„Zichy Géza” változatai közötti eltérés

Gróf [[Zichy Lipót]] fiaként született a család Zemplén megyei birtokán, Sztárán. Gimnáziumi tanulmányait és a jogot [[Pozsony]]ban végezte, és zenei tanulmányokat is folytatott egyetemi tanulmányai mellett. A zene tudományába a híres zeneszerző, [[Mayerberger Károly]] vezette be, aki akkoriban a pozsonyi tanítóképző intézet zenetanára volt. Alig 14 esztendősen egy vadászbaleset során elveszítette jobb karját (saját puskája roncsolta szét jobb kezét). Elkeseredés helyett megkettőzött ambícióval valóságos zongoravirtuózzá képezte magát, „bal kézre”. 1866-ban Pozsonyban lépett fel először félkezű zongorajátékával, és nagy sikert aratott, majd 1867-ben Pesten hangversenyezett. Mint zongoraművész egész Európában ismertté vált, és a hangversenykörútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékonysági célokra fordította, valamint kulturális mecenatúrát folytatott belőle. [[1878]]-ban [[Németország]]ban, [[1879]]-ben [[Párizs]]ban, [[1880]]–[[1890]]1880–1890-ben [[Oroszország]]ban, Németországban[[Németország]]ban, [[Franciaország]]ban, [[Belgium]]ban, [[Ausztria|Ausztriában]], [[Románia|Romániában]], a skandináv államokban hangversenyezett.

A zeneszerzés tudományában [[Volkmann Róbert]] és [[Liszt Ferenc]] voltak a tanárai [[1870]]-től. „Zách Klára balladája” című művének bemutatója kapcsán elnyerte mesterének, Liszt Ferencnek a támogatását és barátságát, és épp Liszt biztatásának hatására fejlesztette tovább balkezes zongoratudását. A zongorabalkéz virtuozitásának a megteremtője lett Európa-szerte, ezzel kapcsolatos szakírásai egyedülállóak. Több alkalommal is együtt koncertezett Liszt Ferenccel, európai hangversenykörútjainak egy-egy állomáshelyén. Írt számos operát, zenekari és zongoraművet, táncjátékot, etűdöket, de költeményei kapcsán is nevezetes, valamint vígjátékíróként is debütált 1898-ban, amikor is a ''Tízparancsolat'' című művét műsorra tűzte a budai Aréna (lásd részletesen: művei). Egyik balladáját Liszt Ferenc zenésítette meg. [[1875]]-től [[1918]]-ig, 43 éven keresztül volt a Nemzeti Zenede elnöke. A [[Nemzeti Színház]] [[intendáns]]a [[1891]]–[[1894]]1891–1894 között. A [[Operaház|Magyar Királyi Operaház]] intendánsa is egyben 1891–1994 között, és [[1895]]-től [[1916]]-ig, 21 esztendőn keresztül, zeneszerző-vendégkarnagya. Az Operaház intendánsaként mondták többen rá, hogy egyeduralmat vezetett be, amely számos konfliktust okozott. Ennek kapcsán szerepet tulajdonítanak neki abban, hogy az Opera akkori igazgatója, [[Gustav Mahler]] jóval szerződésének lejárta előtt megvált budapesti tisztétől és Hamburgba távozott. Ugyanakkor a magyar zenei élet mecénása, valóságos motorja, egyebek mellett pozíciójánál fogva magyar önálló művek létrehozását elősegítő operapályázatot írt ki, valamint ezzel párhuzamosan operabíráló bizottságot hozott létre. Operaházi énekiskolát is szeretett volna szervezni, vidéki stagionerendszert akart megvalósítani, hogy az ország egészét bekapcsolja a zenei kultúra fejlesztésébe, de jobbára csak az amatőr énekesek ösztöndíjas képzését valósította meg. Közéleti tevékenységét megtörte feleségének, Karácsonyi Melánia grófnőnek [[1904]]-ben bekövetkező váratlan halála. Az első világháború idején igen sokat tett a rokkant katonákért, számukra írta meg ''A félkezű ember könyvé''-t (1915).

[[1901]]-ben megkapta a Ferenc József-rend nagykeresztjét, és idővel számos külföldi rendjel - egyebek mellett a nevezetes [[Lipót-rend]] - tulajdonosa is lett. [[1911]]-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] tiszteleti tagjává választotta, de már korábban a [[Petőfi Társaság]] ([[1876]]), majd a [[Kisfaludy Társaság]] ([[1878]]) is beválasztotta a tiszteletbeli tagjai közé. Jóval túl hatvanadik életévén megírta visszaemlékezéseit, amelyet két kötetbe rendezve adtak ki magyar nyelven ''Emlékeim'' (1912-1913) címmel, és három kötetben német nyelven is megjelent Stuttgartban, ''Aus mein Leben'' címmel, ugyanekkor. Nevezetes szépirodalmi művek kötődnek a nevéhez, mint például ''A félkezű ember könyve, Az álom regénye, A boldogság útja.'' Írt egy költői beszélyt ''A leányvári boszorkány'' címmel, amelyet gróf Zichy Mihály illusztrált. Úti beszámolói: ''Élmények Skandináviában'' és ''Három hét Szentpétervárott.'' Drámáját ''A szerelem harca'' címmel mutatták be.