Wikipédia

„IV. Rajmund toulouse-i gróf” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
botok
159 780 szerkesztés
a Bot: a(z) cs:Raimond IV. z Toulouse kiemelt szócikk; kozmetikai változtatások
30. sor:
|}}
 
'''IV. Rajmund toulouse-i gróf''' (1042 körül – 1105), más néven ''Saint-Gilles-i Rajmund'' [[Toulouse]] grófja, [[Narbonne]] hercege, [[Provence]] márkija. Az [[Keresztes háborúk#I. keresztes hadjárat (1096–1099)|I. keresztes hadjárat]] egyik fontos alakja, aki [[II. Orbán pápa]] felhívását követően, [[1096]] őszén indult útnak dél-franciaországi, elsősorban [[Provence-Alpes-Côte d’Azur|provence-i]] seregével a Szentföld felszabadítására. Névlegesen őt tekintik a [[Tripoliszi Grófság]] első uralkodójának (''I. Rajmund tripoliszi gróf'' néven), habár a valóságban nem érte meg a város bevételét. Kezdeményezésére a keresztes seregek [[1103]]-ban egy vár építésébe fogtak [[Tripoli (Libanon)|Tripoli]] közelében, amely a mai napig őrzi emlékét (''Saint-Gilles Citadellája''; arabul: ''[[Qala'at Sanjil]])'' .
 
== Franciaországi évek ==
Rajmund [[1042]] körül született, apja [[Pons toulouse-i gróf]], anyja La marche-i Almodis . Egy [[Örmények|örmény]] krónikás szerint az I. keresztes hadjárat előtt is járt már a [[Szentföld|Szentföldön]]ön, és e zarándoklat alkalmával elveszítette egyik szemét. Részt vette a [[Spanyolország|spanyolországi]] [[mórok]] ellen vívott csatában.
 
Háromszor nősült, de első két házasságát érvénytelenítették azok vérfertőző természetéből kifolyólag. Első feleségétől (egyben unokatestvérétől) egy fia született, Bertand. Második felesége [[I. Roger szicíliai gróf|szicíliai Roger]] lánya, Matilda volt. Harmadik alkalommal a mórok ellen közdő [[VI. Alfonz kasztíliai király]] lányát, a fiatal (12 éves) Elvirát vette feleségül, aki elkísérte őt a keresztes hadjáratra. Első gyermekük meghalt csecsemőkorában, a második, Alfonz-Jordán pedig már a Szentföldön látott napvilágot.
53. sor:
 
[[Fájl:Holy_Lance.jpg|thumb|200px|right|A [[A végzet lándzsája|Szent Lándzsa]] megtalálása Antiókhiában]]
A kis-ázsiai hadjáratot követően a keresztesek tovább vonultak délre és ostrom alá vették [[Antiókhia|Antiókhiát]]. Rajmund tervét, hogy a várost módszeres bekerítés nélkül, kézitusában, azonnali támadás során vegyék be, a többi vezér — nyilván a vele járó nagy kockázatok miatt — elvetette.<ref>Walter Zöllner: ''A keresztes háborúk története''; Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980; 35. oldal</ref> <ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 172. oldal</ref> Az ostrom elhúzódott és ez további széthúzást okozott a keresztes vezérek között. Végül árulás révén sikerült a kereszteseknek a várba bejutni, ahol lemészárolták a török lakosságot. Az ostromlókból ostromlottak lettek, mikor az eredetileg a vár felmentésére induló Kerboga bég serege megérkezett. Az éhínség miatt és az ellenséges túlerő láttán a keresztesek hangulata mindjobban romlott. Némileg új erőt öntött beléjük, amikor egy Péter Bertalan nevű provence-i látnok vízióinak hatására megtalálták a [[Szent Lándzsa|Szent Lándzsát]] a Szent Péter-bazilika padlózata alatt. A lándzsa keresését Rajmund jelenlétében végezték, aki a későbbiek folyamán is hitt annak valódiságában.{{forrás}} A keresztesek kiharcolták a győzelmet, de el kellett dönteniük, kié legyen a város. A sors fintora, hogy bár Rajmund volt az egyetlen, aki nem tett esküt [[I. Alexiosz bizánci császár|Alexiosz császárnak]], mégis, az antiókhiai győzelmet követően ő állt egyedül a mellett, hogy a [[Bizánci Birodalom]] fennhatósága alá kerüljön a város. Ez az álláspont tükrözheti a Bohemund iránti ellenszenvét, aki elsőnek merült fel lehetséges várbirtományosként, de felveti annak lehetőségét is, hogy Rajmund bölcsen felmérte, hogy szükség van Alexiosz támogatására.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 195. oldal</ref> Az [[1098]]. november 1-jei gyűlésen hangot is adott véleményének.
 
Antiókhia bevétele után a vezetők húzták-halasztották a jeruzsálemi utat. Rajmund elfoglalta az [[Orontész]] mellett fekvő Rugiát, valamint Albarát. A város püspöke Rajmund egyik papja, Narbonne-i Péter lett. A [[Maarrat an-Numán]] elleni ostrom során Rajmundnak együtt kellett működnie [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Bohemunddal]]. A katonák elégedetlensége közben nőtt, és képviselőik jelezték Rajmundnak, hogy elismernék őt a sereg vezetőjének, ha megszervezné a jeruzsálemi indulást. Rajmund az ajánlatot nem utasította vissza. Bohemund erre visszatért Antiókhiába, Maarrat an-Numánt pedig az albarai püspök gondjaira bízták. Rajmund Rugiába hívta a keresztes vezéreket, ahol megkísérelte megvásárolni a támogatásukat. A felajánlott összegek valószínűleg megfeleltek az egyes vezetőknek tulajdonított hatalom mértékének.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 204. oldal</ref> Bohemundnak Rajmund semmit sem szánt. A sereg közben Maarrat an-Numán falainak lebontását tervezte, mert kínozta őket az éhség és mielőbb útra akartak kelni, amire végül is [[1099]]. január 13-án került sor. Bohemund hátramaradt antiókhiai helyzetét megerősíteni. Rajmund mezítláb, igazi zarándokként lépett a [[Szentföld]]re vezető útra.
59. sor:
[[Bouillon Gottfried|Gottfried]] és [[Flandriai Róbert]] a tengerparton haladt délre, míg Rajmund gróf a Noszairi-hegységtől keletre vezette seregét egészen Arkáig. Serege nem volt elég erős a vár bevételére, így hamarosan segítséget kellett kérnie Gottfriedtól és Flandriai Róberttól, akik a tengerparton sietve haladtak délre. [[Tankréd galileai fejedelem|Tankréd]], aki korábban támogatásáról biztatta Rajmundot, most ellen fordult. A vezetők ellentéte a katonák együttműködését is nehezítette. Arka bevételét azonban Rajmund fontosnak tartotta, úgy vélte, e hely kiindulópontja lehet egy, a tripoliszi emír területén létesítendő saját fejedelemségének.<ref>Walter Zöllner: ''A keresztes háborúk története''; Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980; 39. oldal</ref> Péter Bertalan újabb látomása Arka azonnali megtámadását támogatván csak olaj volt a tűzre. Sokan Rajmund politikai eszközének kezdték tekinteni ezeket a látomásokat. Rajmund ugyanakkor még akkor is hitt a lándzsa valódiságában, amikor a későbbiek folyamán Péter Bertalan tűzpróbának vetette alá magát és a szerzett sérüléseibe napokkal később belehalt.<ref>Steven Runciman: ''A keresztes hadjáratok története''; Budapest: Osiris, 2002; 212. oldal</ref> Rajmund csak egy újabb hónap elteltével, május közepén mondott le Arkáról és a sereg tovább haladt [[Tripoli (Libanon)|Tripolisz]] felé. A tripoliszi emír a városában fogvatartott keresztények szabadon bocsátásával és nagy összeggel vásárolta meg városa számára a békét. A sereg a tengerparton haladt tovább, de a vezetők egyelőre lemondtak a part menti nagy városok elfoglalásáról. 1099. június 7-én a Szent Város mellett a keresztesek tábort vertek.
 
[[Jeruzsálem ostroma (1099)|Jeruzsálem ostromaostromakor]]kor Rajmund a Sion-hegyen foglalt állást. Felismervén, hogy a város ostromszerkezet nélkül nem vehető be, Rajmund és Gottfried nekiláttak egy-egy guruló ostromtornyot építtetni. Július 15-én sikerült a kereszteseknek behatolniuk a városba. A város védője, [[Iftikhar ad-Daula]] a déli városrészen tartotta magát Rajmunddal szemben, majd hatalmas összeggel megvásárolta saját és emberei életét Rajmundtól és megadta magát. Rajmund elfoglalta a [[Dávid-torony|Dávid-tornyot]]. A városban nagy mészárlás vette kezdetét és a keresztes vezetők újabb problémába ütköztek: ki legyen Jeruzsálem ura? A koronát első körben Rajmundnak ajánlották fel, aki visszautasította azt, így végül Jeruzsálem Gottfriedé lett, aki azonban csak a Szent Sír Őrzője címet volt hajlandó felvenni. Rajmund azonban a Dávid-tornyot nem akarta átengedni neki, és Albara püspök gondjára bízta, aki azonmód elárulta Rajmundot és a tornyot átengedte Gottfriednak. Rajmund Jeruzsálemet hátrahagyva a [[Jordán-folyó]] völgyébe ment le, majd Jerikónál vert tábort. A továbbiakban nem kívánt visszatérni Jeruzsálembe.
 
=== A Tripoliszi Grófság születése ===
69. sor:
{{csonk-szakasz}}
 
== Jegyzetek ==
{{források}}
 
== Források ==
* '''Runciman, 2002''': {{cite book | author = Steven Runciman | title = A keresztes hadjáratok története | publisher = Osiris | location = Budapest | year = 2002 | id = ISBN 963-389-347-X|}}
* '''Maalouf, 2012''': {{cite book | author = Amin Maalouf | title = A keresztes háborúk arab szemmel | publisher = Európa | location = Budapest | year = 2012 | id = ISBN 9789639648852978-963-9648-85-2|}}
* '''Zöllner, 1980''': {{cite book | author = Walter Zöllner | title = A keresztes háborúk története | publisher = Kossuth könyvkiadó| location = Budapest | year = 1980 | id = ISBN 963-09-1627-4|}}
{{csonk-történelmi személy}}
81. sor:
{{DEFAULTSORT:Rajmund 4}}
[[Kategória:Tripolisz grófjai]]
 
{{Link FA|cs}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Rajmund_toulouse-i_gróf”