„Benjamin Britten” változatai közötti eltérés

Britten továbbra is nagy figyelmet keltett külföldön. Már [[1948]]-ban monográfiák jelentek meg munkásságáról [[Franciaország]]ban, [[Olaszország]]ban, [[Svájc]]ban és hazájában is. Az Angol Operatársulat az első három évben a ''Lucretia meggyalázásával'', az ''Albert Herringgel'' és a ''Koldusoperával'' bejárta [[Hollandia|Hollandiát]], [[Belgium]]ot, [[Svájc]]ot, [[Dánia|Dániát]] és [[Norvégia|Norvégiát]]. A ''Peter Grimes'' eljutott a [[milánó]]i [[Teatro alla Scala|Scalába]], a [[párizs]]i [[Palais Garnier|Nagyoperába]] ([[1947]]-ben), majd a következő évben a [[New Yok]]-i [[Metropolitan Opera|Metropolitanbe]]. A ''Lucretia meggyalázása'' amerikai előadása nyomán nagy viták bontakoztak ki. [[Chicago|Chicagóban]] a helyi lapok egyike transzparens- nagyságú címbetűkkel üdvözölte: „Bold, Bawdy and Beautiful”, vagyis „merész, malac és művészi”, ám a New York-i előadássorozat alig huszonhárom előadás után, [[1947]] végén hirtelen félbeszakadt. Ez alkalommal Olin Downes, a [[The New York Times|New York Times]] zenekritikusa tökéletes pálfordulást hajtott végre. Az első előadás megtekintése után még meleg dicséretben részesítette a művet. A megismételt vendégjáték viszont véleményének megváltoztatására késztette, és azt írta, hogy „a mű ,a zenei-drámai locsogásnak ugyanolyan megátalkodott darabja, mint amilyennek évekkel ezelőtt a közönségre kirovatott”.<ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=59-60}}</ref>

Brittent az 1948–49-es évek őszén és telén a ''Spring Symphony'' komponálása kötötte le. Bemutatójára a Holland Fesztiválon került sor [[Amszterdam]]ban, [[1949]]. július 9-én. Ezután ismét együttműködött Ronald DuncannalDuncannel, akinek írt már kísérőzenét korábban is. Most Duncan újabb verses játékát ''(Stratton)'' zenésítette meg, amellyel rövid hazai turnéra indult a [[brighton]]i Theatre Royalban, [[1949]]. október 3-án. Ugyanakkor azt kérte Duncantól, írjon neki szöveget a ''Wedding Anthem'' (Esküvői motetta)'' című darabjához, amelyet Harewood [[earl]]jének esküvőjére szánt. A mű a [[london]]i Szent Márk-templomban, [[1949]]. szeptember 29-én hangzott fel, a szólókat Joan Cross és Péter Pears, a kórusrészt a templom énekkara énekelte, amely nem sokkal azelőtt több Britten-műben is közreműködött.<ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=60-61}}</ref>

A esküvő után Britten [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] hangverseny-körútrahangversenykörútra indult Pearsszel. Amerika nyugati partvidékét járták be. Karácsonytájt érkeztek vissza Angliába, és Britten nyomban elkezdett új operatervével foglalkozni. Témája már megvolt: [[Herman Melville]] posztumusz regénye, a ''Billy Budd, Foretopman'' (Billy Budd, vitorlamester)''. A szövegkönyvet E. M. Forster és Eric Crozier írták. A komponálást Britten [[1950]] februárjában kezdte el, és [[1951]] őszén fejezte be.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="White62-63">{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=62-63}}</ref>

Ez idő tájt kapott megbízást Nagy-Britannia Művészeti Tanácsától egy új opera írására, amelyet az [[1951]]-es Brit Fesztiválra, ám, hogy az új [[opera (színmű)|operát]] hol és kik mutatják be, jó ideig bizonytalan volt. Először úgy képzelték, hogy a Sadler’s Wells Operatársulat fogja előadni az [[1951]]-es Edinburgh-i Fesztiválon, legalábbis ezt jelentették be 1950 szeptemberében. Azonban két hónappal később a Sadler’s Wells úgy döntött, hogy eláll a bemutatótól, mert az meghaladja anyagi képességeit. Decemberben végül a [[Royal Opera House|Covent Garden Királyi Operaház]] vállalkozott arra, hogy színre viszi. A ''Billy Budd'' bemutatója [[1951]]. december 1-jén volt, maga Britten vezényeltevezényelt. A közönség mérsékelt érdeklődést tanúsított, elsősorban a feldolgozott téma természete és elvontsága miatt, de a csak férfiakból álló szereplőgárda miatt is. Nagy sikert könyvelt el azonban [[németország]]i ([[Wiesbaden]]) bemutatóján.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="White62-63" /><ref name="hodgson21">{{cite book|last=Hodgson|title=Benjamin Britten: A guide to Research|pages=21}}</ref>

Röviddel azután, hogy [[VI. György brit király|VI. György]] [[1952]] februárjában meghalt, Brittennek az az ötlete támadt, hogy operát ír [[I. Erzsébet angol királynő|I. Erzsébet]] és Robert Devereaux, Essex grófjának románcáról. A történet nagy hatással volt rá diákkorában, és amikor [[II. Erzsébet brit királynő|II. Erzsébet]] engedélyt adott neki, hogy operát komponáljon koronázására, megkapta a szükséges ösztönző lökést. A ''[[Gloriana (opera)|Glorianát]]'' [[1953]]. június 8-án mutatták be. A mű librettistája William Plomer volt., Őő öntötte színpadi formába Lytton Strachey tragikus történetét.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="Craggs6" /><ref name="hodgson21"/><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=66-67}}</ref>

Már a ''Gloriana'' komponálása közben kezdett gondolkodni új operáján, amelyet az [[1954]]-es [[velenceiVelencei biennále|Velencei Biennálérabiennáléra]] rendeltek tőle. De [[1953]] őszén betegség miatt le kellett mondania minden vezénylést és hangversenyszereplést. Azt azonban nem engedte, hogy a betegség a kompozíciós munkaterveire is hasson, és nekifogott ''A csavar fordul egyet'' megírásának. A librettót Myfanwy Piper írta. A darabot az Angol Operatársulat mutatta be először [[1953]]. szeptember 14-én, a [[Velence (Olaszország)|velencei]] [[Gran Teatro La Fenice]] színpadán, majd [[1954]] nyarán az Aldeburghi Fesztivál színpadán.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson21"/><ref name="Craggs7">{{cite book|last=Craggs|title=Benjamin Britten|pages=7}}</ref><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=69}}</ref>

[[Fájl:Snape Maltings.jpg|250px|bélyegkép|A Snape Maltings Concert Hall napjainkban]]

Az [[1955]]-ös esztendő vége felé Britten és Pears hosszabb turnéra indult – [[Jugoszlávia|Jugoszlávián]] és [[Törökország]]on keresztül a [[Távol-Kelet]]re – [[Bali]] szigetére, [[Japán]]ba és [[India|Indiába]]. Ez idő alatt már komolyan foglalkozott egy teljes estét betöltő [[balett]] írásának gondolatával. Nagyon tetszettek neki John Crankónak, a Sadler’s Wells fiatal koreográfusának munkái, így őt kérte fel egy szcenárium megírására. Ez lett a ''A pagodák hercege'' (The Prince of the Pagodas)''. Britten érdeklődése a keleti zene iránt, no meg távol-keleti utazása, a legmegfelelőbb időben érlelte meg zenei termését. A bemutatóra a Sadler’s Wells Ballet előadásában a [[Royal Opera House|Covent Garden Királyi Operaházban]]Gardenben volt. Először [[1956]]. szeptember 19-et hirdették meg a bemutató időpontjául, de Britten úgy találta, hogy nagyon elmaradt a hangszereléssel, így áttették az időpontot 1957. január elsejére. A mű hatalmas sikert aratott.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson21"/><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=70-72}}</ref>

[[1957]] áprilisában az [[American Academy of Arts and Letters]], valamint a [[National Institute for Arts and Letters]] tiszteletbeli tagjává választotta. Augusztusában turnéra indult ''A csavar fordul egyet'' előadásával Észak-Amerikába, majd Európába. Az eladások egy részét Britten maga vezényelte. Visszatérve Aldeburgh-ba egy gyermekopera ötlete foglalkoztatta. Választása [[Beatrix Potter]] ''The Tale of Mr. Tod'' (Mr. Tod meséje)'' című meséjére esett, de szerzői jogi problémák miatt kénytelen volt elállni tőle. Ebben az időszakban átköltözött eddigi otthonából, az aldeburgh-i ''Crag House''-ból (melyben [[1951]] óta lakott), az ún. ''Red House''-ba (Vörös Ház), azért, mert a Crag House túlságosan frekventált környéken állállt, ami zavarta alkotói munkájában.<ref name="Britten:Biography" /><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=73}}</ref>

Az első mű, amelyet a Vörös Házban fejezett be, a ''[[Noé bárkája (opera)|Noé bárkája]]'' (Noye’s Fludde)'' volt [[1957]]. december 15-én. Az 1958-as Aldeburgh-i Fesztiválon mutatták be a szomszédos [[Orford]] városka templomában, nagy sikerrel. Ebben az időben tanulmányok írásával is foglalkozott: írt egy megemlékezést [[Dennis Brain]]ről, az [[1957]]-ben autóbalesetben elhunyt virtuóz kürtművészről, valamint írt egy tanulmányt ''Continuo-szólam készítése Purcell dalaihoz'' címmel. Egy BBC-s rádióműsorból inspirálódva, a korábbi ''Serenade''-hoz hasonlóan egy [[Percy Bysshe Shelley|Shelley]], [[Alfred Tennyson|Tennyson]], [[Samuel Taylor Coleridge|Coleridge]], [[William Wordsworth|Wordsworth]] és [[John Keats|Keats]] műveiből álló újabb versantológiát zenésített meg.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson21"/><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=76}}</ref>

Britten [[1959]]-ben megbízást kapott a [[bázel]]i egyetemtől egy [[kantáta]] megírására, az intézmény alapításának 500. évfordulójára. Elfogadta az ajánlatot, és vállalta, hogy az egyetem alapítóleveléből kiválasztott [[Latin nyelv|latin]] szövegre és más régi, Bázelt magasztaló szövegekre megkomponálja a kantátát. A ''Cantata Accademica'' (Carmen Basiliense)'' bemutatója [[1960]]. július 1-jén volt Bázelben, a Bázeli Kamarakórussal és a Bázeli Kamarazenekarral, Paul Sacher vezényletével. A művet kedvezően fogadták.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson22">{{cite book|last=Hodgson|title=Benjamin Britten: A guide to Research|pages=22}}</ref><ref>{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=77-78}}</ref>

A következő operáját illetően Britten figyelembe vette, hogy a kibővített Jubilee Hallban, már nagyobb zenekart is használhat, nemcsak a megszokott 12 szólóhangszerestszólóhangszert, és minthogy döntése hirtelen jött, nem volt ideje új [[librettó]] után nézni, ezért egy kézenfekvőkéznél lévő témát választott: [[William Shakespeare|Shakespeare]] ''[[Szentivánéji álom]]'' című színművét. Októberben kezdett neki a komponálásnak, és a következő évben [[nagypéntek]]en fejezte be. Az aldeburghi bemutatóra [[1960]]. június 11-én került sor, [[John Crancko]] rendezésében. A következő évben a [[Royal Opera House|Covent Gardenben]] is bemutatták, ekkor már nagyobb zenekarral. [[Solti György]] vezényelt, a rendező pedig [[John Gielgud]] volt. A bemutató után eltelt egyetlen év alatt színpadra vitte [[Hamburg]], [[Zürich]], [[Berlin]], [[Pforzheim]], [[Milánó]], [[Vancouver]], [[Göteborg]], [[Edinburgh]], [[Schwetzingen]] és [[Tokió]]. A ''[[Peter Grimes]]'' óta nemzetközi viszonylatban ez az operája bizonyul a legnépszerűbbnek, valamennyi teljes estét betöltő angol opera közül.<ref name="white77">{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=77}}</ref>

Ebben az időben változás állt be az Angol Operatársulat státuszában. Eredetileg úgy alakult meg, mint jótállással rendelkező ''[[Korlátolt felelősségű társaság|kft]]'', és önálló művészeti politikát folytatott, Nagy-Britannia Művészeti Tanácsától pedig rendes évi támogatást kapott. Ám mostekkor azt tartották célszerűnek, hogy szorosan a Covent Garden Királyi Operaházhoz tartozzék, és ez ettől kezdve át is vette a közvetlen igazgatását.<ref name="white77"/>

==== ''Háborús rekviem'' ====

Britten a színpadnak és a koncertteremnek komponált elsősorban, de írt zenét templomok számára is. [[1959]]-ben megírta ''Missa Brevis in D'' című darabját, búcsúajándékul a [[Westminster]]-székesegyház nyugalomba vonuló orgonistájának. Valamivel később ([[1961]]-ben) Britten komponált egy ''Jubilate DeoDeó''-t is, a [[windsor]]i Szent György-kápolna számára, [[Fülöp edinburgh-i herceg|Edinburgh hercegének]] kérésére. Az igazán nagy templomi megbízása azonban ezt követően érkezett, tudniillik már néhány éve szó volt [[Coventry]] új [[székesegyház]]ának felépítéséről. A város középkori katedrálisát a háború alatt lebombázták,<ref>Coventry városát a [[második világháború]]ban a németek rommá bombázták, így a [[14. század]]iszázadi katedrálist is. Ennek romjait örök mementóul meghagyták, és mellette építették fel a modern, új székesegyházat.</ref> az újat Sir [[Basil Spence]] tervezte. Amikor az új katedrális építése a befejezéséhez közeledett, úgy határoztak, hogy újraavatásátavatását egy különleges művészeti fesztivállal kötik össze. Erre az alkalomra sok új műalkotás kellett, köztük egy nagyszabású [[oratórium]] is, amire Britten kapott megbízást. Britten egy grandiózus mű megírásán gondolkodott, amellyel állást akart foglalni a háború szörnyűségei ellen. [[Wilfred Owen]] ''Strange Meeting'' című versét választotta új műve alapjául. A ''War Requiem'' (Háborús rekviem)'' bemutatója a coventry-i Szent Mihály székesegyházban volt [[1962]]. május 30-án. A kórust és a nagyzenekart [[Meredith Davies]] vezényelte, a kamarazenekart Britten. A mű mély benyomást tett akkor is és később is, amikor a londoni [[Westminsteri apátság]]ban szólalt meg [[1962]]. december 6-án Londonban. A következő év végéig több mint egy tucat külföldi városban előadták, köztük [[Berlin]]ben, [[Boston]]ban, Párizsban, [[Perugia|Perugiában]] és [[Prága|Prágában]]. A mű sikerét az is bizonyítja, hogy egy év alatt több mint 200&nbsp;000{{szám|200000}} lemezfelvételt adtak el belőle.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson22"/><ref name="White78-83">{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=78-80}}</ref>

Röviddel a ''War Requiem'' bemutatója előtt, [[1962]]. májusában Britten elkészült a kétszólamú gyermekkarra komponált 150. zsoltárral. Ezt egykori elemi iskolája, a lowestofti Old Buckenham Hall School fennállásának századik évfordulójára szánta, és ott is került bemutatásra. Az első nyilvános előadása a következő évi AldeburghiAldeburgh-i Fesztiválon volt. [[Szent Columba]] [[Írország]]ból [[Iona|Ionába]] vezető misszionáriusi utazásának 1400. évfordulójáról megemlékezendő, egy egy ''Szent Columba-himnusz'' született 1963 májusában; bemutatásra került a Donegal grófságbeli Gartanban, a szent szülőfalujában került bemutatásra.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="White78-83" />