„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
24. sor:
=== Béla és Lukács ===
III. István, a bizánci veszély elhárítója, 1172-ben hunyt el. Halálakor ismét napirendre került a trónutódlás kérdése. Az új király Lukács heves tiltakozása ellenére az immár tíz éve Bizáncban élő Béla lett, aki – miután a császárnak fia született – elvesztette trónutódlási jogát és Mária hercegnő kezét. Lukács tiltakozásnak a bizánci egyházi befolyástól való félelem volt az oka, és inkább az elhunyt király másik öccsét, Géza herceget látta volna szívesen a trónon.
III. Béla (1172–1196), bár görög földről érkezett, felesége révén meghonosította Magyarországon a francia kultúra szellemiségét, így paradox módon akitől Lukács a latin kereszténységet féltette, az lett annak erős védőbástyája. Lukács az 1170-es évek folyamán fokozatosan háttérbe szorult, helyette riválisa, András kalocsai érsek élvezhette a pápa és a király bizalmát. A főpap azonban idővel maga is belátta, hogy III. Béla nem jelent fenyegetést sem az egyházra, sem [[Magyarország]]ra nézve. A kezdődő közeledésnek nagy lendületet adott az [[1179]]. esztendő, amikor a diadalittas kalocsai érsek megsértette a királyt, mire az megfosztotta hivatalától. A vitába a Szentatya is beleavatkozott, és
Lukács érsek körülbelül a pápával egy időben, 1181 augusztusában hunyt el. Főpapi működése kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar történelemben. A [[középkor]]i Magyarország egyik legeredetibb „szürke eminenciása” volt. Kanonizációját [[II. András magyar király|II. András]] ([[1205]]–[[1235]]) és [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] ([[1235]]–[[1270]]) is szorgalmazta, de Lukács [[szent]]té avatására végül nem került sor.
|