„Szász Károly (politikus, 1865–1950)” változatai közötti eltérés

a
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
aNincs szerkesztési összefoglaló
 
== Pályája ==
[[Szász Károly (író)|Szász Károly]] református püspök, költő, műforditó és barátosi Bibó Antónia fia. Középiskolai tanulmányait a budapesti [[Budapest II. kerülete|II. kerületi]] katolikus főgimnáziumban, a jogiakat pedig 1883–1887 között a budapesti egyetemen végezte. Egy szemesztert a [[strassbourgstrasbourg]]i egyetemen töltött, ekkor körutat tett több nyugat-európai országban. 1888-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett és belépett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a felsőoktatási osztályban működött, később az elnökségbe helyeztetett át és osztálytanácsos lett. 1903-tól 1906-ig az elnökség vezetője volt, azután az irodalmi- és tudományos osztály főnöke. 1910-től Tisza-párti országgyűlési képviselő, 1917–1918-ban a képviselőház elnöke, ő hirdette ki a köztársaságot.
 
Az ''Uránia'' című tudományos folyóiratnak fennállásától (1900) társszerkesztője, a ''Budapesti Közlöny''nek szerkesztője volt.
A magyar [[dráma]]irodalmi törekvések megítélésében fontos helyet foglalnak el bírálatai. Könyvismertetéseit a nemzeti hagyományok tisztelete és bátor szókimondás jellemezte. [[Ady Endre]] egyik szélsőséges ellenfele volt, irodalmi értékelései közül Ady Endréről szóló tanulmánya országos feltűnést keltett.<ref>Benedek Elek erre írta Szász Károlyról: „Mindent elért, amit nagynevű ősök ivadéka elérhet (a legmagasabb székbe, a képviselőház elnöki székébe emelte Tisza István), igen, mindent elért, csak egyet nem ért el, azt, hogy Adyt – megértse. Erős a gyanúm, hogy nem is akarja megérteni.”{{cite web |url= http://mek.oszk.hu/08900/08918/fulszoveg.html|title=A püspök, meg a püspökfi, avagy: A magyar fa sorsa (Előszó) |author= Benedek Elek|publisher=|year=1927 |accessdate=2011-04-25|language =}}</ref> Mint tanulmányíró legszívesebben a magyar dráma múltjával és a magyar színészet történetével foglalkozott. Ezekből a tanulmányaiból nőtt ki rendkívüli gonddal kidolgozott összefoglaló munkája: ''A magyar dráma története.'' Kortörténeti értékű visszaemlékezéseiben a vérbeli emlékíró fordulatos stílusával öntötte irodalmi formába följegyzéseit ''([[Tisza István]], Emlékezés a vörös uralomra, Emlékek, Színésznők).''
 
Külföldi útjáról tárcákat írt a ''[[Fővárosi Lapok]]''ba és a ''[[Vasárnapi Újság (hetilap, 1854–1921)|Vasárnapi Ujságba]]''; ezekben és más lapokban több költeménye jelent meg, a Budapesti Szemlébe néhány könyvbírálatot, a Vasárnapi Ujságba néhány életrajzot és színi bírálatot írt. Cikkei az Urániában (1900. Vörösmarty, 1903. Heine költeményeiből, 1906. Budapesti magyarság, 1907. Tolstoi Shakespeareről, 1907. A Nemzeti Színház, 1907-1908. Színházi levél c. számos bírálat a Nemzeti Színház előadásairól, és számos könyvismertetés.); a Magyar Nyelvben (1905-től apróbb nyelvészeti cikkek). A vallás- és közoktatásügyi miniszter által az 1900. évi párizsi világkiállítás alkalmából kiadott ''L'enseignement en Hongrie'' című monográfiába ő írta a felsőoktatásról szóló fejezetet; az 1908. évi londoni magyar kiállításra készült ''Education in Hungary'' című, szintén a miniszter által kiadott munkában pedig (mely magyarul is megjelent) a [[Magyar Nemzeti Múzeum]]ra, a múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, valamint a tudományos, irodalmi és közművelődési ügyekre vonatkozó részeket írta. A Beöthy-Emlékkönyvbe hosszabb tanulmányt írt ''[[Toldy István]] mint drámaíró'' címmel (1908).
 
== Munkái ==