„Szuper protonszinkrotron” változatai közötti eltérés

Az SPS-t [[antiproton]]ok és [[kvark-gluon plazma|nehézionok]] gyorsítására is használják vagy használták, valamint [[elektron]]ok és [[pozitron]]ok gyorsítására a CERN [[LEP]] nevű elektron-pozitron ütköztetőgyűrűjének előgyorsítójaként. A legkiemelkedőbb időszaka kétségtelenül az volt, amikor proton–antiproton ütköztetőgyűrűként (<math>Sp\bar{p}S</math>) működött [[1981]] és [[1984]] között, és szolgáltatta a nyalábokat az UA1 és UA2 kísérletek részére, melyekkel a [[W- és Z-bozonok]]at felfedezték, [[Carlo Rubbia]] és [[Simon van der Meer]] számára [[fizikai Nobel-díj]]at hozva [[1984]]-ben.

 

 

Jelenleg az SPS-t a 2007-ben üzembe lépő [[Nagy Hadronütköztető|nagy hadronütköztető gyűrű]], az LHC végső előgyorsítójaként (injektoraként) fogják használni nagy intenzitású protonnyalábok gyorsítására 26 [[elektronvolt|GeV]]-ről 450 GeV-re. Az SPS másik feladata lesz, hogy [[neutrínó]]nyalábot hozzon létre a [[CERN]]-től 730 km-re lévő, az olasz [[Gran Sasso]] hegy alatti alagútban elhelyezkedő laboratórium számára. (A neutrínók olyan gyengén hatnak kölcsön, hagy nagy részük nem fog elnyelődni a hosszú út alatt a földben.)