„Ezzelino da Romano” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
5. sor:
Apja, II. Ezzelino, aki viharos élet után szerzetes lett, régi német lovagcsaládból származott, mely [[II. Konrád német-római császár|II. Konrád császártól]] Onara és Romano várakat nyerte hűbérül s mely nemsokára Olaszország leghatalmasabb nemesi családjainak egyike lett. Már kora ifjuságától, [[1208]] óta vett részt a szomszéd városokkal folytatott harcokban. [[1223]] júniusában a Trevizó vidékén fekvő birtokokat örökölte. Azután a [[verona]]i nemességgel vállvetve harcolt a polgársággal, de csellel élve, odavitte a dolgot, hogy a lakosság egy része őt [[podesta|podestának]] választotta. Hogy ebben az állásban megmaradhasson, a ghibellinek ellen küzdött és többi között [[VII. Henrik német-római császár|VII. Henrik]] elől a veronai szorosokat elzárta. De szigorával és erőszakával maga ellen izgatta a nemességet, mely őt 1228-ban megbuktatta. Ekkor [[Vicenza]] és [[Padova|Padovával]] is meggyűlt a baja, ezért szorult helyzetében II. Frigyeshez közeledett, akinek [[1232]]. [[március 29.|március 29]]-én [[Cividale]]ban hűséget esküdött, ezt követően a lombard liga tagjai ellen támogatott. A császár viszont az elfoglalt városok fölötti hatalommal ruházta föl és feleségül adta hozzá természetes leányát, Selvaggiát (1238. május 23.) Utána még jobban irtotta a [[guelf]]eket; elfoglalta Vicenzát, Veronát, [[Feltre|Feltrét]], [[Bassano|Bassanót]], [[Belluno|Bellunót]] és nemsokára egész észak-kelet Itáliát. Életét és hatalmát féltve, kivégeztette Padova és Verona legelőkelőbb családjait.
II. Frigyes iránt mindvégig hűséggel viseltetett és Frigyes fiát, Konrádot is teljes odaadással támogatta olaszországi hadjárataiban. Kegyetlensége miatt a pápák átokkal sujtották, Fontana Fülöp pedig, Ravenna érseke, 1256-ban keresztes haddal támadta meg őt, s már Padovát is bevette, amikor Ezzelino a kereszteseket [[Torricella]] mellett 1258. szeptember 1-jén teljesen leverte. Ettől kezdve Ezzelino, aki a császár hivatalnokaitól már régebben függetlenítette magát, hatalmának csúcspontján állt, és [[Milánó
Ezzelino sorsát több költő énekelte meg: [[Dante Alighieri|Dante]] felvonultatja az ''[[Isteni színjáték]]'' [[Dante Pokla|Poklában]], Cantúgrave regényt, [[Joseph von Eichendorff|Eichendorff]] drámát, Pfizer G. pedig románc-ciklust irt róla.
|