„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés

III. István, a bizánci veszély elhárítója, 1172-ben hunyt el. Halálakor ismét napirendre került a trónutódlás kérdése. Az új király Lukács heves tiltakozása ellenére az immár tíz éve Bizáncban élő Béla lett, aki – miután a császárnak fia született – elvesztette trónutódlási jogát és Mária hercegnő kezét. Lukács tiltakozásnak a bizánci egyházi befolyástól való félelem volt az oka, és inkább az elhunyt király másik öccsét, Géza herceget látta volna szívesen a trónon. A bátor főpap megtagadtaMegtagadta III. Béla megkoronázását, amit így – külön pápai engedéllyel – a Mikó vagy Chema nevű [[kalocsa]]i érsek végzett el. Az esztergomi főpap erélyes föllépése rossz viszonyt teremtett Bélával. Ez azonban csak a kisebbik baj volt, mert a koronázást III. Sándor felszólítása ellenére sem végezte el. A pápa és a főpap régebbi jó viszonya nagyon megromlott.

III. Béla (1172–1196), bár görög földről érkezett, felesége révén meghonosította Magyarországon a francia kultúra szellemiségét, így paradox módon akitől Lukács a latin kereszténységet féltette, az lett annak erős védőbástyája. Lukács az 1170-es évek folyamán fokozatosan háttérbe szorult, helyette riválisa, András kalocsai érsek élvezhette a pápa és a király bizalmát. A főpap azonban idővel maga is belátta, hogy III. Béla nem jelent fenyegetést sem az egyházra, sem [[Magyarország]]ra nézve. A kezdődő közeledésnek nagy lendületet adott az [[1179]]. esztendő, amikor a diadalittas kalocsai érsek megsértette a királyt, mire az megfosztotta hivatalától. A vitába a Szentatya is beleavatkozott, és a András érseket bocsánatkérésre szólította fel.