„Giacomo Leopardi” változatai közötti eltérés

Leopardi valódi filológusként kezdte tevékenységét (sokáig így is ismerték el). A [[filológia]] a múltat a jelen számára olyan értékként mutatja fel, amellyel az versenyre nem kelhet, következésképpen értéktelenebb, tehát létrejön az első ellentétpár a [[modernitás]] és az [[antikvitás]] ''(moderno – antico)'' között. Leopardinál ez az ellentétpár a képzelet ereje és minősége, valamint a hideg racionális értelem között további szempontokkal egészül ki. A történelmi hanyatlás kezdetét [[Brutus]] politikai és katonai vereségéhez köti, amikor a nyers hatalmi logika végérvényesen szétzúzta a régi köztársaság rendjét, amelynek szemléletes képét nyújtja a ''Bruto minore'' című versében. A képzelet és az értelem viszonya teremti meg a többi ellentétpárt is, mint az önszeretetnek az [[altruizmus]] (a pozitív) és az [[egoizmus]] (a negatív) párja esetében. A képzelet, mivel mindig a dolgok "mögé" lát, idealista, az értelem viszont mindig konkretizál, tehát realista. Rosengarten szerint éppen ez utóbbi jellemzi Leopardi [[pesszimizmus]]át.[Frank Rosengarten, G. Leopardi's search for a common life through poetry: a different nobility, a different love. Fairleigh Dickinson UP, Plymouth, 2012, p. 159.] A történelmi folyamatban kibontakozó értelem ''(ragione)'', fejlődése révén (az egyéni különbségeket hangsúlyozva,) éppen ezt a látásmód szűkítéséből eredő negatív hatást készíti elő, részben azáltal, hogy elpusztítja és tönkreteszi az ember ősi illúzióit, a vágyainak enyhülést adó forrást. A fejlődés valódi iránya ezért nem az ész tökéletességében és az igazság megismerésében áll. ''„Következésképpen nagyot tévednek, akik azt mondják és azt prédikálják, hogy az ember tökéletessége az igazság megismerésében keresendő, és minden baja a hamis nézetekből meg a tudatlanságból származik, s hogy az emberiség akkor lesz boldog, ha mindenki vagy legalábbis az emberek többsége megismeri az igazságot, s eszerint szervezi meg és éli le az életét.” (Timandrosz és Eleandrosz párbeszéde, in: G.L. Rövid erkölcsi írások, Bp. 1998. [[Ördögh Éva]] fordítása)'' Leopardi történelmi pesszimizmusa tehát az antik és modern ellentétpár mentén formálódik, amelynek alapja a képzelet világának elgyengülése. A képzelet korának hanyatlása egyben az erős interakciókat hordozó társadalmak ''(societá stretta)'' lassú bomlásának is a kezdetét jelentikjelenti. A végpont a túlbúrjánzó civilizáció ''(civiltá eccessa)'', amelyben minden a gazdaságosság és a rideg számítás alá esik. Leopardi világossá teszi, hogy az ember számára nincs élet a modern társadalmon túl, ha a modern kizárólag a számító ész diadalával azonos.