Tódó Takatora|Tódó Takatorát]] támadással bízta meg, segítőjeként [[Ii Naotaka]], [[Date Maszamune]] és [[Macudaira Tadanao]] lettek kijelölve. A védők azonban a futárok nyüzsgését látva sejtették, hogy valami történni fog s felkészülten várták a támadást.
Hajnali két órakor a Maeda-csapatok kezdik meg a támadást, őket követte az Ii és a Macudaira. 4-kor a védőfalban felrobbant egy puskaporos láda, ezt a támadók belső árulásnak véve össztámadást indítottak. Ezt a Goto Motocugu odaérkezésével tovább erősödött védők visszaverték, s amikor az Ii- és a Macudaira-csapatok is inogni kezdtek, Szanada Nobusige ellentámadást indított, nagy veszteséget okozva a támadók soraiban.▼
A Tokugava-csapatok délután 3-ig erőltették az előrenyomulást, ekkor az Ii visszaszorult, majd folyamatosan a többiek is. A Tokugava több ezer katonát veszített, csak a Maeda 300-at, az ecsizeniek (Macudaira Tadanao serege) 480-at. Az ószakai téli ostromban a Tokugava-erők összveszteségének 80%-a ebben az ütközetben keletkezett.▼
▲Hajnali két órakor a Maeda-csapatok
Az ostrom utolsó nyílt összecsapására december 17-én került sor, amikor Ban Naojuki mindössze száz emberrel kitört az egyetlen épen maradt, a várárkon átívelő hídon, a Honcsó-basin. A hídfőt védő Tokugava-tábornok, Nakamura Sigekacu még páncélban sem volt, a sátrában pihent a támadáskor, a kitörő védők elsöpörték csapatait, ő maga is elesett. Az egész összecsapás még félóráig sem tartott, az ószakaiak még alaposan megtépázták az odaérkező Hacsiszuka-erőt is, majd visszavonultak.▼
▲A Tokugava-csapatok délután 3-ig erőltették az előrenyomulást, ekkor az Ii visszaszorult, majd folyamatosan a többiek is. A
▲Az ostrom utolsó nyílt összecsapására december 17-én került sor, amikor Ban Naojuki mindössze száz emberrel kitört az egyetlen épen maradt, a várárkon átívelő hídon, a Honcsó-basin. A hídfőt védő Tokugava-tábornok, [[Nakamura Sigekacu]] még páncélban sem volt, a sátrában pihent a támadáskor, a kitörő védők elsöpörték csapatait, ő maga is elesett. Az egész összecsapás még félóráig sem tartott, az
=== Ágyúzás és fegyverszünet ===
A kemény tél miatt a Tokugava-erők az elhúzódó ostromot igen megszenvedték, de a váron belül is hiány mutatkozott puskából és lőporból, élelem volt ugyan, de az ára 7-8-szoros volt. December 8-ától már folytak tapogatózó tárgyalások, amiket bentről Óno Harunaga támogatott, de Tojotomi Hidejori és anyja, [[Jodo-dono]] ellenzett. 9-étől Iejaszu minden éjjel ágyúztatott, 11-étől pedig már aknákat is ástak. December 16-án kezdődött meg a teljes ágyúzás. A vártorony ''(tensukaku)'' egyik oszlopát ellőtték, két szolgáló meghalt s az egész torony kissé megdőlt. A déli oldalt, az úrnő lakosztályait is eltalálták (a helyet állítólag Katagiri Kacumoto árulta el), 7-8 szolgáló meghalt. Ez az esemény nagyon megijesztette Jodo úrnőt, aki ettől kezdve egyre inkább hajlott a békés megegyezésre.
18-án újrakezdődtek a tárgyalások. Hidejori és a róninok parancsnokai nem akartak engedni, de Harunaga, Oda Nagamasza (Júraku) és Jodo-dono addig kérlelték, amíg beleegyezését adta hozzá. Minamoto no Joritomo példáját hozták fel neki, aki tudott várni a következő alkalomra és végül győzött. Iejaszu egyik mellékfelesége, Unkóin ment be a várba, s ott Jodo úrnő húgával, Dzsókóinnel tárgyalt. A fő tárgyalások később az ostromlók táborában folytak, ahol Unkóin mellé Honda Maszadzumi csatlakozott, a másik oldalt Dzsókóin képviselte.▼
▲18-án újrakezdődtek a tárgyalások. Hidejori és a róninok parancsnokai nem akartak engedni, de Harunaga, Oda Nagamasza (Júraku) és Jodo-dono addig kérlelték, amíg beleegyezését adta hozzá. Minamoto no Joritomo példáját hozták fel neki, aki tudott várni a következő alkalomra és végül győzött.
December 20-án megegyezés született, ezen a napon Iejaszu beszüntette az ágyúzást. A fegyverszünetről szóló szerződést december 21-22-én írták alá.
Iejaszu két feltételt támasztott a Tojotomi felé:
* Az vár védelmi képességét csökkenteni kell, a belső vár ''(honmaru)'' megmaradhat, de a két külső várfalat le kell rombolni, a várárkokat fel kell tölteni
* Jodo úrnőnek nem kell túszként Edóba mennie, de Óno Harunaga és Oda Júraku túszt kell, hogy adjanak
82 ⟶ 80 sor:
Ennek fejében megígérte, hogy szavatolja Hidejori biztonságát, valamint amnesztiában részesíti a vár valamennyi védőjét.
=== Következmények ===
Tokugava Iejaszu a béke megkötése után haladéktalanul visszatért a Kantóba, a feltételek betartásának ellenőrzésére bizalmi emberét, [[Honda
== Nyári ostrom ==
▲Tokugava Iejaszu a béke megkötése után haladéktalanul visszatért a Kantóba, a feltételek betartásának ellenőrzésére bizalmi emberét, Honda Maszadzumit hagyta a helyszínen. A megállapodás eredetileg úgy szólt, hogy a külső vár ''(szannomaru)'' lebontása a Tokugava illetékességébe tartozik, de a középső védvonalat ''(ninomaru)'' a Tojotominak kell lebontania. Az ószakaiak talán úgy számoltak, hogy a rájuk eső rész végrehajtásának elhúzásával bőven tudnak időt nyerni majd, ám Maszadzumi saját csapatain kívül a környék lakosságát is mozgósítva 1615 januárjában elbontatta mindkét várfalat, a várárkokat feltöltette, a valamikor bevehetetlennek tartott ószakai várat a belső várra csökkentve gyakorlatilag megsemmisítette annak védelmi erejét. Ez a lépés felbőszítette a Tojotomi-ház vezetőit, utat nyitva a további ellenségeskedés felé.
== Jegyzetek ==
{{források}}
==
* Reischauer, Edwin O.: ''Japán története'', Budapest: Magyar Könyvklub, 1995.
* M. Collcutt, M. Jansen, I. Kumakura: ''A japán világ atlasza'', Budapest: Helikon - Magyar Könyvklub, 1997.
| |||