„IV. Rajmund toulouse-i gróf” változatai közötti eltérés

Rajmund a keresztesek kis-ázsiai hadjáratábanhadjárata aktívidején résztfontos vállaltszerepet töltött be. [[Nikaia]] volt aza keresztesek első célpontcélpontja, amelyetamely vissza kellett szerezniakkor a [[szeldzsuk törököktőltörökök]] kezén volt. Rajmund a város déli falatfala előtt táborozott le. AzRajmund csapatai az első török felszabadító csapatokat Rajmundegységeket sikeresen visszavertevisszaverték. A fősereg a szultán, [[I. Kilidzs Arszlán|Kilidsz Arszlán]] szultán vezetésével [[1097]]. május 21-én érkezett meg. A keresztesek súlyos vereségeket szenvedtek, miközben Bizánc a hátuk mögött a vár megadásáról tárgyalt a szultánnal.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 146. oldal</ref> Nikaia a [[I. Alexiosz bizánci császár|császár]] kezébe került. Július elején Rajmund és a többi keresztes vezér útnak indult Dorülaion felé, amelyetamit 1097. július elején szintén megszereztek asikerült törököktőlbevenniük.

A kis-ázsiai hadjáratot követően a keresztesek tovább vonultak délre és ostrom alá vették [[Antiókhia|Antiókhiát]]. Rajmund tervét, hogy a várost módszeres bekerítés nélkül, kézitusában, azonnali támadás során vegyék be, a többi vezér — nyilván a vele járó nagy kockázatok miatt — elvetette.<ref>Walter Zöllner: ''A keresztes háborúk története''; Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980; 35. oldal</ref> <ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 172. oldal</ref> Az ostrom elhúzódott és ez további széthúzást okozott a keresztes vezérek között. Végül árulás révén sikerült a kereszteseknek a várba bejutni, ahol lemészárolták a török lakosságot. KörbenAz Kerbogaostromlókból bégostromlottak islettek, megérkezettmikor az eredetileg a vár felmentésére induló Kerboga bég serege megérkezett. Az éhínség miatt és az ellenséges túlerő láttán a keresztesek hangulata mindjobban romlott. A keresztesekbe némilegNémileg új erőt öntött beléjük, amikor egy Péter Bertalan nevű provence-i látnok víziónakvízióinak hatására megtalálták a [[A_végzet_lándzsájaSzent Lándzsa|Szent Lándzsát]] a Szent Péter-bazilika padlózata alatt. A lándzsa keresését Rajmund jelenlétében végezték, aki a későbbiek folyamán is hitt annak valódiságában.{{forrás}} A keresztesek végül kiharcolták a győzelmet, de el kellett dönteniük, kié legyen a város. A sors fintora, hogy bár Rajmund volt az egyetlen, aki nem esküdötttett felesküt arra,[[I. hogyAlexiosz abizánci meghódítottcsászár|Alexiosz területeket visszaszolgáltatja Bizáncnakcsászárnak]], mégis, az antiókhiai győzelmet követően ő állt egyedül a mellett, hogy a [[Bizánci Birodalom]] fennhatósága alá kerüljön Antiókhiaa város. Ez az álláspont tükrözheti a Bohemund iránti ellenszenvét, aki elsőnek merült fel lehetséges várbirtományosként, de felveti annak lehetőségét is, hogy Rajmund bölcsen felmérte, hogy szükség van Alexiosz támogatására.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 195. oldal</ref> Az [[1098]]. november 1-jei gyűlésen hangot is adott véleményének.

Antiókhia bevétele után a vezetők húzták-halasztották a jeruzsálemi utat. Rajmund elfoglalta az [[Orontész]] mellett fekvő Rugiát, valamint Albarát. A város püspöke Rajmund egyik papja, Narbonne-i Péter lett. A [[Maarrat an-Numán]] elleni ostrom során Rajmundnak együtt kellett működnie [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Bohemunddal]]. A katonák elégedetlensége közben nőtt, és képviselőik jelezték Rajmundnak, hogy elismernék őt a sereg vezetőjének, ha megszervezné a jeruzsálemi indulást. Rajmund az ajánlatot nem utasította vissza. Bohemund erre visszatért Antiókhiába, Maarrat an-Numánt pedig az albarai püspök gondjaira bízták. Rajmund Rugiába hívta a keresztes vezéreket, ahol megkísérelte megvásárolni a támogatásukat. A felajánlott összegek valószínűleg megfeleltek az egyes vezetőknek tulajdonított hatalom mértékének.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 204. oldal</ref> Bohemundnak Rajmund semmit sem szánt. A sereg közben Maarrat an-Numán falainak lebontását tervezte, mert kínozta őket az éhség és mielőbb útra akartak kelni, amire végül is [[1099]]. január 13-án került sor. Bohemund azonban hátramaradt antiókhiai helyzetét megerősíteni. Rajmund mezítláb, igazi zarándokként lépett a [[Szentföld]]re vezető útra.

[[Bouillon Gottfried|Gottfried]] és [[Flandriai Róbert]] a tengerparton haladt délre, míg Rajmund gróf a Noszairi-hegységtől keletre vezette seregét egészen Arkáig. Serege nem volt elég erős a vár bevételére, így hamarosan segítséget kellett kérnie Gottfriedtól és Flandriai Róberttól, akik a tengerparton sietve haladtak délre. [[Tankréd galileai fejedelem|Tankréd]], aki korábban támogatásáról biztatta Rajmundot, most ellen fordult. A vezetők ellentéte a katonák együttműködését is nehezítette. Arka bevételét azonban Rajmund fontosnak tartotta, úgy vélte, e hely kiindulópontja lehet egy, a tripoliszi emír területén létesítendő saját fejedelemségének.<ref>Walter Zöllner: ''A keresztes háborúk története''; Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980; 39. oldal</ref> Péter Bertalan újabb látomása Arka azonnali megtámadását támogatván csak olaj volt a tűzre. Sokan Rajmund politikai eszközének kezdték már tekinteni ezeket a látomásokat. Rajmund ugyanakkor még akkor is hitt a lándzsábanlándzsa valódiságában, amikor a későbbiek folyamán Péter Bertalan tűzpróbának vetette alá magát és a szerzett sérüléseibe napokkal később belehalt a sérüléseibe.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 212. oldal</ref> Rajmund csak egy újabb hónap elteltével, május közepén mondott le Arkáról és a sereg tovább haladt [[Tripoli (Libanon)|Tripolisz]] felé. A tripoliszi emír a városában fogvatartott keresztények szabadon bocsátásával és nagy összeggel vásárolta meg városa számára a békét. A sereg a tengerparton haladt tovább, de a vezetők egyelőre lemondtak a part menti nagy városok elfoglalásáról. 1099. június 7-én a Szent Város mellett a keresztesek tábort vertek.

[[Jeruzsálem ostroma (1099)|Jeruzsálem ostroma]]kor Rajmund a Sion-hegyen foglalt állást. Felismervén, hogy a város ostromszerkezet nélkül nem vehető be, Rajmund és Gottfried nekiláttak egy-egy guruló ostromtornyot építtetni. Július 15-én sikerült végre a kereszteseknek behatolniuk a városba. A város védője, [[Iftikhar ad-Daula]] a déli városrészen tartotta magát Rajmunddal szemben, majd hatalmas összeggel megvásárolta saját és emberei életét Rajmundtól és megadta magát. Rajmund elfoglalta a [[Dávid-torony|Dávid-tornyot]]. A városban nagy mészárlás vette kezdetét és a keresztes vezetők újabb problémába ütköztek: ki legyen Jeruzsálem ura? A koronát első körben Rajmundnak ajánlották fel, aki visszautasította azt, így végül Jeruzsálem Gottfriedé lett, aki azonban csak a Szent Sír Őrzője címet volt hajlandó felvenni. Rajmund azonban a Dávid-tornyot nem akarta átengedni neki, és Albara püspök gondjára bízta, aki azonmód elárulta Rajmundot és a tornyot átengedte Gottfriednak. Rajmund Jeruzsálemet hátrahagyva a [[Jordán-folyó]] völgyébe ment le, majd Jerikónál vert tábort. A továbbiakban nem kívánt visszatérni Jeruzsálembe.