„Gordon Allport” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Munkássága:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szocialpszichologia/ch05s05.html |
http://mek.oszk.hu/04800/04808/04808.pdf |
||
2. sor:
'''Gordon Willard Allport''' (''1897, Montezuma/Indiana – 1967, Cambridge/Mass.''): amerikai szociológus és szociálpszichológus, a személyiségelméleti kutatások klasszikusa, a ''pszichoanalitikus'' és a ''behaviorista ''lélektan határozott ellenfele. A Harvardon tanult pszichológiát és társadalometikát, külföldi tanulmányutakat követően pedig haláláig a Harvard pszichológia és szociálpszichológia professzoraként tanított. Tudományos érdeklődésének középpontjában a személyiség összetevőiről és szerveződéséről szóló kutatások álltak, amelyek eredményeképpen az emberi pszichét hierarchikusan felépülő és szerveződő személyiségvonások hierarchiájaként igyekezett leírni. Ezirányú szintézisében elemezte a személyiségfejlődés szakaszait, a személyiség működésének motivációs struktúráját. Szociálpszichológiai elemzései közül az előítéleteket vizsgáló munkája a legjelentősebb, amely egyebek között a vallásos magatartás és meggyőződés bizonyos elemeit is az előitéletesség szemszögéből tanulmányozza. Kifejezetten valláslélektani kérdésekben ¤ ''A. Maslow'' mellett '''Allport''' volt az amerikai humanista valláslélektani iskola legjelentősebb képviselője, aki a vallási motivációt is szigorúan profán és szekuláris módon, a személyiség egy összetevőjeként, az egyén és a közösség építőköveként vizsgálta és kitüntetett jelentőséget tulajdonított a vallásos meggyőződés viselkedésvezérlő és cselekvésirányító természetének, azt az analitikus elgondolást pedig határozottan elutasította, amely a vallást nem az individualitás építőkövének, hanem romboló hatású személyiségtorzító tünetnek tekintette.
== ''Munkássága: A vonáselméletek kezdete'' ==
'''Gordon Williard Allport '''volt az első és egyúttal egyik legismertebb vonáselmélet-kutató. Nagy érdeme, hogy több mint négy évtizednyi tudományos tevékenységével a személyiség kutatását a tudományos pszichológia érdekes és nagy kihívást jelentő területévé tette. 1897-ben Montezumában, az Egyesült Államokban született, négy fiúgyermek közül a legfiatalabbként. Munkássága nagy részében a Harvard Egyetem szociáletika részlegén tevékenykedett, ahol ismét csak a személyiségvonások témája foglalkoztatta. Elmélete fejlesztésén túl széles körben tanulmányozta az előítéletesség jelenségét is. 1967-ben hunyt el Cambridge-ben. Magyar nyelven is olvasható fő művei: A személyiség alakulása és Az előítélet. További híres műve: Personality: a Psychological Interpretation. Szemléletét tekintve Allport elhatárolódik mind a behaviorizmustól, mind az analízistől, és ily módon alkotja meg sajátos, „vonáselméleti” felfogását. Hívő keresztény, de munkássága mégsem tükrözi e szemléletet; ideológiamentes marad. Egy híres anekdota életéből: 22 éves korában Bécsbe utazott azzal a céllal, hogy találkozzon a kor egyik leghíresebb szakemberével: Sigmund Freuddal. Freuddal való találkozása után arra a véleményre jutott, hogy a pszichoanalízis spekulatív tudományterület, Freud pedig eltúlozza a tudattalannak a személyiségre gyakorolt hatását. Úgy vélte, a felnőtt, egészséges ember olyan racionális tudatos lény, aki ellenőrzése alatt tartja a viselkedését irányító motívumokat, a tudattalan pedig csak a patológiás vagy a neurotikus személyiségeknél kerül előtérbe. A múltbeli élmények, tapasztalatok a jelen viselkedésre gyakorolt hatásáról alkotott véleménye ugyancsak eltért Freudétól, hiszen úgy gondolta: az ember nem rabja gyerekkori konfliktusainak, viselkedése sokkal inkább a jelenre és a jövőre irányul, mintsem a múltból élne. A pszichoanalízissel való szembehelyezkedésének harmadik pontja, hogy Allport az egészséges személyiség megismerésére törekedett, és szerinte ehhez a patológiák tanulmányozása útján nem lehet közelebb kerülni. A személyiségkutatásban törekedett a saját útját járni, és kidolgozni egy olyan „eklektikus” elméletet, amely nagy hangsúlyt fektet az egyén egyediségére.
==== Allport felfogása a személyiségről: ====
Allport a személyiséget hipotetikus entitásként határozza meg, amely a személyen belül helyezkedik el, pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződését jelenti; és meghatározza az egyén jellemző viselkedését, gondolkodását. Két részre, temperamentumra és karakterre osztja, igazodva a klasszikus görög filozófusok és a 19. századi orvosok felfogásához. Az előbbi alkotóelemet öröklött potenciálnak tekinti, amely jelentősen determinálja, hogy az egyén élete során kivé, mivé válhat. A karakter viszont inkább viselkedési kódot jelent, amelyet a társadalom határoz meg. A definíció fő elemei: változás, pszichofiziológiai determinizmus és egyediség. Egy másik vonásdefiníciója: „''általános, adott egyénre jellemző neuropszichés struktúra, amely a viselkedés következetes és adaptív formáit vezérli”''.
A vonások jellemzőinek összefoglalása Allport szerint (Hjelle és Ziegler, 1992 nyomán):
# A vonás nem fikció, hanem valós, reálisan létező választendencia.
# A vonás tartós viselkedés, „általánosabb”, mint a szokás. (A „rendszeretet” pl. több, mint reggeli fogmosás.)
# A vonás dinamikus jellegű tulajdonság, amely meghatározza a viselkedést. Minden személy keresi az olyan helyzeteket, amelyekben kifejezésre juttathatja legfontosabb személyiségjegyeit.
# A vonás létezése empirikusan is kimutatható – megfigyelések sorával, vagy esettanulmány útján.
# Egyes vonások viszonylag függetlenek egymástól, míg mások kapcsolódnak. (Például a reflektivitás és a humor összefügg, hiszen az egyén ugyanarra a helyzetre integráltan, több síkon is reagál, viszont a precizitás és a barátságosság független jegyek.)
# A vonás nem morális vagy társas értékeket fejez ki – optimális esetben a viselkedésre utal.
# A vonás viszonyítható a személy más személyiségtényezőihez vagy akár a populációhoz is.
(Pl.: ha valakit „szégyenlősnek” titulálunk, mérlegeljük, hogy ez a tulajdonság milyen hatással van az életére, vagy másokhoz képest hogyan viselkedik.)
8. Ha egy adott cselekvés vagy szokás nem konzisztens a hozzátartozó vonással, ez még nem vonja kétségbe, hogy a vonás entitásként létezik. Így pl. valaki azért is lehet elnyűtt, elhanyagolt külsejű, mert éjjelenként beteg kisgyermekét ápolta.
A személyiség alkotóelemeiként a vonásokat jelöli meg, amelyeket prediszpozícióknak tekint a helyzetek egész sorában hasonló viselkedésre, és amelyek egy adott személyt konzisztensen megkülönböztetnek másoktól.5 Ugyanakkor azokra a vonásokra is koncentrál, amelyek minden személynél megtalálhatók, feltételezve, hogy a személyiségvonások összességének megismerése útján megérthetjük egy személy „lényegét”.
A konzisztenciát (a személyiség állandóságát) Allport transzszituációs jellegűnek tekinti, ezáltal szemléletében az interakcionista felfogást, a személyiség és a környezet a viselkedésre gyakorolt együttes hatását vallja. Feltételezi, hogy bizonyos vonások csak specifikus helyzetekben aktiválódnak, és ezáltal a konzisztencia nem általános. Bár egy adott vonás meglehetősen stabil is lehet, sokszor eltérő viselkedéses reakciókat jelent (pl. a barátságos ember sokféleképpen lehet kedves másokkal). Műveiben megjelenik a proaktív interakció gondolata, a mai elméletalkotókhoz hasonlóan úgy látta, hajlamosak vagyunk a személyiségünkhöz illő helyzetek aktív keresésére.
=== Közös és egyéni vonások ===
Allport elsőként különíti el a nomotetikus és idiografikus megközelítést. Előbbi az emberek közös vonásainak, személyiségjegyeinek megismerése, leírása és megértése, utóbbi pedig egy adott egyén egyediségének, személyiségvonásai összekapcsolódásának tanulmányozását jelenti. Sok olyan vonást vél felfedezni, amelyek lényegében minden személynél egyediek, ezért az idiografikus, kvalitatív megközelítést szorgalmazza. Úgy véli, ha az emberekről általában tudunk valamit, ez adott személy megismerésénél meglehetősen keveset segít. Allportnál ugyanakkor mégis megjelennek egységes, közös vonások is, amelyek összehasonlíthatók, normál eloszlást követnek, és amelyeket a kultúra is befolyásol. A nyugati világban például a társas megismerés sablonjaihoz tartozik, hogy valaki introvertált vagy extravertált, liberális vagy konzervatív, e szociális sémák jelentése pedig egy azonos kultúra tagjainak számára többnyire egyértelmű. A gyökeresen eltérő társadalmak közt természetesen már nincs meg ez az egyezés. A közös vonásokkal ellentétben, az egyéni vonások nem összehasonlíthatók, hiszen adott személynél egyediek.Tanulmányozásukhoz értelmező-hermeneutikus módszereket szükséges használni, például naplók, levelek, élménybeszámolók tartalomelemzését. Későbbi munkáiban Allport az „egyéni” vonások helyett a „személyes” kifejezést használja, a közös
vonásokat pedig egyszerűen vonásokként említi. Vonástípusok aszerint is elkülöníthetők, hogy a személyiség mekkora tartományát fedik le, és milyen
széles körben befolyásolják a viselkedést. ''Allport'' kardinális, centrális és másodlagos vonásokat írt le.
'''1. Kardinális vonás'''nak tekintjük a szinte minden cselekvésben megnyilvánuló, az el sem rejthető általános tulajdonságokat (pl. megszállottság – Jeanne D’Arc; önzetlenség, segítőkészség– Teréz anya). Egyetlen olyan kardinális vonás van, amelyet lehet leplezni: a pszichopátia. A történelem és az irodalom jeles, ismert személyiségeit nemritkán ezekről is ismerjük. Néhány példa: fausti (az az ember, aki eladta lelkét az ördögnek), homéroszi (hősies), machiavellista (a cél szentesíti az eszközt elvet valló), szadista (másokat gyötrő, kínzó, Sade márkihoz hasonló személyiségű). A vonásfajta csak keveseknél lelhető fel.
'''2. A centrális vonások''' sok különböző helyzetben irányítják a viselkedést. A kardinális vonásoktól eltérően, minden embernél megtalálhatók, és szűkebb körben hatnak. Ha a hétköznapi életben megkérnek bennünket, hogy jellemezzünk valakit (vagy akár kezdjünk önjellemzésbe)3–10 centrális jegyet szoktunk kiemelni.
'''3. Másodlagos vonások''' – Hatásuk még specifikusabb. Csak egyes helyzetekben mutatkoznak meg, és a személyiség általános jellemzésére sem használhatók. Ilyen lehet pl. az ételek kedvelése, a drogfogyasztás iránti attitűd, adott interakciós partner típus iránti speciális viselkedés (pl. ha adott személy csak a rendőrnek rendelődik alá, másoknak nem). Ha ezeket is fel akarjuk deríteni, alaposan ismernünk kell a vizsgálandó egyént.
A vonások általa feltételezett egyediségét egy példával illusztráljuk: lehet, hogy két személy egyformán fél a sötéttől, de mögöttes indokaik, kapcsolódó képzeteik egyáltalán nem egyeznek meg. A fenti hierarchiától eltérő másik rendszerében Allport a vonások alatti szintre a szokásokat helyezte, amelyekről úgy vélte, befolyásuk sokkal kisebb a vonásokénál, és merevebbek, mivel jól meghatározható ingerre adott sajátos választ feltételeznek. A szokások többnyire vonássá ötvöződnek (pl. a rendszeres rendezkedés, takarítás, a tisztaság kedvelése a rendszeretet vonás egyik eleme).
= '''Az Attitűd''' =
1935-ben Gordon Allport felülvizsgálta az attitűdteória és -kutatás egész területét. Több mint száz különböző attitűddefiníció áttekintése után Allport úgy találta, hogy a legtöbb kutató alapvetően megegyezik abban, hogy az attitűd tanult prediszpozíció valamely tárggyal vagy tárgyaknak egy osztályával szembeni válaszreakció következetesen kedvező vagy kedvezőtlen módját illetően. Rámutatott továbbá, hogy ez a kettősség az attitűd irányulásában (a kedvező, illetőleg a kedvezőtlen) gyakran úgy szerepel, mint a fogalom legjellemzőbb vonása. Tehát az attitűdöt úgy fogták fel, mint egy egyszerű egydimenziós fogalmat.
64 ⟶ 73 sor:
*Propriális funkcionális autonómia: tudatos törekvés a célok, értékek felé, a saját élet tudatos kontrollja.
= Allport elméletének összesített jellemzése és értékelése =
Gordon Allportot – sokoldalú elméletalkotói, kutatási és oktatói tevékenysége folytán – joggal illeti meg a vonáselméletek atyja cím. Több pszichológus generáció nyúlt vissza módszertárához (főleg a kvalitatív módszerek propagálói és elismerői), fogadta el, vette át elgondolásait, magyarázó fogalmait. Szemléletmódja nagymértékben befolyásolta a későbbi vonásteoretikusokat, gondolkodása beépült több ismert, jelenleg is korszerűnek számító lélektani modellbe, fontos inspirációt nyújtott például a humanisztikus irányzat képviselői, Kelly, Maslow és Rogers számára. Már azzal sokban hozzájárult a pszichológia gazdagodásához, hogy a világban ő oktatott elsőként személyiséglélektani témákat, és úttörő elméleti munkákban jelentette meg elgondolásait. Nagy hatású gondolata volt például a kardinális vonás koncepció, amelyet a későbbiekben Eysenck és a Big Five teoretikusai is felhasználtak. Allport művében a személyiség egyediségét hangsúlyozta, s úgy vélte, az alapvető törvényszerűségeket és elveket követő tudományos módszerek a személyiség esetében nem lehetnek eredményesek annak teljes körű megértésében. Véleménye szerint egyedüli célravezető módszer egy-egy személy egyéni perspektívájának megismerése, amely viszont lehetetlen idiografikus személyiségleíró módszerek (naplók, feljegyzések, levelek elemzése) nélkül. Ennek megfelelően, kritikusan viszonyult a statisztikai jellegű, kvantitatív személyiségértékelésekből nyert információkhoz. Nem zárkózott el a kérdőíves kutatásoktól – két saját kérdőíve is volt –, de a személyiségmérést csak részben vélte ily módon megvalósíthatónak, nem látta értelmét egymástól független személyiségjegyek mérésének. Művei mindazonáltal nemcsak az idiografikus módszerek elterjedését, de a vonáselméletekből származó kérdőíves eljárások gyakorlati alkalmazását is elindították. Paradox módon, a Big Five kutatócsoport mérőeszközeinek korai „magvát” az a szókészlet (személyiségjegy-csoport) képezte, amelyet éppen Allport gyűjtött nagy erőfeszítések árán. Allportnak nem volt olyan szakmai utódja, akinek lényegében, vagy teljességében átadhatta volna lélektani világnézetét, voltak viszont nagy szakmai riválisai, akikkel gyakran polemizált a szaklapok hasábjain. Kritikusai a tudományos mérések hiányát vetették leginkább a szemére, elutasítva az általa propagált idiografikus módszert. Kirby és Radford (1976) például úgy vélték, Allportot oly mértékben félrevezették egyedi sajátosságai, hogy szem elől tévesztette: éppen hasonlóságaink tesznek bennünket emberré. A radikális behavioristák akár megértés nélkül is elutasították nézeteit, de mások is kiemelték nézeteinek falszifikálhatóságát és elméletének inkoherenciáját. A tudományos pszichológia csak részben volt az ő területe – sokszor inkább a gyakorló szakemberek számára nyújtott jó támpontot, hasznos háttérelméletet, inspiráló gondolatokat. Színes, érzelemdús, magával ragadó stílusban írt – és ezzel a kutatásra szocializálódott lélektani szerzők néha nehezen tudtak azonosulni, ellentétben a humanisztikus szerzőkkel. Mélyen emberközpontú gondolkodását egy idézettel illusztráljuk: A pszichoterápia legjobb módja, ha szeretetet adunk egymásnak, és kapunk egymástól. Ma is nyitott, s talán már örökre lezáratlan kérdés marad személyiségelméletének validitása – kevéssé kutatták, nem ellenőrizték. Nehezen kezelhető az a tény, hogy a koncepció egyes részei (pl.fejlődés-, motiváció- és struktúraelmélet) egymással nem teljesen integrálódnak, nehéz őket egységes képben látni. Több olyan fogalmat is használt, melyek a későbbiekben homályosnak bizonyultak, a későbbi pszichológus generációk például a proprium fogalmat nem tudták alkalmazni. Részben időtállónak – de legalábbis a későbbi generációk számára gondolatébresztőnek – bizonyult viszont a vonásfelosztása, és a funkcionális autonómiáról szóló leírása.
==Bibliográfia==
*''Studies in expressive movement'' (with Vernon, P. E.) (1933) New York: Macmillan.
| |||