„Erdélyi kopó” változatai közötti eltérés

Az '''erdélyi kopó''' jelenleg a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő [[Magyarország]]ról származó kutyafajta. [[Matolcsi János]], [[Standeisky Andor]] kutatásai szerint a kelta kopó és a "tatár" kopó<ref>[http://www.ribohot.ru/images/17.jpg kelta kopó]</ref><ref>[http://oxot1.info/wp-content/uploads/2010/05/%D0%A0%D0%A3%D0%A1%D0%A1%D0%9A%D0%90%D0%AF-%D0%93%D0%9E%D0%9D%D0%A7%D0%90%D0%AF1.jpg "tatár" kopó]</ref> kereszteződéséből ered.<ref>Standeisky Andor, ''Hogyan vadásztak ugor kori eleink?'', in: Magyar néprajz II. Gazdálkodás, 2001. János Matolcsi szerint ''"A gyalog­vadász finnugorok legősibb kutya­fajtája az őslajka volt. Ezt az ásatási leletek megerősíteni láttszanak. Magyarrá válásuk idején, az i. e. I. évezred közepe táján a nagy '''Volgakanyar környék'''én kereszteződhe­tett az őslajka az akkor már ott élő finnugor töredékre rátelepedő türk nép, közép-ázsiai eredetű hajtóebei­vel és alkotta meg az e vidékre még ma is jellemző '''tatárkopó ősét'''. [János] Matolcsi ([http://www.bookrags.com/tandf/archaeozoology-eastern-europe-tf/ ''Állattartás Öseink Korában'' (Animal Keeping in the Time of Our Ancestors). Budapest: Gondolat Kiadó, 1982]), régészeti adatai szerint a Káma folyó közelében fekvő Gremcsajan területén talált kutya és lócsontokból következtetni lehet a vadászebbel és lóval folytatott vadászatokra. Az ősmagyarság ősi tatárkopója is kereszteződött az őt uraló népek hajtóeb fajtáival és alkotta az ősmagyar kopót, melynek birtokában lépték át honfoglaló őseink 895 táján a keleti és déli Kárpátok gerincvonalát''.</ref>. Bár a kynológusok[[kinológia|kinológusok]] önálló fajtának ismerik el a környező országok fekete-vörös kopóit, zoológiailag mégis egyazon fajta helyi változatainak kell tekintenünk az erdélyi, szlovák, lengyel és osztrák kopókat, melyek közül az eredeti formát legjobban az [[erdély]]i és a szlovák őrzi. Az erdélyi kopó kihalóban volt már, de az utolsó pillanatban azonban mégis sikerült megmenteni ezt a valóban ősi magyar kutyafajtát. Hajtóvadászatra kiválóan használható, nem kimondottan szobaállat, vadászati és kultúrtörténeti értéke miatt a fajta fenntartása kötelességünk. "Élő múzeumunkban" van a helye.