„II. Napóleon francia császár” változatai közötti eltérés

''Őfelsége Napoléon François Joseph Charles Bonaparte, Róma királya, Franciaország császári hercege'' [[I. Napóleon francia császár|I. Napóleon császárnak]] és második feleségének, [[Mária Lujza francia császárné|Mária Ludovika osztrák hercegnő]] (Mária Lujza császárnénak) egyetlen közös gyermeke volt. Születésekor nyerte el a [[róma]]i királyi címet, amit atyja kreált a mindenkori trónörökös számára, ám valós uralmi pozíciót a megfelelő életkor elérése után sem jelentett volna. Születése közben komplikációk keletkeztek, az anya és gyermeke élete súlyos veszélyben forgott. Az orvosok megkérdezték a császártól, kinek az életét mentsék, [[I. Napóleon francia császár|Napóleon császár]] a kor szokásaival ellentétben nem a gyermek (a császári trónörökös), hanem az anya életének megóvását kívánta. A császár nem a felesége iránti szerelemből, hanem a francia–osztrák dinasztikus kapcsolatok védelmében döntött így. Számolt a Habsburg főhercegnők közismert termékenységével, és tudta, hogy a túlélő anya további gyermekeket szülhet neki. Az újszülött fiú végül szerencsés módon, anyjával együtt életben maradt, a császári apa nagy örömére. A gárda díszsortűzzel köszöntötte a trónörököst.

Hároméves korában az [[I. Francia Császárság]] – melynek trónörököse volt – összeomlott, és Napóleon csecsemő fia javára lemondott. A gyermek egyébként [[1814]] áprilisa óta a [[Loire]]-menti [[Blois]] kastélyában élt anyjával, és abban az évben tették meg anyját a [[fontainebleau-i szerződés]] értelmében [[Parma]], [[Piacenza]] és [[Guastalla]] uralkodó hercegnőjévé ''(duchesa di Parma)'', őt magát pármai hercegi címmel ruházták fel ''(principe di Parma)''. A francia trón öröklésének lehetőségétől megfosztották, helyette a [[Bourbon-ház]]ból való [[XVIII. Lajos francia király|XVIII. Lajos]], a [[francia forradalom|forradalom]] idején kivégzett [[XVI. Lajos francia király|XVI. Lajos]] öccse valósította meg a monarchia restauárációját. Az [[Elba (sziget)|Elba]] szigetére száműzött I. Napóleon [[1815]]-ben még egyszer visszatért, de a [[waterlooi csata|waterlooi csatában]] végleg vereséget szenvedett, és ismét fia javára mondott le.

Apjának lemondása (1815. [[június 22.]]) után a francia képviselőház még elismerte a gyermeket uralkodónak, de a szövetséges haderők bevonulása Párizsba [[július 7.|július 7-én]] megdöntötte II. Napóleon igencsak rövidke uralmát. Névleges uralkodásán túl egyébként a későbbiekben csak a [[bonapartizmus|bonapartisták]] nevezték őt uralkodói nevén, mindazonáltal négy évtized múlva a következő francia császár, a jogfolytonosságot hangsúlyozandó, [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] néven lépett a trónra.

[[File:Herzog von Reichstadt auf dem Totenbett.jpg|right|thumb|200px]]| II. Napóleon, a reistatadti herceg halálos ágyán (Franz Xaver Stöber színezett acél metszete [[Johann Ender]] festményéről)]]

II. Napóleon [[tuberkulózis]]ban halt meg [[Schönbrunn]]ban, [[Bécs]]ben [[1832]]. [[július 22.|július 22-én]]. A [[Habsburg-család]] hagyományos temetkezőhelyén, a [[kapucinusok]] bécsi templomának kriptájában temették el. Hamvait [[1940]]-ben [[Adolf Hitler]] ajándékaként a megszállt Bécsből a megszállt [[Párizs]]ba szállították, és az [[Les Invalides|Invalidusok templomában]] apja közelében helyezték el, ma is itt nyugszik. (Hitler megbízottai azonban nem ismerték a Habsburgok ősi temetési szertartásának minden részletét, így a reichstadti herceg belső szervei, amelyeket 1832-ben külön urnákban a bécsi [[Szent István-székesegyház (Bécs)|Szent István-székesegyházban]] ''(Stephansdom)'' helyeztek el, 1940 után is Bécsben maradtak).